Mennyire számít neked, hogy szép legyen a párod?

A „szerelem vak” mondás azt sugallja, hogy a párválasztás független a külsőségektől. Egész mese- és filmarzenál épül eköré, amelyekben a szép királylányok beleszeretnek a csúf királyfiakba, a szörnyetegek rabul ejtik a szépségeket stb.

Hja, ha a szerelem ilyen lenne a való életben…

 

Az elképzelt, áhított világ azonban nagyon más. Legalábbis ami a párkeresést illeti, mindenképpen. Az erre irányuló kutatások ugyanis már többször kimutatták, hogy a partnerválasztási szokásainkat inkább a külső hasonlóságok befolyásolják. Azok a párok, akik röviddel a találkozás után belekezdenek egy romantikus kapcsolatba, nagy valószínűséggel jobban hasonlítanak egymásra.

Ennek a gyakorlatnak a magyarázata egy piaci alapú perspektívából származik. Vagyis a tetszetős külsejű embereket mások általában szebbnek látják, ezért ők maguk is jobban képesek elnyerni a kívánatos partner figyelmét. Egyszerűbben fogalmazva, ha egy 10-es skálán 8-as vagy, valószínűleg egy 8-assal fogsz összejönni, tehát asszertívan pozicionálod magad.

Kép forrása: Midjourney

Erre erősít rá a Floridai Egyetem friss tanulmánya, mely szerint a férfiak és a nők meglehetősen pontosan ítélik meg saját vonzerejüket. Az 1300 heteroszexuális pár bevonásával készült metaanalízis azt sugallja, hogy hajlamosak vagyunk olyan társat választani, akiknek hasonló a véleménye saját szépségéről. A vizsgálatok során arra kérték a pár tagjait, hogy értékeljék a fizikai megjelenésüket. A képeket ezután megmutatták idegen embereknek, akik szintén osztályozták a tesztalanyok külsejét.

A végeredményből két dolog egyértelműen kiderül

 

Az egyik, hogy az egyén önmagáról alkotott véleménye többnyire megegyezik mások véleményével. A másik, hogy jelentős változás történik az önértékelésben a hosszú távú kapcsolatok különböző pontjain. Eszerint a férfiak sokkal reálisabban ítélik meg saját vonzerejüket az idő múlásával, mint a nők.

Bár a tanulmány érdekes információkat nyújt, azért halkan megjegyezném, hogy a kinézet csak egy része a kapcsolatnak. Az olyan tényezők, mint pl. a személyiség, az érdeklődési kör, az érzelmi intelligencia döntő szerepet játszanak a két ember közötti szövetség kialakulásában és fenntartásában. Velem is többször megesett már, hogy megismertem valakit, akit eleinte nem tartottam elég izgatónak, elég sármosnak. De minél több időt töltöttem vele, annál inkább úgy éreztem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre tud behatolni a szívembe. Aztán beütött a SZERELEM.

Nyitókép: Midjourney

Tovább olvasok