Inkább a szeretőd leszek, mint a feleséged!
– Világéletemben szerető voltam – hadarta a telefonba bosszúsan, miközben körömcipője hóhérként szúrta szíven a 4. emeletre vezető lépcsőfokok burkolatát. – Nem szándékosan, csak valahogy így alakult. Rájöhettem volna, hogy nem nekem való a feleség szerep.
Most aztán cseszhetem! Imádom Andrist, de minden szürkén kispolgári lett. Bezzeg, amíg bujkáltunk! Régi szép idők…
– Minek mentél hozzá? – hangzott a vonal másik végéről a költői kérdés.
– Mert hülye vagyok. 43 évesen sorsot váltani?! – kacagott gunyorosan, miközben felért a lakás ajtajához, amelynek névtábláján ez állt: Széplaki Renáta. Gyomron bökte a csengőt, hogy az vészjelet sivítva figyelmeztesse benn lakó gazdáját, de a telefont még most sem tette le. Csak a hangján halkított valamelyest.
– Amíg a volt nejével élt, tökéletesen működtünk együtt. Heti két találka, heves ölelések, esténként szexcset. Minden pillanatot átitatott a különlegesség varázsa. Aztán elvált, oltár elé álltunk, és 3 év elteltével az egész dögunalom. Átlagos házasság, duguló WC-vel, csöpögő csappal, szétdobált zoknikkal, hullafáradt férjjel.
Erre kiderül, hogy még szeretője is van! Engem csalnak, az egykori örök szeretőt, érted?! Hát nem ironikus? Bocs, le kell tennem! – Kinyomta a telefont, mert hallotta bentről a közeledő lépteket. Türelmesen várt, csak a helyzet morbiditásából adódó dühtől látott néha vörös szikrákat a levegőben.
Hamvas, fiatal lány nyitott ajtót, testét alig takaró ruhácskában. Szabályos babaarca a Facebook-fotókról ismert bujaság helyett most rémületet tükrözött. Egek, maximum 26 lehet! Tehát ilyen élőben Andris titkos nője…
– Helló! Szerintem tudod, ki vagyok – vetette oda a lánynak. – Beengedsz? Beszélnünk kellene.
– Én… Nem tudom, ki maga. Elnézést, de…
– Ugyan, hagyjuk a rizsát!
Gyorsan mozgott, esélyt sem hagyva az ellenkezésre. Félretolta a csajt, aki ijedt őzikének tetszett, és tűsarkújában végigkopogott a konyhába vezető előszobán. A szerető döbbent arccal követte.
– Adnál egy kávét? Fárasztó napom volt – elnevette magát a másik félszeg, védekezésre kész mozdulatain. – Nyugi, nem foglak bántani, nem balhézni jöttem. Mi van, túl sok drámát nézel?
– Én… – A bizonytalan hebegés elhalt.
– Te a szerető vagy, én a feleség. Előfordult már ilyen a világtörténelemben. De ami engem illet, unom a szitut, úgyhogy valamit ki kéne találnunk. Na, adsz kávét?
A lánynak kellett néhány másodperc, hogy magához térjen, aztán a konyhapult felé mozdult. A konyhára némaság telepedett, míg a csészéket megtöltötte a fortyogó, barna folyadék. Ültek az asztalnál, vizslatták egymás előnyeit és hátrányait, és fejükben a mérleg nyelve hol egyikük, hol másikuk felé billent.
– Szereted? – kérdezte végül az idősebb a fiatalabbat.
– Igen – hangzott a csendes válasz.
– Hát én is. Ezek szerint elvethetjük azt a verziót, hogy valamelyikünk kilép a történetből. Úgyhogy mást kell kitalálnunk.
– Akkor… akkor mi legyen? – tette fel a lány vonakodva a kérdést. – Én nem akarom elhagyni. Tényleg sajnálom, de…
– De szereted. Már közölted az előbb. A kérdés, hogy mennyire. Nagyon? Együtt élnél vele? Güriznél érte a konyhában, mosnál rá, gondoskodnál róla, gyereket szülnél neki?
– Persze!
Újra csend. A két nő között mintha cseppfolyóssá vált volna a levegő, az oxigénrészecskék áttetsző halmazából pedig egy férfi képének körvonala bontakozott ki: Andrisé, akiért mindketten megtettek volna mindent.
– Akkor csere – javasolta a feleség.
– Micsoda?!
– Cseréljünk! Elválok tőle, de el nem hagyom. Menj hozzá! Legyél a neje, én a szeretője. Elvégre arra vágysz, hogy a mindennapokban is hozzá tartozhass, nem?
– Én… Igen, de… Mégis, hogy gondolod?! Hogy lehetne…?
– Ne játszd az idealistát! A mostani felállás szerint is hárman vagyunk a kapcsolatban, és tudtommal bevállaltad. Mi a különbség? Engedem, hogy te légy vele többet. Te legyél a hivatalos szerelme, hozzád térjen haza. Én pedig átveszem a helyed.
Ez az ajánlatom. Mit válaszolsz?
A kis konyhát izgatott beszédfolyam töltötte be. Felháborodottan elhadart szavak és kiábrándultan odavetett, józan észérvek csaptak össze – míg végül egyikük tiltakozása csendes beleegyezésbe torkollt, a másikuk cinizmusa pedig idővel emberibb lett. Megköttetett egy fura egyezség, amely az emberi szabályokon túllépve tolta helyre az élet meglepően absztraktra sikerült mozaikjait.
Az egykori szeretőből újra szerető lett – a lelkes idealistából sorsával megalkuvó feleség. Andris sosem tudta meg, hogy minden tervezetten zajlott. Azt pedig csupán a jövő fejti meg, jó döntésnek bizonyult-e átugraniuk a hétköznapiság korlátain…
Greta May novellája
Nyitókép: Unsplash