Hemingway: Feleségei a durvaságok ellenére is imádták…

„Semmi sincs az írásban. Egyszerűen csak leülsz az írógép elé és vérzel” – mondta egyszer Ernest Hemingway, aki saját életével igazolta mondását. Hol megbúvó csermelyként, hol medréből kilépő viharos folyóként vérzett az utolsó cseppig. 

Úgy élt, ahogy írt, és ha egy sort se vetett volna papírra, civil élete önmagában is megérne egy mozijegyet. Az amerikai irodalom pantheonjának legvonzóbb személyisége, akiről annak is véleménye van, aki egy betűt sem olvasott tőle.

De vajon hogyan áll meg öröksége a 20. század prózájának macsó arcaként manapság, amikor a hipermaszkulinitás egyre kevésbé vágyott jellemvonásnak számít? Túl fehér, túl férfi, túl privilegizált – írták róla sokan, az igazság azonban személyisége olyan feltáratlan mélységeiben rejtőzik, amelyekkel csak most kezdünk ismerkedni.

A Hemingway-karakter

Munkássága a férfiasság tesztoszteron illatú katalógusa: vadászat, halászat és bikaviadalok, fegyverek, háborúk, nők és az ital. Ha felcsapunk egy nagy klasszikus regényt, a főhős biztosan katona, cowboy vagy egy tengerész. Bátor, szűkszavú és magányos figura, aki kicsit kilóg a társadalomból. Hemingway felismerte, majd újraalkotta az archetípust, így született meg a méltóságteljes férfi alakja, aki a fenyegető körülmények között is nyugodtan tűri a sebeket. Úgy a testét, mint a lélekét. Legyen szó ökölharcról vagy egy üveg rum rendeléséről, a férfi sztoikus és kompetens marad.

Írói stílusa tökéletesen igazodott radikálisan modern prózájához. Nem csupán a mellékneveket és bonyolult metaforákat irtotta ki soraiból, de az elvont kifejezéseket is. Limitált szókészlettel és klinikai pontosságú ismétlésekkel kényszeríti az olvasót arra, hogy aktív legyen. Ahol nincs kapcsolat a szavak között, ott jöjjön rá az olvasó, teremtse meg.

A Papa saját életével példázta korának, mit is jelent íróként létezni. Hemingway előtt a megkínzott lelkű romantikusok adták az írói modellt, akik elgyötört arckifejezéssel járkáltak a világban, és méla fájdalomban, ágyban vagy a kandalló előtt írták meg remekműveiket.

Hemingway sokszor állva írt, majd munka után elment halászni, bikaviadalt nézni. Végleg le akart számolni a virágos tapéták korával, hogy helyét férfias dolgok vegyék át: vér, harc, szex és halál. A különféle testnedvek felbugyogása erőteljes stílust teremtett, a Búcsú a fegyverektől megjelenése után örökre megváltozott az, ahogyan írunk és olvasunk.

Nemcsak okozta, el is szenvedte a traumákat

Hemingway életét csupa erőteljes esemény formálta: az első világháború alatt a Vöröskeresztnek dolgozott, de egy lövés miatt majdnem odaveszett. Közelről figyelte a spanyol polgárháború rémtetteit és a második világégés borzalmait is. Apja öngyilkosságát soha nem heverte ki, pedig akkor még nem is sejtette, hogy ő is így fogja befejezni földi pályafutását. Mindeközben learatta az irodalmi babérokat, és négy friggyel is be akarta bizonyítani, hogy a romantikus szerelem kívánt csúcspontja a házasság.

ERNEST HEMINGWAY, A VÖRÖSKERESZT ÖNKÉNTESEKÉNT, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Papa azonban előbb-utóbb nyughatatlan és unott lett, végül elviselhetetlen. Nők generációi rakták félre könyveit nőellenessége miatt, mondván, feleségeivel ugyanolyan kegyetlenül bánik, ahogy női karaktereivel. Átható, férfias karizmája azonban ellenállhatatlannak bizonyult, hiszen mindegyik hitves vele akart maradni, dacára a kilengéseknek és az elhatalmasodó mániás depressziónak.

Noha harmadik felesége, a független újságíró Martha elhagyta őt, sosem tudott megszabadulni Hemingway árnyékától. Kubában egyszer azt üvöltötte neki az író: „Még bőven azután is engem fognak olvasni, hogy a kukacok végeztek veled.” Igaza lett.

Környezete egyetlen tagját sem kímélte, amikor belső démonaival küzdött. Ha nem voltak elég tisztelettudóak, feleségeit abuzálta, barátait megszállottan belehajszolta különféle férfias elfoglaltságokba. Aki nem reagált megfelelően, számíthatott a retorzióra. Szélsőségesen bánt az állatokkal is: hol kegyetlen, hol pedig tisztelettudó volt.

Főként kubai évei alatt vádolták azzal, hogy alkoholista író, Hemingway azonban józanul dolgozott kora reggeltől – igaz, ebédidőben elszabadult a rum ágyú. 61 évesen lett öngyilkos, addigra már napi szinten harcolt a paranoiával, belső bizonytalansággal, mániás depresszióval. A családban heten haltak meg így, nehéz nem észrevenni a tragikus genetikai örökséget.

Búcsú a toxikus férfiasságtól

Néhány éve korábban nem ismert dokumentumok kerültek napvilágra az íróról, melyek más fénybe helyezik az übermacsó zsenit. Kontrollmániás anyja gyakran kezelte ikerpárnak Papát és 18 hónappal idősebb nővérét, és rendszeresen az ellenkező nem ruháiba öltöztette őket. Befejezetlen munkái is arról árulkodnak, hogy nagyon is érdekelte a nemek szerepcseréje. A férfiasság túlkompenzálása mögött fájdalmasan húzódik meg saját identitásának bizonytalansága.

Az író a nőket se gyűlölte, talán csak az anyját, akivel egymást okolták apja öngyilkossága miatt. Noha házasságaiban elviselhetetlen volt egy idő után, szerelmes levelei szokatlanul intimek, becézőek. Ernest Hemingway őrülettel kevert géniusza és személyiségének rétegei saját kereteit is szétfeszítették. Az utókor és az olvasók nehezen engedik el a macsó író imázsát, pedig ahogy a Papa mondta egyszer: „Senki nem tudhatja, mi rejlik benne, amíg meg nem próbálja kideríteni.”

Nyitókép: Wikipédia