“Nincs bajom a melegekkel, de…” – és jönnek az ostoba érvek

A minap egy régi ismerőssel utaztam a buszon, aki egy finoman egymás kezét fogó lány párt szemlélve előhozakodott homofób megjegyzéseivel

Jóindulatú ember, de egy sor olyan dolgot mondott, ami azt mutatja: nem igazán gondolt még bele ebbe az egészbe, inkább csak az előítéletei és tévhitei vezérlik. Éppen ezért most összeszedtem a leggyakrabban hallott homofób érveket a homoszexualitás, a melegek azonos jogai kapcsán.

 1. „Nem vagyok én homofób, de mindig rosszul leszek, ha elképzelem, hogy két szőrös férfitest egymáshoz simul.”

Igen, és egészséges esetben a szüleidet sem szoktad vizualizálni szex közben. Ettől még azonban kétséged nincs afelől, hogy joguk van a testi örömökhöz. Két felnőtt ember szexualitása magánügy, nem releváns, te mit gondolsz annak esztétikumáról.

 2. „No, de ha a szex magánügy, miért tolják az arcunkba? Nem lehet ezt a négy fal között csinálni?”

Nem magát a szexet, hanem az alapvető emberi jogokat, illetve azok hiányát “tolják az arcunkba” (leszámítva persze azokat, akik a metrón is egymásnak esnek, de ilyen vérmérsékletűek a heterók között is bőven akadnak). Azt is csak azért, mert nem csak nem köthetnek házasságot és fogadhatnak örökbe gyermeket az azonos nemű párok, de még sok esetben atrocitás is éri őket, ha nyíltan vállalják a kapcsolatukat. Ez pedig azért nem oké.

FORRÁS: UNSPLASH

 3. „Még csak az kéne, gyereket örökbe fogadni!”

Persze, egy háború sújtotta ország intézetében felcseperedni, ahol egy nevelőre jut 15 gyerek, sokkal, de sokkal kedvezőbb, mint egy család részévé válni…

 4. „Jó, de hát milyen az, ha az apa és az anya is férfi?”

Attól még, hogy valaki meleg, nem válik nővé, így legfeljebb két apukája lehet annak a gyereknek. Vagy épp két anyukája. De hidd el, mindkét opció sokkal jobb, mintha egy se lenne. És a nap végén úgy is egy dolog számít: az, hogy szeretik-e a szüleik azt a gyereket.

 5. „Nézzük a kicsi érdekeit: az azonos nemű párok gyerekei honnan kapnának egészséges női és férfi mintákat?”

Nos, egyrészt a heteroszexualitás önmagában nem jelent egészséges mintaátadást, hiszen akkor nem volnának a gyerekeiket elhagyó, elhanyagoló, bántalmazó szülők – márpedig sajnos vannak, nem is kevés. Másrészt viszont a család – ideális esetben – nem csak a szülőpárból áll, léteznek nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, sógorok, sógornők, keresztszülők, unokatestvérek… Egyszóval egy teljes família, amelyben férfiak és nők is jelen vannak, különféle szerepek átadásának lehetőségével.

 6. „A Bibliában Ádám és Éva van, nem Ádám és Béla.”

A vallástudósok között egyrészt élénk vita zajlik azzal kapcsolatban, hogy az Ószövetségből citált homoszexualitásra vonatkozó részek mire utalnak. Egyesek szerint a konszenzus nélküli, illetve a vérfertőző, házasságtörő kapcsolatokra. Nincs tehát egyetértés abban sem, hogy a csaknem 6 ezer évvel ezelőtti zsidó-keresztény kultúra elítéli az azonos neműek kapcsolatát. De ha mégis: hol releváns az napjainkban, amit egyetlen kultúra sok ezer évvel ezelőtt meghatározott – ugyanaz, amelyik a 3 napos hús fogyasztását is tiltja?

 7. „De ha a kereszténység tiltja, akkor nem szabad.”

Azoknak a keresztényeknek, akik azt az egyházi közösséget követik és érzik irányadónak, amely azt tiltja. A polgári jogok intézménye egészen más terület, és egyelőre még demokráciában, nem teokráciában élünk.

 8. „Ha igent mondunk a homoszexualitásra, akkor hol a határ: lehessen majd gyerekekkel vagy kutyákkal is szexelni?”

A határt a szexuális kapcsolatok legalitását tekintve egyszerű meghúzni: kizárólag felnőtt, szellemileg ép emberek szabad akaratából kerülhet rá sor. A gyerek és az állat tehát épp a konszenzus hiánya miatt nem tartozik ebbe a körbe. Nem kell hozzá nagy matek, hogy ezt átlássuk és tartsuk.

 9. „Aki meleg, az jó eséllyel pedofil is.”

Ez baromság, a tudomány mai állása szerint semmivel nincs több olyan pedofil, aki a saját neméhez vonzódik, mint olyan, aki az ellenkező nemhez. A homoszexualitás egy szexuális irányultság, míg a pedofília egy betegség, deviancia – a pedofil cselekedet pedig ennek megfelelően bűncselekmény.

10. „Azért nincsenek meleg barátaim, mert mi van, ha rám hajt az illető?”

Hogyne, az ember heteróként is automatikusan megerőszakolja ellentétes nemű ismerőseit, melegként pedig aztán végképp folyton azt nézi, hogyan gináztathatna be soron kívül.

 11. „Én nem szeretem ezt a feltűnősködést, extravaganciát!”

A tollboába burkolozó, szexi tangában vonagló melegek ugyanúgy a showbiznisz részei, ahogyan a tollboába burkolozó, szexi tangában vonagló heterók is. Az átlagember azonban hétköznapi öltözékben jár, és tartja a munkahelye, lakóközössége szabályait akkor is, ha hétvégén esetleg kirúg a hámból. Ha meg nem, és ezzel téged érdemben zavar, akkor nem azért hívsz rendőrt, mert meleg az illető, hanem mert vasárnap hajnali 3-kor bömböltette Madonnát a panel ötödik emeletén…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok