Amikor komoly kapcsolatban kezdünk, akkor szeretnénk minél inkább biztonságban érezni magunkat a párunkkal. Habár semmire sincs garancia, de mégis probáljuk magunkat védeni és odafigyelni az intó jelekre…

Már kiéltem magam engem már senki nem érdekel!

Sokan vallják azt, hogy ha valaki fiatalon eleget kalandozott és kísérletezett, az amikor megállapodik már nem fog vágyni ilyesmire. Nincsenek benne “mi lenne ha, milyen lehet?” kérdések. Megtapasztalta amit szeretett volna, elég partnere volt, lezárt egy korszakot, és már valami többre, mélyebbre, teljes értékübbre vágyok. Tehát benőtt a feje lágya és már alkalmas egy komoly kapcsolatra.

Kép forrása: Midjourney

Ennek lehet igazság alapja, hiszen tényleg rá lehet unni a felszínes kapcsolatokra, a felszínes emberekre, és egy bizonyos idő után már nem adnak semmit a kalandok. Viszont van ennek egy olyan másik oldala is, hogy aki az életének egy szakaszában vágyott az egyéjszakás kalandokra, aki a testiségre csak mint valami könnyed szórakozásra tekintett az hajlamosabb lehet visszatérni az ilyen élvezetekhez.

Hiszen ha valaki éveken keresztül élvezet ezeket a helyzeteket, annál előfordulhat, hogy idővel újra fellobban ez iránt a vágy. Pár év alatt a párkapcsolat kissé beszürkül, egysíkú lesz, a sz*x rutinos. Ekkor pedig beugranak az izgi emlékek, az élmények amiket most már nem tud megélni… Persze van aki teljesen lezárta a múltját, de van aki csak átmenetileg nyugodott le kissé, amíg elég impulzust kapott a komoly párkapcsolatából, majd újra elkezd kivágyakozni belőle. Ráadásul sok esetben a gyakori partner váltogatás mögött valami lelki zűrzavar áll. Kötődési probléma, rossz szülői minta, lelki sérülések és sok más. Szóval a kalandozás nem csak arra uatlhat, hogy valaki szeret kísérletezni, hanem arra is, hogy valami nincs rendben a lelkében.

Sosem mozgatta igazán a csajozás/pasizás

Példás életet élt, vagy ha nem is teljesen azt, de mégis kevés partnere volt, inkább hosszútávú kapcsolatai és csak néhány rövidebb, felelőtlenebb “ismerkedés”. Tehát nincs túl sok tapasztalata, nem feküdt össze fűvel fával. Ez biztató lehet, hiszen ez utal egyfajta igényességre, arra, hogy megválogatja kivel áll szóba, kihez kerül közelebb. Úgy tűnik felelősségteljesen viselkedik, és a szexualitás megélése számára egy elkötelezett kapcsolaton belül működik.

Tulajdonképpen ezt akarja hallanai mindenki nem? Ez lenne az ideális állapot igaz? Persze részben igen, hiszen fontos, hogy valakinek normális, a miénkkel egyező értékrendje legyen, jobban vágyjon az elköteleződésre, mint a random sz*xelgetésre. Viszont ennek az állapotnak is van egy árny oldala. Mondjuk beüt az embernél az életközépi válság. Akkor pedig bepánikol, hogy mennyi idő elment, hol tart az életében, mit élt meg és mit hagyott ki? Mennyire jó pasi/csaj még? Kívánatos-e egyáltalán? Ha most meghalna akkor azt érezné, hogy nem bánt meg semmit?

Ez pedig adhat egy olyan lökést, ami miatt mások ágyában landol. Mert nincs elég tapasztalata élménye, mert felmerül benne, milyen lehet mással. Lehet valamit elszalasztott? Biztos azzal van együtt akivel a leginkább kompatibilisek? Mi van ha rosszul döntött, mi van ha…

Akkor kivel járunk jól?

Azzal akit szeretünk és akiben bízunk. Bármennyire szeretnénk, nincs egy biztonságos út, amin végigsétálhatunk a boldogságba amíg a halál el nem választ. Szeretni mindig rizikós, mindig kicsit kockázatos, hiszen ha odaadjuk a szívünket valakinek akkor megvan az esélye, hogy összetöri. Vagy megsüti, és vörösborral feltálalja a szeretőjének és közösen felfalják miközben te metaforikusan elvérzel. Milyen szép gondolat ez. De ez van, ha nagyon szeretünk valakit, akkor megadjuk a lehetőséget neki, hogy úgy bántson ahogy senki más nem tud. És csak reménykedhetünk, hogy nem fog ezzel visszaélni, hogy jól választottunk, és igaz az, amikor azt mondja: Csak te kellesz és senki más.

Nyitókép: midjourney