Meztelen gyerekeket fotózott az Alice Csodaországban szerzője

Ő volt a viktoriánus kor reneszánsz embere: elismert matematikus, költő, filozófus és fotóművész. A legtöbben mégis minden idők egyik legismertebb gyerekkönyv szerzőjeként ismerik. Lewis Carroll adta a világnak Alice Csodaországbant, és nem is sejtette, hogy az a bizonyos nyúlüreg sokkal mélyebb, mint ahogy elképzelte.

A nonszensz irodalom kiemelkedő remekműve nem csupán a könyvesboltok polcainak maradt állandó lakója, de idegtudományi és pszichológiai berkeken belül is mai napig inspirálják a tudósokat a könyvben található rejtett igazságok az emberi agyról. Habár Lewis maga szerényen nyilatkozott mesterművével kapcsolatban, kevesen tudják, hogy Alice kalandjai bizony formálták az agyról való tudásunkat.

Carroll játékos kísérletei újabb információkat kínáltak memóriáról, nyelvről, tudatról. Hogy miképp emlékezünk a múltra, hogy gondolunk a jövőre. Alice álmában belezuhan egy nyúlüregbe, és abszurd mesevilágba kerül, ahol egy rakás furcsa szerzettel találkozik. Hősnőnk hol megnő, hol összemegy, hernyókkal beszélget, őrültekkel teázik, vagy krikettezik a Szív Királynővel.

Képzavarnak tűnő jelenetek sokasága jellemzi a mesét, amiről később egy szindrómát is elneveztek. Egy olyan, főleg gyerekkorban jellemző állapotot ír le, ahol különböző észlelési, érzékelési problémák állnak fenn, például emberek összezsugorodása. Carroll maga pokoli migrénektől szenvedett, és a rohamokat gyakran kísérte hallucináció vagy időtorzulás.

A könyv karakterei önmagukban megérnek egy pszichológiai kurzust, hiszen Alice és új barátai kimerítik a személyiségzavarok teljes arzenálját, van köztük skizofrén, szorongó, drogfüggő, nárcisztikus vagy mániás depressziós. Az író személyisége és élete sem nélkülözte a nehézségeket.

Fizikumát megtépázták a fiatalkori köhögő rohamok, egyik fülére megsüketült, később jöttek a hallucinációs migrének, és egész életében dadogástól szenvedett. Ám ez nem akadályozta abban, hogy 11 könyvet írjon a matematikáról, és hogy elismert fotós legyen.

Azonban éppen képei hagytak makacs foltot irodalmi reputációján, mert gyerekekről készült – köztük számos meztelen – fotói miatt rásütötték a pedofília bélyegét. Több életrajz is aljas vágyakról ír, noha bizonyítékot egyik elmélet sem szállított. Irodalmi szakemberek sem egységesek a témában, és bár történeteit ártatlan, tiszta irodalomként kezelik az olvasók, a gyerekeiket nem hagynák rá szívesen.

Pedig Carroll a kicsik kedvence volt. Már népes testvérseregét is ő szórakoztatta játékokkal, mesékkel, sőt, lánytestvéreihez annyira közel állt, hogy tizenegyük közül csupán hárman mentek férjhez, a többiek az író szárnyai alatt maradtak. A romantikus irányultságát övező spekulációkat nem enyhítette a tény, hogy soha nem nősült meg, de viktoriánus agglegényként ő lett a barátok gyerekeinek nagybácsija.

Piknikezett velük, vagy hajózott, és közben nagyon figyelt rájuk. A gyerekek visszaemlékezéseiben nyomokban sem fedezhető fel semmi pedofil hajlam. Azt mesélték, hogy az író komolyan vette őket, amikor más felnőttek nem, és megértette szempontjaikat. A közvéleményt különösen dékán főnökének a lánya, Alice Liddellhez fűződő érzelmei izgatták, akinek köszönhető, hogy Carroll végül lapra vetette a csodaországi kalandokat.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Ám amiért ma rögvest feljelentenék az írót, az a 19. század Angliájában megszokottnak számított. A meztelen gyerekek a tiszta ártatlanságot szimbolizálták a viktoriánus korban, a közelükben áldottnak érezték magukat az emberek. Olyannyira természetes volt, hogy pőrén fotózták őket – amúgy szülői engedéllyel -, hogy nemcsak képeslapokon, születésnapi kártyákon szerepeltek, de művészeti tanulmányként is elismerték a fotókat.  

Másokhoz hasonlóan azonban Carroll esetében is igaz, hogy már a kortárs kultúra lencséjén keresztül szemléljük őt, így lehetetlen megállapítani a teljes igazságot személyéről. A matematikus, akit káplánná is avattak, amúgy meglehetősen félénk volt. Nem rajongott a külvilág érdeklődéséért, és tanítványai körében halkszavú, rezzenéstelen arcú tanárként járkált.

Bohém társaságában viszont sziporkázott, és mindig volt egy jó történet a zsebében, amivel magába bolondította hallgatóságát.

A gyerekirodalom hálás lehet neki az áttörésért, amiért a korabeli könyveket elnehezítő erkölcsi leckék után Alice végre nem akart moralizálni. Sokan folytatták törekvését, hogy a gyerekkönyvek végre ne tanítsák, inkább szórakoztassák a gyerekeket.

Alice 157 éve esett bele a híres nyúlüregbe, hogy szürreális találkozásaival képes legyen elménket mai napig is stimulálni, hogy legyen kreatívabb, rugalmasabb, legyen nyitott az új ötletekre. Hallucinogén szerek helyett inkább üssük fel a mesét, és „Már reggeli előtt gondolj hat lehetetlenre!”

Nyitókép: Wikipédia

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok