Márai: „Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.”

Márai Sándornak, akit a XX. század egyik legcsodáltabb írójaként tartunk számon, nem volt feddhetetlen jelleme. Az ő életét is tragédiák, titkos, fellángoló szerelmek, szeretők és gyötrődés kísérték végig.

És ahogy a legtöbb férfira jellemző, a nőkkel való kapcsolata sem írható le tiszta kategóriákban. Szenvedett a magánytól, és szenvedett a párkapcsolatoktól. Szenvedett a hűség béklyójától, és szenvedett a szeretői szerelmétől is. De ahogy ő fogalmazta meg:

Az emberek kényelmesek, s nehéz lesz nekik megmagyarázni. Néhány kész fogalmuk van, barátság, szerelem, házasság, kaland, viszony; s azt hiszik, e kész fogalmakban elfér az élet. Hát nem fér el.

Már édesanyjához fűződő viszonya is ambivalens volt, 14 évesen megszökött a nő erőszakos jelleme miatt, azonban élete végéig imádta őt. Ennek mintájára a későbbi kapcsolatait is a vonzás-taszítás narratíváiban élte meg.

Pedig felesége, Matzner Ilona (Lola) – akit csak diszkréten L-ként emleget – nemes méltósággal és odaadó hűséggel tűrte férje csapongásait és tűzvészszerű fellángolásait más nők iránt. Két epizodikus szerelemről tudunk Márai életében: az egyik a nála 10 évvel fiatalabb Mezey Máriához fűzte, a másik Tolnay Klárihoz.

A KÉPEN: TOLNAY KLÁRI, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Ezeket a viszonyokat igyekezett elegáns diszkrécióval kezelni. A nők iránti tiszteletteljes rajongásában, valamint a szerelem előtti hódolatában ma is gyönyörködhetünk írásait olvasva.

A szerelemről 

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.”

 

A szerelem (…) nemcsak az ágy, s ami és aki az ággyal összetartozik, hanem a keresés, a várakozás, a reménykedés pillanatai, melyek egymás felé taszítanak két embert.”

 

Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.”

 

Van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több és igazibb, mint a vallomás és rablás, több, mint a „Csak-Téged-és-örökké” – (…), van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani akar, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi, s őszinte.”

 

Lehet-e érzelmeket az értelem segítségével megsemmisítés? … Erre kereken azt felelem, hogy nem. De megvigasztalhatom, hogy az érzéseket, néha, szerencsés esetekben, meg lehet szelídíteni és el lehet sorvasztani.”

A vágyról:

Semmit nem bánok, ami történt, és csak azzal szemben van „bűntudatom”, amit elmulasztottam.”

A KÉPEN: MEZEY MÁRIA, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melyből az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt.”

A nőről:

Köszönet neked, mert (…) türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott a testemnek, mikor fáztam az élet magányában.”

 

Te vagy a nő! Te nem vagy ember és nem közülünk való. A becézés és imádás új szavait találtuk ki érted, a halál új formáit, és szaggattuk az élet kereteit, hogy Te többet élhess. Hegyeket bontottunk le, hogy messzibb lássál. Kitaláltuk a telefont, hogy felhívhassad ágyadból a kedvesedet. Hajót csináltunk, hogy megállhass az esti szélben a jachton, lila fátylakban, kissé hunyorítva a szemed. Megépítettük a szibériai expresszt, mert hátha egyszer kedved lesz arra járni. Komoly nagy népek jogrendszert alkottak, hogy Te egyszer megtaposd. Isteneket faragtunk és hittünk, hogy érted megtagadjuk őket, s túl minden képén az Istenségnek, mellünket verve feléd tartottuk ajkainkat: Te vagy a Fény!”

 

A megvesztegető pillanatok, a szelídebb élethelyzetek, az alkalmi ellágyulások ne feledtessék soha, mikor nővel állsz szemközt, hogy harcos vagy, kinek bőrét, életét akarja az ellenfél. Harcolj lovagiasan, de harcolj. Ha nagylelkűséggel találkozol néha, fizess nagylelkűséggel; ha gyöngédséget kapsz, add vissza, érzelgés nélkül, gyöngédséggel, amit kaptál; ha szenvedéllyel találkozol, válaszolj feltétlen szenvedélyességgel. De soha, egyetlen pillanatra ne feledd, hogy minden érzelmes találkozás alján a meztelen önzés és hiúság parázslik. Parázson fekszik, aki egy nő ágyában fekszik. Bőrét odaégetheti; emberi rangját és becsületét meg kell mentenie. Figyelj és harcolj. Ellenfelek állanak körül, hajzatukban tollakkal, arcukon festékkel, mint a vad harcosok.”

Nyitóképen: Márai Sándor, forrás: Akadémia Klub

Tovább olvasok