Már nem hajtom a nagy szerelmet – elég pár csók részegen!

2022-05-05 Esszencia

Már hajnali három körül járt az idő, amikor az egykor nagy reménnyel induló szerelmi sztori szereplői csak ültek egymással szemben. Két külön városban, a kamera két oldalán. 

Sokáig nem beszéltek, csak fürkészték a másik arcát, próbálták megfejteni az elferdített mondatok mögé bújtatott igazságot. Kornél csak mosolygott, Petra pedig – bár magának sem ismerte be -, kezdte unni ezt. Kezdte untatni, hogy a férfi újra ki akar kezdeni vele, pedig alig néhány napja tette lapátra.

Azon gondolkodott, vajon mi viszi rá az embereket az ilyesféle taktikai játékokra. Nyilvánvaló volt, hogy nem tudnak egymástól elszakadni. A srác mégis kacskaringós szerpentint varázsolt kettejük közé a rövid, egyenes út helyett. Petra pedig csak várt a kimondatlan szavakra, az el nem csókolt csókokra. A végletekbe hajló viták, összeborulós kibékülések mögött rejtőző színtiszta, igazi érzések mindkét félben egyszerre vívtak nagy csatát.

A poros asztali lámpáról ekkor egy aprócska pók ereszkedett le. Petra rettegett a nyolclábúaktól. Csak nézte a szinte áttetsző, pár milliméteres állatot, miként sürög-forog. Azon gondolkodott, hogy félelmében lecsaphatná – de miért is tenné? Élőlény, joga van létezni. Csodálattal töltötte el ez a kis semmiség. Egyszeriben vált világossá, hogy amitől retteg, azt nem is ismeri. És valószínűleg az összes félelmével ez a baj. Hogy generált magában valami bizonytalant, valamit, ami megriasztotta, aztán soha nem mert velük igazából szembenézni.

De most valami megváltozott. Az elmúlt napokban szinte 24 óránként vett újra és újra 180 fokos fordulatokat az élete. Feldolgozni sem volt ideje az egyik élményt, máris jött a másik. Először azt hitte, már talpraállt a nagy szerelmével való szakításból, és fél év elég volt ahhoz, hogy felkészítse a lelkét a következő férfi számára. Hogy kitakarítsa, kidobálja a polcokról a fájdalmakat, hogy begyógyítsa a sebeket.

Forrás: unsplash

Annyira akart szeretni és szeretve lenni, hogy szinte megfojtotta a másikat. Mindenki fejvesztve menekült tőle, ő pedig egyre inkább szenvedett a meg nem értettségtől. Bolondnak hitték, amiért nyitott könyvként dobta magát a másik lába elé. Ő pedig a férfiakat nézte hülyének, mert nem merték szeretni, és inkább választották a felszínes nőket helyette.

Megannyi pofon után most csak hallgatta Kornél alkoholmámoros szép, hazug szavait. Csak hallgatta a csodás jövőbeli terveket. Hagyta, hogy az éterben is úgy villanjon össze a tekintetük, ahogy a valóságban. Úgy igazán. Aztán majd vagy a pillanat hevére, vagy a piára fogva úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi.

Hallgatta a férfi könyörgését, hogy legyen vele, és úgy érezte, mintha hatalmas bomba robbant volna a mellkasában. A férfi, aki alig néhány napja dobta ki az életéből végérvényesen, most kvázi szerelmet vall. Ő pedig csak ült, és tiszta szívből nevetett. Mert végre világosan látta, hogy a megérzések, a szív, a lélek egyaránt írja felül a kimondott, hazug szavakat. Az elhullajtott könnyei nem hullottak hiába, mert érezte, hogy a karma dolgozik, és végre elkezdte magát értékelni.

Az elmúlt időszak más embert csinált belőle.

Hiába a karmikusnak tűnő kapcsolat, a bizalom odalett. Emellett volt ideje átértékelnie mindent: hogy vajon miért nem működik ez az igazi nagy szerelem, ez a végső komoly kapcsolat dolog senkivel. Sok időbe telt, mire rájött, hogy egyelőre bőségesen elég, ha a megfelelő férfiak közelében igazán nőnek érezheti magát. Hogy elég észrevenni a rohanó hétköznapokban az apró csodákat. És hogy néha egy igazi ölelés, vagy egy részegen elcsattant csók is tud épp annyit adni, ami akkor erőt ad a továbblépéshez…

Nyitókép: pexels.com

Tovább olvasok