Te is csak egy árucikk vagy a társkeresők polcain?

A barátaimmal mindig megvitatjuk az aktuális nőügyeinket. Kiértékeljük az illetőt, a helyzetet, a lehetőségeket, megosztjuk a véleményünket. Ez a szofisztikált változat, de tulajdonképpen „osztályozzuk az árut”.

Ez nagyon gusztustalan, tárgyiasított kijelentésnek hangzott, ugye?

Amire az összes feminista feneke összeszorul, és már húzzák is elő a véres kardot, hogy igazságot szolgáltassanak. Nem is tudnám kárhoztatni őket, mert én is így érzek. És ez egy elég mellbevágó felismerés volt. Az, hogy ha őszintén végiggondolom, akkor ez a helyzet.

Jó, azt hozzá kell tenni, hogy most a Tinderes „felhozatalról” beszélek. Mert időnként egy-egy félresiklott kapcsolat után esélyt adunk ennek is. Aztán pár hét, hónap és vegyes tapasztalások után megint töröljük magunkat és tisztulunk egy kicsit. Megtisztítjuk magunkat annak a közegnek a hatásaitól, ahol több tízezer ember üldözi, vágyja, használja és osztályozza egymást.

Mert tisztában vagyok vele, hogy a nők a túloldalon ugyanezt csinálják.

Érzem a válaszokból, a nem válaszokból, a hirtelen eltűnésekből, a hirtelen előkerülésekből. Abból, hogy a legtöbben előbb akarnak dugni, minthogy én ezt ideálisnak gondolnám. Pedig maradjunk annyiban, hogy nem vagyok túl időhúzós típus én sem – de talán egy randit érdemes lebonyolítani, mielőtt egymásban találjuk magunkat…

Forrás: Unsplash

Nincs tisztelet egymás felé.

Válogatunk az emberi katalógusból, és közben tárgyiasítjuk egymást. Amiből utána sokkal nehezebb kitörni. Te nem egy ember vagy, egy személy, egy lélek – egy match vagy. Aki a képen jól néz ki, és van három közös érdeklődési körünk, a kondi, a Netflix, meg a bor. Meglehetősen általános. Te 175 centi feletti férfit keresel, tehát elég magas vagyok az elvárásaidnak, neked pedig elég nagy melled van az én ízlésemnek. Ennyi elég is ahhoz, hogy elkezdjünk beszélgetni. Vagy ne.

Mert van még 6 matchem az elmúlt két napból, és lehet, neked már nem írok, mert nem fér bele. Vagy írok, de te nem válaszolsz, mert volt 8 párod az elmúlt napon, és nincs már energiád rám. Nem kezdünk el ragaszkodni a beszélgetőpartnereinkhez, mert bárki bármikor eltűnhet. Ez a normális. Mindegy, hogy felszolgáló, jogász, táncos vagy fogorvos, mindenki ugyanolyan eséllyel ghostingol.

Pár ilyen tapasztalás, súrlódás, csiszolódás után ezt mindenki meg is tanulja. Nem kezd olyan könnyen nyitni valaki irányába, nem kezd bízni, reménykedni, vágyni. Önvédelmi szempontból az online beszélgetőpartnert nem ruházzuk fel túl hamar emberi tulajdonságokkal. Mintha csak egy virtuális játék szereplőivel kommunikálnánk. És ez valahol engem mélységesen elborzaszt.

Lehet, hogy ennek is olyan hatása van, mint a pornónak?

Ha túl sok extrém filmet nézel, akkor feltolódik az ingerküszöböd, és a normális sz3x már nem is izgat? Ha túl sokáig vagy olyan közegben, ahol nem adjátok meg egymásnak az alap tisztelet, akkor lassan ez beszivároghat a való életbe is? Nem akarom megvárni azt az állapotot, hogy ez kiderülhessen. Úgyhogy én ismét töröltem ezt az alkalmazást. Detoxot tartok. Lelassítok.

Nem úgy akarok beszélni a nőkről, hogy: „Jaaa, beszélek még a szőke nagymellűvel, de nem tudom, annyira nem hozott lázba, elég passzív. De tudod, most van ez a másik csajszi. Ő jó fej, csak talán túl szelíd. Hogy tudna elviselni engem? Ááá, fene se tudja. B@szni rá, nem iszunk meg inkább egy sört valahol?”

Én úgy szeretnék mesélni egy nőről, hogy: „Találkoztam egy lánnyal, akinek nagyon kedves a mosolya, egy csomó közös témánk van, nagyon jó az illata, és olyan huncutul tud nevetni…” Mert vagy így, vagy sehogy. Működik az online társkeresés? Igen. De elég az, hogy működjön? Hogy mi is csak működjünk benne, ne pedig érezzünk, hogy kapcsolódjunk?

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂