Ócska kifogás, hogy minden kapcsolat két emberen múlik!

Millió cikk és hozzászólás született már arról, hogy egy kapcsolat mindig két emberen múlik. Valóban? Én ebben közel sem vagyok olyan biztos. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem értek vele egyet.

És itt nem csak és kizárólag párkapcsolatról beszélek. Beszélhetek munkakapcsolatról, barátságról, szülő-gyermek kapcsolatról is. Olyan szempontból párkapcsolati téren maga az „alap” nyilván kétemberes, hogy létrejöhessen egyáltalán. Ám amikor hanyatlani kezd az egész történet, ez nem olyan, hogy nem lehet eldönteni, a tyúk avagy a tojás volt előbb.

Igenis vissza lehet vezetni, hogy azt az első „végzetes” hibát ki húzta be, és mire kezdett el épülni a többi. Ilyenkor persze szabadkozás folyik, hogy az nem is úgy volt, nem úgy gondoltam… Az semmiség volt, a másiké sokkal súlyosabb, és így tovább. Mentegetőzés hegyek, ám attól még a megtörtént dolgokon nem lehet változtatni. És a maga szemszögéből mindenkit érhetnek bántások.

Mondhatjuk azt is, hogy ugyan minek felemlegetni több hónappal vagy évvel ezelőtti baklövéseket, ezalatt az idő alatt már a másik is rákontrázott. Ám kérdés: ha nincs meg az az első hiba, létrejött volna a többi? Kijelenthetjük azt, hogy az adott kapcsolat két emberen múlt?

Megcsaltam, mert nem szexelt velem eleget! (Csak azt elfelejted hozzátenni, hogy a kedves szavakat, a becézéseket, a törődést megvontad tőle…)

– Nem érdemli meg a kedvességem, mert egy sárkány lett! Állandóan veszekszik velem! (Azt is meséld el, kérlek, hogy amíg ez a hárpia ellátja a családot – vele együtt téged is -, te arra is képtelen vagy, hogy a szennyestartóig eltalálj…)

FORRÁS: UNSPLASH

– Kirúgtam az alkalmazottam, mert egy semmirekellő volt, aki még a túlórára is húzta a száját! (Talán, ha rendesen megfizeted, esetleg nem húzza a száját. De tudod, a fő indok inkább az, hogy neki a te cégeden kívül is van ám élete, és inkább él a családjáért, mint érted…)

– A férjem egy seggfej, mert nem ad elég pénzt a havi költségekre! (Talán mert a 90%-át ökörségekre és tök felesleges dolgokra költöd el?)

Igen, a „rontás” után a kapcsolat újraépítése már kétemberes feladat, ha egyáltalán mindketten akarják. De szerintem hiba azt állítani, hogy mindig minden esetben kettőn áll a vásár, amikor bizony a legtöbbször pontosan lehet tudni, hogy ki mit csesz el ELSŐKÉNT, amire szépen simul a többi elbaltázott lépés.

Ilyenkor persze megy az adok-kapok, amiben a végén annyira elvesznek az emberek, hogy már ők is elbizonytalanodnak, ki is kezdte. És a békülés érdekében nem is mindig érdemes ezen lovagolni. Ám ha berúgva vezetek és úgy okozok balesetet, tök egyértelmű, hogy én vagyok a ludas.

Ellenben emberi kapcsolatok terén valahogy divat lett mindenféle szar mentséggel védeni és felmenteni azokat, akik amúgy egy jól működik kapcsolatot elbarmolnak hülyeségekkel.

Nyilván mindent meg lehet magyarázni, ám a tettek és a tények makacs dolgok, amikbe sokszor felesleges beledumálni bármit. Így pedig azt kijelenteni, hogy minden kapcsolat két emberen múlik… számomra átgondolatlan ferdítés.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok