Inkább nézel erőszakot, mint meztelenkedést?!

Olvastam egy hírt, hogy a Vaják következő évadjában visszafogják a meztelenkedést, mert sok nézői panasz érkezett ezzel kapcsolatban. Hát mi az isten bajuk van az embereknek, de tényleg? Komolyan elgondolkozok: ennyire sok eltorzult lelkivilágú ember létezik a földön?

Egy olyan sorozatról beszélünk, amiben szörnyek vannak, emberek végtagjait vágják le, torkát vágják át, szúrják le, gyújtják fel, és amit még csak lehet. És emellett olykor alulöltözötten is mászkálnak benne a szereplők. Például egy fürdőben. Vagy egy mágikus szertartás közben. De ez már túl sok a nézőknek!

Fürödjenek csak szemérmesen ruhában, és gyakorolják a pogány varázslataikat is talárban vagy valami hosszú zárt köpenyben legalább. És mielőtt megkapnám a vádat, hogy olyan vagyok, mint egy kanos kiskamasz, aki örül, ha egy sorozatban ciciket láthat, nem ez az oka. Tudjuk, hogy az interneten korlátlan mennyiségű meztelenség, pornó érhető el. Szóval, ha erre vágynék, akkor kb. az életem végéig nézegethetném idegen emberek meztelen testét.

Engem az háborít fel, hogy ennyire irtózunk a meztelenségtől.

Ez a sorozat 16+ besorolást kapott. Amibe teljesen belefér, hogy lefejeznek valakit, de az már necces, ha egy meztelen testet mutatnak. Hát hol ebben a logika? Mit üzenünk ezzel? Hogy a világunkban az erőszak, a gyilkolás teljesen elfogadott, viszont a meztelenség az tabu! Hogy szégyellni kell a testünket? Ha meztelen vagy, akkor valami rosszat csinálsz?

Mindig oda szoktam figyelni, hogy a különböző korhatár besorolást kapott filmekben, sorozatokban mi fér bele? És rendszeresen azt látom, hogy lövöldözni lehet, a vér fröcsöghet, hullhatnak a végtagok, de amint egy szereplő ledobja a ruhát, a kamera vált… Nem tudom, ki hogy van vele, de én sokkal több meztelen embert láttam élőben, mint kivégzést – már csak azért is, mert utóbbiból egyet se.

FORRÁS: FACEBOOK

És azt hiszem, ez így is van rendjén. Életünk során bizonyos helyzetekben találkozunk meztelen emberekkel, vagy éppen mi magunk leszünk azok. Vannak olyan szituációk, amikor ez nemcsak természetes, de szükséges is. Például ruhában szeretkezni kevéssé romantikus. Nem biztos, hogy az aktuális parterem például rajongana az ötletért, ha azt mondanám: „Figyu, szégyenlős vagyok, szerintem ne vetkőzzünk le, csak lehúzom a sliccemet, és intézzük el így, jó?”

Értem, hogy a céltalan meztelenkedés zavaró lehet, amikor csak azért raknak be két hatalmas szilikoncicit egy filmbe, hogy az amúgy lapos történetet valamivel kidombortsák. De igenis van olyan, amikor hangulatteremtő lehet. Amikor művészileg hozzáad a tartalomhoz. Amikor egy nő meztelenül, csábosan, incselkedve megjelenik egy férfi előtt, és ezzel teremt egy kacér atmoszférát.

De ugyanez igaz lehet arra is, amikor egy elcsigázott férfi spontán leveszi az ingét, és a női szereplő felcsillanó szemmel konstatálja, hogy bizony elég jó a body. Sőt, a Vágyak/Valóság című sorozat egyik epizódjában a zuhanyzóban lehet látni az egyik férfi főszereplő egész farkát. Ami azért egy fontos pont, mert hát nem elhanyagolható méretű szerszámról van szó, és ennek részben van köze a történethez is.

Heteroszexuális férfi vagyok. Nem hoz lázba egy másik pasi farka. Nem dörzsölgetem nyálcsorgatva a tenyerem, hogy ez az, végre valami izgi. Viszont egyáltalán nem zavar. Nem vagyok féltékeny, mert olyan méretekkel rendelkezik, amivel egy kancát is ki tudna elégíteni. Én jó barátságot ápolok a testemmel, nem leszek frusztrált az ilyesmitől. És önmagában a meztelenség se zavar.

De miért is zavarna? Ez nem egy természetellenes dolog. A meztelenség önmagában nem is pornográfia! Nyilván, ha nagytotálban mutatnának egy gangbanget, ahol egy nőn végigmegy egy fél hadsereg, és minden létező (és eddig elképzelhetetlennek tartott) módon magukévá teszik, akkor érteném, hogy valakinek ezt nem veszi be a gyomra. Ez teljesen rendben is van. Mert ez szokatlan, bizarr, perverz, vagy nevezzük, ahogy akarjuk.

Viszont azt ne normalizáljuk már, hogy önmagában a meztelenség probléma, viszont az erőszak, gyilkosság teljesen elfogadható. Mert számomra meg ez baromira bizarr. Ráadásul sok esetben azzal, hogy egy alkotás elszemérmeskedi ezeket a részeket, teljesen hazavágja a hangulatot. Megcsonkolják ezzel a művészetet, ami pedig bűn. Például a Titanicban Kate Winslet is meztelenre vetkőzött Dicaprio előtt, amikor lerajzolta őt, mint egyet a francia lányai közül…

Ez a jelenet is fontos momentuma volt a kapcsolatuknak, a lány személyiségfejlődésének, és fontos eleme a film hangulatteremtésének. Nincs benne semmi tolakodó, elfogadhatatlan, öncélú. Azt hiszem, aki ilyen jelenetek miatt háborog, de a véres trancsírozást elfogadja, annak valójában saját magával van problémája, nem más meztelenségével. Talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mi lehet ez…

Nyitókép: Facebook

Tegyél minket a KEDVENC tartalmaid közé!
Mit kell tenned? Keresd fel az IgaziNő FB oldalát. Nyomj rá a “Követem” gombra. Válaszd a “Hírfolyam” opciót, ott pipáld be a “Kedvencek” opciót. Innentől kezdve gyakrabban fogod látni, legfrissebb tartalmainkat! 🙂

Tovább olvasok