Miért pont a “jó nők” nem kellenek senkinek?

Évek óta egyedül vagy, hiába randizgatsz, nem találod a Nagy Őt, de még csak kicsit se nagyon. A társkeresőzés már inkább fájdalmas, mint érdekes, élőben pedig csak perverzek próbálnak meg kikezdeni veled.

Azon gondolkozol: mi a fene baj van veled?

Sok barátomtól hallom (férfiaktól is), akik a harmincas éveik közepén vannak, hogy “Nézd meg, ez is megházasodott, őt is eljegyezték, az meg már a második gyerekét várja. Nekem meg egy normális randim nem volt már mióta.”

Mivel én ismerem őket, tudom róluk, hogy nincsenek az elfogadhatónál jobban elcseszve. Van normális munkájuk, kifejezetten jó megjelenésűek, jó beszélgetőpartnerek. Tehát elméletben minden adott, hogy sikeresek legyenek a társkeresésben. Akkor mi lehet az oka annak, hogy mégis ők maradnak hoppon, amikor tényleg olyan sok sikersztorit lehet hallani, még Tinderes jobbra húzásokból is?

Az, hogy ők magasabbra rakják a lécet, amit így sokkal nehezebb megugrani. Azt szoktam mondani nekik, amikor sorolják a példákat a sikeres kapcsolatokról, eljegyzésekről, házasságokról, hogy “Ok, ez eddig igaz. De cserélnél valamelyikkel? Lennél annak az illetőnek a férje/felesége?” A válasz az esetek 99%-ában egyértelműen NEM.

Tehát mi itt a lényeg?

Hogy sokkal könnyebb megtalálni a boldogságot, ha téged kevesebb is boldoggá tesz. Vagy képes vagy több kompromisszumot kötni. Tudom, ez most ilyen f*szfejségnek tűnik, mintha jól leszólnék mindenkit, aki megtalálta élete szerelmét, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy jól kell belőni, hogy milyen elvárásokat támasztunk a jövőbeli társunk felé.

Forrás: Unsplash

Mert ugyanolyan zsákutca lehet, ha senki sem elég jó, mint az, ha már azzal összekötöd az életed, aki a legkevésbé rossz. Mert az egyik véglet, ha valaki annyira megörül annak, hogy talál végre valakit, aki hajlandó ragaszkodni hozzá és mellette maradni, hogy azonnal teljesen elköteleződik. Felcsapja a szemellenzőt, és meg sem áll az oltárig. Csak sajna idővel, amikor elmúlik a rettegés a magánytól, akkor előjönnek a problémák.

Felszínre kerül, hogy tulajdonképpen mennyi minden hiányzik, mennyi minden nem klappol. Mert valójában nem is a másikba szeretett bele, csak abba a helyzetbe, hogy valaki kedves hozzá, törődik vele. Végre nem használják ki, verik át. De ez még kevés egy életen át tartó boldogsághoz. A hiányérzet, a vágy elkezdeni marcangolni belülről az embert, ami idővel a kapcsolat végéhez vezet, vagy megcsaláshoz. Vagy ahhoz, hogy ő legyen az a besavanyodott szomszéd, aki még a Napot is utálja, amiért reggel felkel.

Szóval nem érdemes irigyelni azt, aki épp most mondja ki a boldogító igent, mert egyáltalán nem biztos, hogy valóban hosszú távú boldogságban lesz része. És neked sem kell rosszul érezni magad, mert nem értél még “célba”. Érthető, hogy ha te olyan típusú ember vagy, aki sokat vár el magától, aki folyamatosan halad előre az életben, akkor olyan társat keresel, aki partner is ebben. Nem csak valakit, akihez éjszaka hozzányomhatod a hideg lábadat.

Mert az az igazság, hogy nem társat találni nehéz, hanem ideális társat. Te pedig minél összetettebb személyiség vagy, annál nehezebben fogod megtalálni a hozzád illőt. Ez egy teljesen logikus és könnyen megérthető dolog. Jó hír azért, hogy olyan sikersztorik is vannak, amikor két ember hosszú keresgélés után úgy találja meg a párját, hogy tényleg minden klappol.

Ilyen esetben pedig sokkal nagyobb az esély arra, hogy tényleg egy hosszú távú, kiegyensúlyozott kapcsolat lesz belőle. Úgyhogy úgy is fel lehet fogni ezt, hogy nem vagy elkésve – csak kihagytál egy rossz házasságot és egy válást, és te majd a tutival kezded.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂