Picasso nárcizmusa sok nőt tönkretett…

Tizenegy évesen megtartotta első nyilvános kiállítását, majd kitörölhetetlenül bevéste magát a 20. század történetébe. Útját korszakalkotó festmények, a korszak legnagyobb személyiségei, lángoló szerelmek és öngyilkosságok szegélyezték.

Hogy tekintünk ma az utánozhatatlan zsenire, Pablo Picassóra?

Aki mindenkitől különbözött…

Intenzív, provokatív, briliáns – csupán néhány azon jelzők közül, amelyeket a festőgéniuszra aggatunk. Ellenállhatatlan, a nyugalom megzavarására alkalmas talentuma halála után évtizedekkel is ugyanolyan, mint egykoron. Más szellemóriásokkal összevetve semmiben sem hasonlított rájuk.

Dunát rekeszthetnénk a csodagyerekekkel, meg nem értett zsenikkel, akiket fiatalon és/vagy szegényen ragadott el az alkohol, a szifilisz vagy a depresszió. Picassót alig tudjuk betuszkolni egy öntőformába. Hosszú élete volt, végig alkotott, és már fiatalon gazdag, elismert, körülrajongott művész volt. Szilánkos arcaival, töredezett perspektíváival összezúzta a világról alkotott tudásunkat, hogy aztán könnyedén megújítsa stílusát és új vízióval kápráztassa el a világot. Minden adott volt számára: intellektuális kíváncsiság, tehetség, támogató család, inspiráló kortársak, magabiztos fellépés.

Egy megosztó személyiség

Nem csupán azért tudunk róla mindent, mert 91 évig élt. Picassóról mindenkinek volt véleménye, imádták, gyűlölték, elemezték, támadták vagy védték. Ő pedig mindvégig a nyugati világ domináns művészeti személyisége maradt. Egy maszkulin mágnes, ami a gyűlölet és rajongás közepette vonzotta az értelmiség és a tömegek kíváncsiságát is.

Rendkívül erős jelenlétével és művészetével saját univerzumot teremtett, amire megjelenésével is szeretett rájátszani. Nyilvános eseményeken a legnagyobb nyugalommal jelent meg szandálban, sortban, és nem szégyellte megmutatni idősebb korában sem, hogy igyekszik jó formában maradni. Emellett roppant szellemes beszélgetőpartner volt, állandó koncentrációval és fantasztikus memóriával.

PR? Az minek?

Picasso nem volt hajlandó tetszésre festeni, kerülte a megbízásokat. Azt festette, amit akart és elvárta tőlünk, hogy mindenkit érdekeljen. Úgy vélte, hogy a festmény a nézőn keresztül kel életre, aki megvizsgálja az egyes részleteket. Szivacsként szívott magába mindenfajta ingert, hogy az később inspirációként szolgáljon. A papírért különösen odáig volt, mindent gyűjtött a csomagolópapírtól kezdve a régi újságon, buszjegyen át a szalvétáig és a használt borítékig.

A spanyol művésznek PR-osra sem volt igazán szüksége, ugyanis mesterien építette saját márkáját. Pontosan tisztában volt tehetsége mértékével. Már nagyon korán elkezdte dátumozni képeit, és fotósokat hívott, hogy minden helyzetben megörökítsék őt, amikor elmélyülten fest, gyerekeivel játszik a tengerparton, esetleg meztelen felsőtesttel táncol szeretőjével. Vagy amikor büszkén feszít a kiállításain, miközben érkeznek a tömegek.

A csodagyerek 

Picasso első szava a ceruza volt, és saját bevallása szerint magát tanította meg írni-olvasni is. Koraérett tehetsége annyira nyilvánvaló volt, hogy művészeti tanár apja már akadémiai instrukciókat adott neki. Szorgalmasan készültek otthon a különböző háziállat rajzok a rokonok nagy örömére.

A kis Pablo már akkor meghökkentette környezetét: rendre szokatlan helyről kezdte a rajzokat, egy faroknál, egy hátsó lábnál. Az iskolában nem tudtak neki mit mutatni, inkább apja stúdiójában alkotott, aki 13 éves korában átadta neki saját festékeit, ecsetjeit. Még nem volt nagykorú, amikor elhagyta apja családi nevét és csak az anyait használta. Mintha már akkor tudta volna, hogy a Ruizra senki nem fog emlékezni, bezzeg a Picassóra.

A kubizmus atyja 

1907-ben, 26 évesen festette meg az Avignoni kisasszonyok című képét, amely a kubizmus nyitánya, a 20. századik legfontosabb festménye lett. Picasso felforgatta az addig megszokott hagyományos kompozíciót, esztétikumot, perspektívát. Környezete is frászt kapott a kép láttán, a malagai zsenit azonban ez nem izgatta. Ahogyan az sem, amikor később Carl Jung skizofrénnek nevezte őt. Miért érdekelte volna, amikor a világ a lábai előtt hevert?

Istennő és lábtörlő? 

Különösen a nők. Picasso viszonya a szebbik nemmel legalább olyan közismert, mint munkássága. Karizmája végzetesen vonzó volt, ugyanakkor hagyta, hogy a nők feláldozzák magukat művészetéért. Kevesen mondhatták el magukról, hogy életük visszatért a normális kerékvágásba, miután elváltak útjaik a festővel. Általános vélekedés, hogy Picasso leszívta, majd eldobta a nőket. Vonzotta őt a szebbik nem szépsége, tehetsége, fiatalsága, részben utóbbi által küzdött az öregedés ellen. Nem véletlen, hogy vele hasonló korú nővel csupán fiatal korában volt együtt.

„Kétféle nő van, az istennő és a lábtörlő” – mondta egyszer Picasso, ami sokat elárul arról, hogyan gondolkodott a nőkről. A többség tönkrement a vele való kapcsolatba, ketten is öngyilkosok lettek. Kétszer nősült, szeretőinek felsorolása pedig egy nagylexikont megtöltene. Egyedül Françoise Gilot hagyta el, miután rájött, hogy Picasso újabb afférba bonyolódott.

Túl szerencsés azonban ő sem volt: valószínűleg a sértett festőnek köszönhető, hogy a nő művészi karrierje nem tudott kibontakozni. Szakításuk után ugyanis Picasso lebeszélte a műkereskedőket Gilot képeiről. Miután az asszony megírta memoárját kapcsolatukról, a művész annyira kiakadt, hogy találkozni se volt hajlandó gyerekeikkel.

Marina Picasso, egyik unokája is nyíltan vállalta később véleményét memoárjában, amelyben a spanyol géniusz nárcizmusának következményeiről írt. Ahogy mondta: a családból senki nem menekült géniusza fojtogató erejétől. Szüksége volt azok vérére, akik szerették.

Nyitókép: Wikipedia