Nem vesz feleségül, gyereket sem akar, de várod a csodát?!

Kedves harminc feletti nőtársam! Nincs kétségem afelől, hogy utálni – tovább megyek, gyűlölni – fogsz, amikor ezeket a sorokat olvasod.

Van egy részem, ami teljességgel megért, mert az igazság fájdalmas. Viszont próbáld meg elhinni nekem, hogy negyven felett sokkal, de sokkal pokolibb lenne szembenézni a ténnyel, hogy a csávód egy LÚZER, ha:

Nem akar összeköltözni

Együtt vagytok már évek óta, a szex csodás, a hétvégék romantikája pazar, és igazából a közös nyaralás is legalább négy csillagos. Ám azért a kedves ragaszkodik – avagy nem is mer erről a kérdésről nyíltan beszélni – a két külön fészekhez. Pontosabban a saját fészkéhez. Jobb esetben már kulcsod van a lakásához, de azért igényli, hogy csak bejelentésre érkezz.

Kérdés: Mikor fogod felfogni, hogy csak az idődet pazarlod rá?

De most komolyan, hány év kell, hogy eljuss oda: nem vesz komolyan, nem veled tervezi az életed? Persze szeret veled lenni, szeret is a maga módján, de voltaképpen csak talonban tart, hogy ha jön egy „jobb”, akkor könnyűszerrel dobhasson. Hiszen mi az a pár bugyi, parfüm és fogkefe, amit az évek alatt becsempésztél a lakásába?

Beköltözhetsz, de se házasság, se eljegyzés!

Nem mer elköteleződni, nem meri kimondani, hogy te vagy az a nő, aki számára más, mint a többi. Nem húz gyűrűt az ujjadra, nem vetemedik még egy bejegyzett élettársi kapcsolatra sem, a házasságtól pedig alapból veri a víz. De azért megosztja veled a kecót. Te meg örömmel mosol, főzöl, takarítasz rá. Próbálod bebizonyítani, hogy remek feleség és anya válna belőled, akiből soha nem veszik ki a szexistennő.

Kérdés: Meddig? Hányféleképpen akarod még a tudtára adni, hogy tökéletes feleség alapanyag vagy?

Sokkal egyszerűbb lenne, ha felfognád, hogy jó vagy – például esetenként szaros gatyát mosni -,  de nem akar veled elköteleződni. Hiszen szétcuccolni még mindig sokkal könnyebb, mint felbontani egy házasságot.

Te gyereket akarsz, ő nem!

Bevallom ez a rész, ami a legjobban szokott bosszantani! Okos, értelmes, egzisztenciával rendelkező harminc feletti nők nem bírják leültetni a pasijukat – mondjuk nálam ez 25 felett már a harmadik randin alap lenne -, és feltenni a nagy kérdést: “Tervezel gyereket, drágám?”.

Mi a fene ebben olyan elcseszetten bonyolult? Mert, ha kerekperec kimondja, hogy nem tervez gyereket, te meg igen, akkor nem egymást keresitek. (Mondjuk itt szokott jönni az a rész, hogy szerinted majd miattad meggondolja magát. Segítek: nem fogja!) Ha meg felháborodik a kérdésen, az is beszédes. De könyörgöm, ha már együtt éltek évek óta, és taposod a harmincas éveket, akkor mi a lófütyire vársz?

Kérdés: Nem zavar, hogy ketyeg a biológiai órád?

Nem fogod fel, hogy aki ebben az egészben óriásit veszíthet, az csak te lehetsz? A pasidnak még ötven felett is bőven lehet gyereke. Neked?! Neked vajon meddig lehet természetes úton? Igen tudom, hogy fontos a szerelem, meg jó vele. Csakhogy a gyerekvállalás egy nő életében olyan dolog, aminek véges az ideje. Szerelmes lehetsz hatvan felett.

Utazni utazhatsz járókerettel is, de várandós csak ideig-óráig lehetsz.

Szoktad ezeket mérlegelni, amikor csendben tűrsz? Vagy csak néhanapján eltűnődsz azon, mi lenne, ha igazi társad lenne, aki nem csak sejti, de tudja is, hogy veled akar élni? Aki nem ócska kifogásokat hoz fel az elköteleződés ellen, hanem képes férfiként üzemelni és felelősséget vállalni.

Ne érts félre, nem a házasságot és a gyerekvállalást akarom népszerűsíteni! Ha nem vágysz házasságra, nem vágysz gyerekre, akkor társadalmi nyomásra nem kell. Viszont, ha ott van benned a vágy az anyaságra, az ország-világ előtt felvállalt feleség státuszra, akkor tudd, hogy nincs ezzel baj! Nem azzal van a gond, hogy vágysz ezekre, hanem hogy nem mered felvállalni!

Nyitókép: Pexels