Hogyan lesz egy nőből jégbúvár? – Johanna Nordblad története

Johanna Nordblad gyerekként arról álmodozott, hogy oroszlánszelídítő lesz, de egészen más irányt vett az élete. Akkoriban valószínűleg még ő sem gondolta volna, hogy egy balesetnek „köszönhetően” egyszer majd elfojthatatlan szenvedély keríti hatalmába a jeges vizek iránt.

Poriban, ahol felnőtt, volt egy hatalmas szabadtéri úszómedence. A kis Johanna nagyon szeretett leúszni az aljára, és onnan bámulni a felszínen lubickoló embereket. Hatévesen aztán kapott ajándékba egy uszonyt, és annyira boldog volt, hogy hónapokig azzal aludt. Imádott vízben lenni, Cousteau-rajongóként mindig arról fantáziált, hogy az óceánban siklik, akárcsak a halak.

Nem csoda, hogy az úszás későbbi éveiben is meghatározó jelentőséggel bírt. 1999-ben, miután évekig búvárként dolgozott, végrehajtotta élete első szabadtüdős merülését, 2004-ben pedig új női világcsúcsot állított fel a ciprusi szabadtüdős búvár-világbajnokságon. Úgy tűnt, a finn sportolónő jó úton halad, ám egy súlyos kerékpárbaleset minden tervét keresztülhúzta. A lába darabokra tört, azonnal műtötték, és majdnem amputálni kellett.

Ezt követően másfél év rehabilitáció következett, elviselhetetlen fájdalmak közepette. Az egyik orvos cryoterápiát javasolt neki, innen indul Johanna egészen páratlan sikertörténete. Amikor bedugta lábát a jeges vízbe, óriási erőfeszítésébe került, hogy elviselje a szélsőséges hőmérsékletet. Kitartása azonban meghozta gyümölcsét.

A kezeléseknek köszönhetően megszabadult a fájdalmaktól, és annyira megkedvelte a hideg vizet, hogy belevágott a jégbúvárkodásba. A „jégsellő” az elmúlt évek során többször bebizonyította akaraterejét, tehetségét. 2015-ben ő lett az első nő, aki egy levegővétellel jutott le 50 méter mélységbe. Tavaly márciusban pedig új Guinness-rekordot felállítva 103 métert tett meg a jég alatt, uszonyok nélkül, rövid úszóruhában.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Johanna a munka mellett – profi fotós testvérével, Elina Manninennel a Green Water Production nevű céget működtetik Helsinkiben – az úszásra is kellő figyelmet fordít. Számára ez nem szimplán egy hobbi,  hanem szenvedély. „Minél hidegebb a víz, annál jobban érzem magam” – mondta a nő egy interjúban.

Majd így folytatta: „Tisztában vagyok azzal, hogy minden alkalommal, amikor jég alá merülök, veszélybe sodrom az életem, mégsem hagynám abba soha. Tetszik a gondolat, hogy újra meg újra próbára tegyem magam. Ha valaki azt mondta volna nekem tíz évvel ezelőtt, hogy a jég alatt fogok úszkálni, biztosan kinevetem. De azóta megváltoztak a dolgok.

Tudni akarom, hol vannak a határaim.

És szeretném megmutatni az embereknek, hogy milyen szép és egyszerű minden odalent.” Netflix dokumentumfilm is készült Johanna víz alatti kalandjairól Lélegzetelállító merülés címmel. Plusz érdekesség, hogy a forgatás hatalmas kihívást jelentett, mert a hideg vízben folyamatosan lemerültek a kamerák akkumulátorai és a fényképezőgépek is.

Nyitókép: Facebook

Tovább olvasok