Nincs pénzed, sem kigyúrt tested, mégis te kellesz nekem!

Amikor kicsi voltam, titokban előszedegettem anyám ezüstdobozából az ékszereket, és azt játszottam, hogy hercegnő vagyok. A legjobban az a gyűrűje tetszett, amit apámtól kapott Rómában.

Apró kövekkel volt kirakva, és úgy csillogott, mintha kristályból lenne. Sokszor felhúztam az ujjamra, és arról ábrándoztam, hogy egyszer majd én is ilyen szépet kapok szívem választottjától. Ezerszer elképzeltem az első találkozásunkat: a külsejét, az illatát, a csókját, a hangját, az érintését.

Azt hiszem, egy olyan kép élt a fejemben a tökéletes férfiról, ami teljesen eltért a valódi szükségleteimtől. Nem olyan vagy, mint amilyennek elképzeltem a herceget: nincs vagyonod, sem szexi, izmos tested, és csak két centivel vagy magasabb nálam. Mégsem tudnék élni nélküled.

Egy szülinapi buliban botlottunk egymásba, és az a sok pezsgő nem maradt hatástalan. Akkor azt hittem, csak egy újabb szexkaland vagy, akit ugyanolyan gyorsan elfelejtek, mint a többit.  Ráadásul nem is tetszettél annyira, mert az atléta termetű férfiak a zsánereim – a vörös hajadat látva pedig Pumukli jutott eszembe.

De aztán másnap moziba hívtál, én meg pont ráértem, így hát igent mondtam. Ott, a kultúrház vetítőtermében kezdődött köztünk valami. Tisztán emlékszem arra a jelenetre, amikor megsimogattad az arcomat, mintha egy törékeny tárgyat érintenél. Gyönyörű és szédítő pillanat volt, azt kívántam, bárcsak örökké tartana.

A láthatatlan kötelék, ami azóta is egymáshoz fűz minket, erősebb és különlegesebb mindennél, ami látható. Nehéz szavakba önteni az érzéseimet, amik hozzád kötnek. Ezer dolgot tudnék felsorolni, miért is szeretlek. De talán a legfontosabb, hogy melletted önmagam lehetek, és felvállalhatom a gyengeségeimet, anélkül, hogy szégyenkeznem kellene.

FORRÁS: PEXELS

Te mutattad meg, hogyan kell szívből szeretni, és azt is, hogy lehet még hinni a csodában.

Lecsendesítesz, megnyugtatsz, ünnepé varázsolod a hétköznapokat. A reggelek soha nem voltak olyan idilliek, mint most. Minden nap meglepsz valamilyen friss finomsággal, ágyba hozod a kávét, megszeretgetsz. Esténként régi történeteket mesélünk egymásnak, és annyit nevetünk, hogy még a könnyünk is kicsordul. Az elmúlt három évben te lettél a legjobb barátom, a társam, a szerelmem, a legfőbb támaszom.

Őszintén hiszek abban, hogy nekünk sikerülni fog, és legyőzzük az akadályokat. Hiszek a szenvedélyben, ami attól a naptól kezdve fűti a kapcsolatunkat, hogy először találkoztunk. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a szüleid nem kedvelnek, ezt számtalanszor érzékeltették velem. Szerintük nem vagyok neked elég jó. Apád a múltkor a fejemhez vágta: ők olyan nőt szántak neked, aki előkelő családból származik, és csak idő kérdése a szakításunk.

Ám te minden nyomás ellenére engem választottál. Szembementél a családod akaratával, vállalva a kockázatot, hogy elmérgesedhet a viszonyotok. Soha nem kértelek ilyesmire, de nem tagadom, megnyugtató érzés, hogy kiállsz magadért és kettőnkért. Tudom, hogy a szerelmünk nem fog elhalványulni, sőt, idővel még inkább kiteljesedik. Összetartozunk – ezen semmi és senki nem változtathat.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok