Karácsony a Facebookon: Ömlik rád a giccs, de csak görgetsz…
Már egy ideje szingliként élem meg a karácsonyt. Illetve mindig is, mert eddig sosem volt párkapcsolatom pont karácsonykor. Persze én is fokozottabban vágyom ilyenkor a szeretetre és az érzelmekre, ezért a családdal töltöm az ünnepeket (hála istennek, hogy még megtehetem).
A fát már jó ideje nem kell befaragni, pedig imádtam régen, ahogy apukám szenvedett vele. Helyette elővesszük a 15 éves műfenyőt, amit vagy a testvérem, vagy én rakok össze. Mostanában úgy alakult, hogy Adri nyitja szét és rakja fel a rúdra az ágakat, és együtt feldíszítjük
Jó kommunikáció- és médiaszakértőként – meg egyébként is -, karácsonykor a tévé meg a Facebook a szórakozásom. Na meg az Insta storyk és live-ok, kis TikTok is belefér. Kiről milyen fotók készültek, vajon melyik stúdióban fényképezték őket (van, amit már felismerek: Ndustrial, Lightroom, ugyanis imádunk profi karácsonyi fotókat készíttetni a tesómmal).
Van, aki karácsonyi pulcsit húz és humorosra veszi a figurát, míg más elegáns estélyit ölt, esetleg beszexizik és Mikulás néni lesz. Hosszú zoknis, bő pulcsis, laza loknis, Instára való képek, Dukai Reginás, Zimány Lindás. Forralt boros, meleg teás képek a vásárban. Ilyenkor azoknak a képeit is lájkolom, akiket egyébként nem kedvelek, és azok is engem, akik máskor nem kedvelnek, mert mégis a szeretet ünnepe ez.
Különösen érdekesek a politikus és a celeb karácsonyi képek. Vajon a miniszterelnök idén mivel kíván majd boldog karácsonyt? Tolvai Reni megint kiteszi majd a mellét? És a Berkiék megmutatják a kislányt? Ki lesz a HOT Magazin címlapján? Az RTL vagy a TV2 adja-e le a Reszkessetek betörőket? Na és az Igazából szerelmet? Grincs, Télapu, Hull a pelyhes, Sissy, Muzsika hangja, hogy az idősebb korosztály is jól szórakozzon?
Gyerekeknek Jégvarázs, Shrek karácsonya? Melyik logó alatt fogja ölelni Mark Darcy Bridget Jonest? Na, ilyen miért nem történik velem? Híradó, utolsó roham, tömeg a plázában, melyik szaloncukrot vitték a legtöbben, megint minden drága, a nordmann a legjobb. Lakástűz, karácsonyfa-állítás a tóban, halvásárlás, meddig van nyitva, mi még kiszállítjuk, még odaérhet a fa alá.
Lelkisegély-szolgálat, rossz ilyenkor egyedül, karitatív akciók, ételosztás, állatok karácsonya, mikor áruljuk el a gyereknek, hogy nincs Mikulás, csokimikulás-minőségteszt a Velveten. A multicégek hogy kívánnak majd boldog karácsonyt? Na, és vajon hányan fogják kiírni, hogy igen, nekem is van fám, attól még, hogy nem posztolom?
Nem hóembert építünk, hanem sárembert, gazembert? És ne rakjuk előbb össze a fát, Jézus nem volt koraszülött? Hogy nem az számít, mi van a fa alatt, hanem hogy kik állják körül? Hogy ahogy idősödöm, egyre rövidül a karácsonyi listám, mert a dolgok, amik igazán számítanak, nem megvásárolhatók?
Kinek hogy sikerült a bejgli és a mézeskalács?
Kapunk-e ugyanolyan ajándékot a testvéremmel, csak más színben? Tusfürdőt más illatban? Ki fog nosztalgiázni? Eljegyzés, terhesség, pocakos kép csókkal a fa alatt? A baba első karácsonya? Na és ki viccel majd azzal, hogy idén sem jegyezték el? Ki fog bosszankodni, hogy mindig ugyanaz a tévéműsor ilyenkor? Hogy nincsenek saját gyártású tartalmak? Hogy már nincs karácsony Jimmyvel és Dáridó?
Bejglikóma, jaj, híztam. Jó hír: be tudom gombolni a nadrágomat. Rossz hír: nincs rajtam, harmadik napja töltött káposzta, a fülemen jön ki. A népi hagyomány szerint szenteste megszólalnak az állatok éjfélkor. Vajon megszólal-e a macskám, és a szememre hányja-e, hogy kiherélték? A kis nőstény panaszkodik-e majd, hogy amiatt hízik, mert ivartalanították?
Felbukkan-e valamelyik ex? Ellágyulok-e neki? Esetleg egy új ismeretség? Vagy egy titkos hódolóm? Lesz-e csók a fagyöngy alatt? Mert ilyenkor minden varázslatos.
Fekete Melinda
Nyitókép: Unsplash
KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!
Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr