Letaszítják a transz nőket az olimpiai dobogóról?

Versenyezhet-e olyan nő a nagy világversenyeken a többi nővel, akit születésekor még férfiként anyakönyveztek? Ha élénk, intenzív, nem ritkán kiabálásba hajló vitát akarok egy baráti sörözéskor, egészen biztosan ezt a témát dobom be.

A FINA elsőként döntött: nem. Legalábbis akkor nem, ha 12 évesen a tesztoszerontermelés indult meg nála nagyobb arányban. De mi is van emögött?

Vannak, akik szerint ez diszkrimináció

A versenysport lényege épp az, hogy mindenki egyenlő, függetlenül a származásától, a vallásától, a bőrszínétől, kizárólag a teljesítmény az, ami mérvadó. Ha elfogadjuk, hogy egy született litván amerikai színekben indul, miért ne fogadnánk azt el, hogy egy sportolót a születésekor fiúként anyakönyveztek, de ő lánynak érzi magát, mióta az eszét tudja?

Épp eleget szenvedett azért – fizikailag és lelkileg egyaránt -, hogy a hivatalos dokumentumaiban is a „nő” megjelölés szerepeljen. Miért bonyolítanánk tovább az életét? Vannak, akik egyenesen traszneműekkel szembeni diszkriminációt emlegetnek, amikor a transz nők kiszűréséről esik szó a sportban. Holott gondoljunk bele: a férfiak és a nők a kezdetektől külön mérettetnek meg.

FORRÁS: UNSPLASH

Egyszerűen azért, amiért az ökölvívásban sem egymással mérkőzik meg az 55 kilós pehelysúlyú és a 120 kilós nehézsúlyú boxoló: nem volna igazságos a verseny. Az átlagos férfi izomereje, izomtömege, testmérete és egyéb fizikai kvalitásai egyszerű biológiai okoknál fogva térnek el az átlagos nőétől. Így igazságos versenyre csak két külön kategóriában van lehetőség. Márpedig az igazságosság a versenysport egyik alapja.

Korrekt döntés született

A FINA, a vizes sportokat tömörítő szövetség a nagy nemzetközi sportszervezetek közül elsőként hozott határozott, szigorú döntést az érzékeny témában. Akiknél 12 évesen bármilyen formában beindult a férfi hormonok termelődése, kizárólag a férfiak mezőnyében indulhatnak a későbbiekben. Függetlenül az aktuális nemi identitástól vagy az aktuális tesztoszteronszinttől.

Ez alapvetően korrekt, hiszen a sportoló testfelépítése, szerveinek felnőtt működése a korai tesztoszteronszint hatására alakult úgy, ahogyan alakult. Ez pedig az ösztrogén hatására formálódó szervezetnél jó eséllyel erősebb, nagyobb, gyorsabb, több fizikai teher viselésére alkalmas. A döntés így nem vonatkozik minden transz nőre.

Hiszen azok, akik olyan országokban élnek, ahol a prepubertás- és pubertáskori hormonblokkolás és későbbi hormonpótlás adott, nyugodtan megmérkőzhetnek a született nőkkel is. Az ő szervezetük valószínűleg nem lesz eltérő a nőkétől, már ami az izomtömeget, testméretet, fizikai teherbírást illeti.

Akik pedig már felnőttkori tranzíció eredménye után lettek sikeres női sportolók, azok továbbra is folytathatják a versenysportot. Csak épp mások kategóriában: a többi tesztoszteron hatására formálódó szervezet között. Ezen a szinten nem az identitás, hanem a puszta biológia számít.

Ami nyereség a transznemű közösség számára

Bár a téma irdatlan sok indulat keltésére alkalmas, a valóságban alig több mint két tucat transz nő ért el jelentős sikereket az élsport világában. (Rajtuk kívül másfél tucat transz férfi is mozog a pályán, akik értelemszerűen egy nehezített pályára kerültek ösztrogén által formálódó testüknek köszönhetően.) A legtöbb transznemű ismerősöm örül a döntésnek, mert ez alapján a cirka osztálynyi ember alapján ítélik meg az ő hétköznapi törekvéseiket, sőt, puszta létüket is.

Ők azok a „született férfiak”, akik „befurakodnak a nők közé”, és a „nőket elnyomva” igyekszenek magukévá tenni mindent, ami a született nők sajátja. És valóban, egy egész életében az olimpiai aranyért küzdő nő érezheti ezt, amikor egy transz nő taszítja le a dobogóról olyasmi miatt, ami nem az ő érdeme. Hogy mondjuk a kamaszkori tesztoszteron hatására izmosabb és hosszabb a karja, ezért egy századmásodperccel előtte végzett.

De a hétköznapi életben ez az összehasonlítás, ez a verseny nincs meg: ott nem jut nekem kevesebb jog pusztán azért, mert mások is részesülnek az alapvető emberi jogokból. Abból, hogy munkájuk legyen, lakhatásuk, szabadon házasodhassanak, alapíthassanak családot. Attól még, hogy más, korábban diszkriminált csoportoknak jut ezekből a jogokból, én nem szenvedek hátrányt.

Mert az élet nem olimpiai sportág, ahol csak egy győztes lehet számonként, négy évente. A transzneműek jelentős része a döntés kapcsán annak örül, hogy végre nem lesz hivatkozási alap a “mindenhova befurakodó” maroknyi transz nő példája, akik mások hátrányba hozása árán állnak a dobogón. Mostantól mindenki ott mérkőzik meg, ahová izomereje predesztinálja.

És reménykedhetünk: egyre többen látják be, hogy a hétköznapi életben nem lesz szükség hasonlóan durva versenyszellemre az érvényesüléshez. Mert élsportolónak lenni nem alapjog, állampolgári biztonságban élő embernek viszont igen.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂