Harry Potter sosem születik meg, ha az írója fél az unalomtól!

Mikor bámultad utoljára a hömpölygő gyalogosokat egy kávézó teraszán? Mikor nézted fűben fekve a felhőket? Mikor néztél ki az ablakon vagy csak dőltél hátra, hogy nézd a semmit?

Ha gondolkodsz a válaszon, valószínűleg te is azok közé tartozol, aki irtózik egyedül maradni a gondolataival. Lehetetlen manapság unatkozni, és a többség nem is nagyon akar. E-mailt nézünk a kocsiban, megállóban, Messenger-üzenetet a játszótéren. A kádban podcastot hallgatunk, a vécén pedig a Netflix-sorozatunk legújabb részét. Kényszeresen ellenőrizzük a telefonunkat, akár beszélgetés közben is.

Van, aki még randi alatt is kiteszi az asztalra, hiszen ki tudja? Ha pedig épp nem történik semmi, akkor Insta feedek, TikTok-videók és játékok garmadája ácsingózik a figyelmünkért. Mi kellhet még? Egyetlen kattintás, és jönnek az ingerek. Annyi információ és szórakozási lehetőség áll rendelkezésre, hogy az unalom szót gyakorlatilag kitöröltük a szótárunkból.

Mintha félnénk attól, hogy mi bugyog fel, ha hagyjuk dolgozni az elménket. „Nagyon izgalmas munkám van.” „Annyi program volt a hétvégén, hogy egy perc szabadidőm sem volt. Majd nézd meg instán!” Mennyivel jobban hangzik ez, mintha azt mondanánk: „Dögunalmas a munkám, ugyanazok a papírok mindennap. Milyen volt a hétvége? Semmit nem csináltam.”

Szinte szégyen lenne ma ilyet mondani. Mert az nem lehet, hogy ne csináljunk valamit mindig. Az emberek zöme annyira gyűlöl unatkozni, hogy előbb vállal be egy kisebb elektrosokkot, minthogy egyedül maradjon negyedórára a gondolataival. Itt követjük el a legnagyobb hibát, mert eszünkbe se jut, mit hagyunk ki, ha megtöltünk minden egyes pillanatot.

FORRÁS: UNSPLASH

Ha nem engedjük révedezni az elménket, megöljük a saját kreativitásunkat. Megfosztjuk magunkat a mentális felfrissülés lehetőségétől, hogy újra kapcsolódjunk az általunk szeretett témákhoz. Az unalom tulajdonképpen az elégedetlenség állapota, amikor elménk azért viszket, hogy csináljunk valamit. Kényelmetlen helyzet, ezért keressük az új ingereket, tudományosan szólva az idegi stimulációkat, hogy agyunk még véletlenül se heverjen parlagon.

Így azonnal nyúlunk egy könnyed ragtapaszért, jöhet a hírfolyam görgetése és a hüvelykujjgörcs. Holott, ha kicsit nyugton maradnánk, előbb-utóbb megjön az inger belülről. Kizáródik a külvilág, és az elme nekiáll barangolni, hiszen folyamatosan aktív. Ha engedjük, elérjük a tudattalan régiót, és különböző gondolatfolyamok kapcsolódnak egymáshoz, amiből új ötletek jöhetnek.

J.K. Rowling egyszer egy interjúban mesélte: 1990-ben rengeteg vonatozott Manchester és London között. Ekkor született meg fejében egy vézna, szemüveges kisfiú képe. Toll nem volt nála, így négy órán keresztül gondolkodhatott a történeten. Ha akkor ott van a táskájában egy sorozatokkal feltöltött iPad, lehet, hogy Harry Potter soha nem születik meg.

Szóval engedjünk a nappali álmodozásnak, sorban állás közben se nyúljunk rögtön a telefonért, mintha nem kapnánk nélküle levegőt. Hogy miért tesz jót velünk az unalom? Felfrissül az elménk. Ahogy az izmoknak, úgy az agynak is szüksége van a pihenésre. A tétlenség segít mélyebben befogadni a világot, feldolgozni a rengeteg információt. A mentális semmittevés beindítja a képzeletet.

Előjöhetnek új ötletek, egy novella téma, majdani telefonbeszélgetés vagy lehetséges megoldás egy problémára. Ráadásul meglepve tapasztalhatjuk, hogy pozitív érzelmek kapcsolódnak az unatkozáshoz, jövőbe vetett hit, remény, megújulás. Kreatívabbak leszünk. Az unalom és a kreativitásra való hajlam kéz a kézben jár.

Számos tanulmány kiderítette, hogy akik unalmas feladatokat végeztek, utána felélénkült a képzeletük. A tétlenség ugyanis arra ösztönöz, hogy újat, valami mást keressünk. Nem egy találmány vagy leleményes megoldás így született. Újra felfedezzük, amit szeretünk.

Az azonnaliság miatt pokoli nehéz bármit is feldolgozni, mert rögtön jön a következő infó.

Még ki se hevertük a TikTok-videót, máris jön egy Facebook-értesítés. Az unalom kell ahhoz, hogy leülepedjenek a felhalmozott ingerek, hogy legyen helyük az újaknak. És miközben elménk kóborol, újra összekapcsolódhatunk egy fontos témával, rég elfeledett térképpel, festménnyel, fiók mélyére süllyesztett labdával.

Annyira produktumorientált kultúrában élünk, hogy már azt is elfelejtettük, milyen volt gyerekként bámulni a felhőket. Pedig az igazán mély gondolatok nem a zsebünk rezgéséből jönnek létre. Ne menekülj a gondolataidtól, dőlj hátra nyugodtan azon a bizonyos teraszon, és figyeld a jövésmenést! Engedd az elmédnek, hogy annyira unatkozzon, hogy nem lesz jobb dolga, mint kitalálni egy tuti sztorit.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂