Az ADHD-ja miatt d*gott félre” – A legócskább kifogások a megcsalásra
Ha van valami, amit még az ellenségednek sem kívánnál, akkor az a megcsalás. A hűtlenség az egyik legaljasabb árulás, mert alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt, amit a társadért, a kapcsolatodért tettél.
Ami viszont még ennél is rosszabb, ha komplett hülyének néz a másik, és ócskábbnál-ócskább elméleteket kezd gyártani, hogy megmagyarázza a saját gyengeségét. Egészen hihetetlen, mennyire leleményes, mennyire agyafúrt tud lenni az ember, ha a valóság elferdítése a tét. Íme, a legfurcsább, legőrültebb kifogások az internet végtelen bugyrából.
Amaxofóbia
„Akkoriban a volt férjem azt mondta, azért lépett félre a kolléganőjével, mert pánikolok vezetés közben az autópályán.”
De most komolyan, hogyan lehet a partner bárminemű fóbiáját ürügyként használni a megcsalásra?! A két dolog egyáltalán nem függ össze egymással, ráadásul az ilyesfajta övön aluli ütések még jobban lerombolják a másik fél (amúgy is megtépázott) önbizalmát.
Elfelejtette, hogy randizgatunk
„Martinnal úgy három hete találkozgattunk, figyelmes, vicces volt, és nagyon jól alakultak a dolgaink. Egyik nap arra gondoltam, meglepem a munkahelyén, csakhogy én lepődtem meg a látványtól. Egy vörös hajú, miniszoknyás nővel pont akkor léptek ki a kapun kéz a kézben, amikor odaértem. A szembesítéskor annyit kaptam válaszul, elfelejtette, hogy randizgatunk.”

Kép forrása: Midjourney
Az ilyen férfiak sokszor nárcisztikus, gátlástalan, arrogáns attitűddel rendelkeznek, és figyelmen kívül hagyják a másik fél érzéseit. (Vagy szimplán őrültek.) Ezért jobb minél hamarabb megszüntetni velük minden kapcsolatot, csakis így lehet kivédeni a teljes megsemmisítés állapotát.
Véletlenül becsúszott
„Egy szülinapi összejövetel kellős közepén bukott le a csajom, amíg én bent csocsóztam a többiekkel, ő megd*gatta magát az egyik haverral. El akarta velem hitetni, hogy ők ketten csak hülyéskedtek a medencében, aztán az egyik pillanatban a fickó farka valahogy becsúszott…”
Jó lenne felhagyni végre ezekkel a véletlenül történt csalósztorikkal. Egy felnőtt érett személyiség igenis képes uralkodni az ösztönein, és ha elkötelezte magát, nem kockáztatja a kapcsolat stabilitását. Bármennyire is úgy tűnik, mintha az illető hölgynek nem lett volna köze a történtekhez, valószínűleg minden percét élvezte. És ha lehetősége adódik rá, újra és újra megteszi.
Szerelemteszt
„Meg akartam bizonyosodni arról, hogy szeretlek-e még. És igen! Tudod, hogy jöttem rá? Nem is élveztem, mert egész idő alatt rád gondoltam, és szarul éreztem magam – írta a vőlegényem azok után, hogy már javában terveztük az esküvőnket. Perszer rögtön lefújtam az egészet, az viszont sokkal jobban bántott, hogy csalódást okoztam a 92 éves dédimnek, akit a férjhez menetelem éltetett.”
Lehet hibáztatni az elvárásokat sulykoló társadalmat, a negatív transzgenerációs mintákat, vagy a családi nyomást – de itt inkább arról van szó, hogy a félrelépő egy önző bunkó. Az ilyen embertípust pedig jobb minél messzebbre elkerülni.
Kellett a trauma
„Nem is olyan régen, kb. 3 hete szakítottam a párommal, mert amatőr módon lebuktatta magát egy videóhívásban. Utána azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy csak nekem akart segíteni ezzel a sokkterápiával, ami szerinte ahhoz kell, hogy magasabb tudati szintre lépjek.”
Ez a szöveg nem más, mint gyenge, szánalmas próbálkozás. A csapodár fél mindent elkövet annak érdekében, hogy a partnert állítsa be hibásnak, és így kibújjon a felelősség alól, ami sokat elárul a valódi jelleméről.
Az ADHD-ja miatt d*gott félre
„Visszahúzódó és zárkózott férfiként nem volt könnyű befogadni a barátnőm túlpörgésre hajlamos, impulzív természetét. Az örökös lüktetést viszont remekül kompenzálta a kedvességével, a figyelmességével és a bombajó szexszel. Úgy tűnt, elégedett velem, álmomban sem gondoltam volna, hogy pont a fiunk fociedzőjével keveredik majd viszonyba. Az pedig már tényleg a pofátlanság csúcsa, hogy az ADHD-jára fogta a leküzdhetetlen szexuális vágyát, ami miatt képtelen ellenállni a kísértésnek.”
Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy én szintén hiperaktív vagyok, és nehezen tudok egy dologra koncentrálni. De soha nem csaltam meg a páromat, és megingathatatlan hűséggel viseltetek azok iránt, akik fontosak számomra. A szeretet nálam ugyanis nemcsak egy érzés, hanem döntés kérdése is.
Nyitókép: Midjourney