Miért kínzod magad egy rossz házasságban?
Újabb baráti meghívást kaptunk Szilviéktől. Bár nagyon kedveltük őket, sosem lehetett tudni, mire számíthatunk. Rengeteg jókedélyű esti sütögetésen vettünk részt náluk, és legalább ugyanennyi napunk telt kínos feszengéssel a társaságukban…
Ahogy megérkeztünk, rögtön feszült hangulat fogadott minket. Savanyú arccal néztünk össze. Tudtam, hogy Andris is nagyjából ugyanarra gondol, mint én: már esélyünk sincs lelépni…
Hogy éppen mi volt a kiváltó oka az aktuális családi cirkusznak, nem tudtuk megfejteni. Már csak a szokásos, véget nem érő sárdobálásra értünk oda. Így jobb híján megpróbáltunk eggyé válni a tapétával, várva, hogy kissé lecsituljanak a kedélyek.
– …szétverem a hülye fejedet…
– Kussoljál, b*dmeg, kussolj már el…
Nem ők voltak persze az egyetlen pár, akik számára az anyázás egy átlag hétköznapot jelentett. Elég volt körbenéznem a barátok, ismerősök között. Tulajdonképpen alig tudtam volna olyan példát felhozni, akik nem Mónika Show-t megszégyenítő tirádákkal mutatták ki örök lánggal égő érzelmeiket életük értelme felé.
Persze, az teljesen érthető, ha egy házaspár 40-50 év együttélés után folyamatos civódással tölti a napjait. De, amikor ilyen embereket látok, látom azt is, hogy miután a vita elcsitul, a férj kedveskedően megcsippenti a felesége arcát. Az pedig bosszús, elnéző mozdulattal hessegeti arrébb, a somolygása mégis elárulja. Ilyenkor az jut eszembe, hogy a hosszú évtizedek alatt a szerelem lassan szeretetté, majd amolyan összetartozó megszokássá alakult át.
Mégis, ezek az emberek nem lennének képesek élni egymás nélkül.
Amikor fiatal párokat látok habzó szájjal őrjöngeni, miközben észre sem veszik, hogyan alázzák meg saját magukat mindenki előtt, csak egy kérdésem van. Mi a francért vagytok még együtt?! Nem mintha ne találkoztam volna még azzal a jelenséggel, hogy egyeseknek az ordenáré rikácsolás egyet jelent az előjátékkal. Mégsem értem.
Forrás: Unsplash
Megismerkedsz valakivel. Vonzódsz hozzá, jól kijöttök, látszólag minden megvan egy ígéretes kezdethez. Ahogy telik az idő, elég hamar szembesülni fogsz a rossz tulajdonságaival. Eleinte még úgy vagy vele: oké, hát nem épp emiatt fogok rajongani érte, de senki nem tökéletes. A rosszabbik verzió, ha úgy állsz hozzá: oké, majd mellettem megváltozik…
Majd egyre inkább felszínre fognak törni azok a bizonyos hibák, te pedig egyre sűrűbben fogsz a fejedhez kapni „Úristen, nem hiszem el…” felkiáltással. Mégsem lépsz tovább. Egyre többet gondolkozol azon, hogy nem neked való ez a kapcsolat. Valahogy mégis a pozitív irányba fog lendülni az a bizonyos mérleg: igaz, de végül is jól megvagyunk… Jó vele a szex… És a múltkor is olyan rendes volt…
Csakhogy egy idő után már nem lesz az a kedves gesztus, ami feledtetni tudja veled, hogy a választottad tulajdonképpen egy bunkó és/vagy egy elviselhetetlen hisztérika. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy nem passzoltok össze, ezért a legrosszabbat hozzátok ki egymásból. De továbbra sem léptek, elültök abban a bizonyos langyosban. Abba inkább bele sem gondoltok, hogy ez még csak az első 5-8, esetleg 10 évetek volt, ti viszont egy teljes életre választottátok ezt a csomagot.
Persze, itt megjelennek a belénk kódolt ösztönök is.
Félünk az ismeretlentől, ennél fogva a változástól is. Jobban szeretjük a megszokott rosszat. Még akkor is, ha az a kis vészjelző csengő, ami valahol az elménk mélyén bújik meg, halkan, de kitartóan szól a fejünkben. Ebben az esetben adja magát a megoldás: panaszkodunk a barátoknak, hogy a választottunk mekkora szemét, esetleg félrelépünk. Egészen addig, míg a legfőbb ábrándképünk a külön hálószoba gondolata lesz.
Egy darabig még hallgattuk Szilviéket. Miután a szokásos szidalmak elhangzottak, egyszer csak a csajszi megjelent, mogorva hallgatással. Nem sokkal később az enyhén kifulladt Roli is követte, felbontva egy üveg bort. Nem voltunk meglepve, hogy pár pohárral később, ha nem is halkabban, de már fesztelenebbül szóltak egymáshoz, mi pedig kissé fellélegezhettünk. Ki tudja, hány évig folytatják még, mire rájönnek: feleslegesen rabolják egymás idejét…
Nyitókép: Unsplash
