Harminc felett is ghosting? Tényleg?!

Azt hittem, hogy velem ez már nem történhet meg. Érett, felnőtt – traumáit valamelyest megdolgozott – harmincas nőként a ghosting jelenségének nem lehet létjogosultsága az életemben. Aztán pár hónap után mégis hoppon maradtam.

Igen kedves olvasó jól olvasod. Nem arról van szó, hogy egy Tinder-match utána beszélgetésből tűnt el, de még csak nem is az első találkozás után. Mert lássuk be, hogy tapasztalt randizóként azért számít ilyesmire mindenki.

De nem. Az első randis élményünk végén kifejezetten szorongónak látszott, hogy akarom-e még látni. Itt jegyezném meg, hogy pszicho thriller ne ülj be egy ismeretlennel, akkor sem, ha történetesen pszichológus vagy, és hirtelen jó ötletnek tűnik valami újat kipróbálni. Egyébiránt nem sült el rosszul az este. Úgy voltam vele, hogy ha ennyit kivettem ebből az egészből már jó.

Elméletileg sikerült tisztáznunk, hogy semmi komolyat nem akarunk. Elfoglalt szinglik vagyunk, akik jelenleg semmi mást nem akarnak, mint a munkájuk mellett néha megélni egy-egy feltöltő találkozást szexel vagy anélkül.

Kétségtelen, hogy izzott köztünk a levegő. Még sem akart egyikünk sem sietni. Érzés – és ez a nehéz az utána bekövetkezett ghostingban – mindkettőnknek fontos volt, hogy emberileg is érdekeljen a másik. Meg is beszéltük, hogy szexre becserkészni valakit nem nagy kunszt. De találni valakit, aki elfogadja a nem annyira szokványos élethelyzetedet. Miközben tiszteli magát és téged is annyira, hogy tudjon élni a barátság extrákkal felállás jól kijelölt, de mégis sikamlós terepén. Elismerem, hogy ez nem egyszerű.

De voltam annyira idealista, hogy azt hittem: most sikerül. Hiszen, ha fair-play játékos vagy, akkor a másik is az lesz nem? NEM! Jó lenne, ha így működne, de ez nem így van. Legalábbis nem feltétlenül.

Valójában az első randi után, ahogy sétáltam az autómhoz beugrott néhány képsor a tizenhatéves kori szerelmemről. Mosolyogtam, mert rájöttem, hogy ez a srác a kiköpött mása. Csak magasabb, és kevésbé megnyerő a mosolya, de cserébe a teste – ruhán keresztül – igen csábítónak hatott. Izmos, csupasz, kellemesen napbarnított. Mégis bekúszott egy emlék, ahogy azt a sok évvel ezelőtti srácot várom az évzáró után talpig szettben. Csak az alkalomra vásárolt magassarkúban, szexi, de nem kihívó öltözetben. Csak, hogy a srác nem hívott. Nem jött, és még csak nem is üzent. Fogalmam sem volt, hogy mi történik. Hiszen pár nappal előtte még élete élményének érezte a velem töltött estét. Szex mentes este volt.

Aztán hirtelen köddé vált.

Ahogy a nem olyan régmúltban ez az ígéretes – amúgy felelős foglalkozásban tevékenykedő – férfi ember is. A kamasz énem még hosszú heteken át latolgatta magában, hogy mi is történhetett. Vajon mi nem tetszett neki? Ugye a hol rontottam el kérdés-sorozat végtelen verziója futott.

Azért harminc felett már viszonylag hamar tudtam mosolyogni a történésen, amely szerint rendben van szó nélkül eltűnni.

Hogy olvashattam volna-e a jelekből? Biztosan. Csak, hogy ha valaki az összes találkozás alkalmával látszólag jól érzi veled magát. Azt suttogja a füledbe, hogy szereti az illatod és jól esik neki az érintésed, akkor nem kezdesz el azon agyalgatni, hogy mi mehet félre. Mert azt gondolod, hogy szavakkal kommunikálná neked, hogy mi nem ok.

A történetnek csupán annyi a tanulsága: a ghosting nem rólad szól. De kétségtelenül veled is megtörténhet. És, habár nem rólad szól a magyarázat nélküli lelépés, de ettől még fájhat. Nem kell, hogy szerelmes legyél a másikba. Még csak az sem, hogy hosszú távra tervezz vele. Egyszerűen ez csak egy olyan gyomros, amire sem felkészülni, sem kivédeni nem lehet.

Csupán annyit tehetsz, hogy a magad részéről maradsz fair-play játékos, aki ki meri mondani, ha valamit le akar zárni. Magyarázkodni meg, akkor sem szükséges.