Miért olyan hihetetlenül kegyetlenek a nők a randiappokon?
Újabban felfigyeltem egy szomorú, sőt, inkább elkeserítő trendre a randiappokon. Az X generáció tagjaként én még egy olyan világban szocializálódtam, ahol a randevúzás arról szólt, amiről szólnia kellett.
Sétálgattunk, megnéztünk egy filmet vagy beültünk egy üdítőre, és hagytuk, hogy minden menjen a maga útján. Nem bújtunk szétfilterezett szelfik és hamis szájberidentitások mögé. Nem versenyeztünk, nem próbáltuk meg leuralni egymást, és eszünkbe sem jutott turkálni a másik pénztárcájában.
És van még egy bitang nagy különbség a mostani és régi idők között.
Akkoriban a lányok kedvesek, figyelmesek, őszinték voltak és valóban érdeklődtek a másik fél iránt. Néha azt kívánom, bárcsak visszarepülhetnék a múltba, hogy újraélhessem azokat az édes, izgulós pillanatokat, az önfeledt beszélgetéseket, az asztal alatti véletlen összeéréseket, a lassan felépülő szerelmeket.
Mert a mai szingli nők egyszerűen elkeserítőek, ami a fejükben zajlik, elszomorító. Sokan közülük azt gondolják, hogy több jogosultsággal rendelkezik, mint valaha, és egyáltalán nincsenek tisztelettel a férfiak iránt. Ha pedig nagy ritkán elnézést kérnek valamiért, az is csupa színlelés, megjátszás. Mielőtt azonban jobban belemennék a téma feszegetésébe, szeretném leszögezni, hogy nem célom általánosítani vagy ítélkezni. Inkább egyfajta tükröt tartanék a korábbi randipartnereim elé, akik ha magukra ismernek, akkor talán változtatnak a viselkedésükön.
Tudjátok, mivel egyenlő ma az ismerkedési szándék?
Kötöttségek, elvárások nélküli szponzorációval. Ezt az állításomat arra alapozom, hogy a nők jelentős része már a csetelés elején tudni akarja, hogy mi a munkám, van-e kocsim, saját lakásom, gyerekem (és ha igen, akarok-e még), gyakran utazom-e külföldre stb. Abszurdnak tartom ezt a helyzetet és olyan életidegennek. Nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk egy koncerten vagy egy csapattúrán azzal indítsa valaki a beszélgetést, hogy mennyit keresek, vagy mekkora a péniszem.

Kép forrása, midjourney
Egyesek olyan nyers és alpári stílust engednek meg maguknak, hogy egyre inkább elmegy a kedvem a csajozástól. Az elmúlt évek alatt bőven volt időm megfigyelni, hogy milyen sokan kijárták a bunkóság magasiskoláját. Férfiként az online ismerkedés leghervasztóbb része az, hogy a potenciális jelölt érdeklődését valahogyan fenntartsam = kábé lehetetlen küldetés. Mert azt ugyan beleírják a profiljukba, hogy „Nekem a személyiség meg a belső számít”, aztán egy célzott megjegyzéssel lepattintanak, mielőtt esélyt adnának arra, hogy megmutassam az igazi (és értékes) énemet.
De a legjobban talán a magyarázat és indoklás nélküli letiltás az, ami kiveri nálam a biztosítékot. Főleg azért, mert így elveszik tőlem a reagálási jogot. Ez a szituáció általában akkor szokott előfordulni, amikor az illető hölgy nem kap kedvére való választ. Pont néhány héttel ezelőtt dumáltam valakivel, aki annyira felhergelte magát a válásom részleteinek hallatán, hogy elkezdte „intellektuálisan” alázni az exnejemet. Ami eléggé sokkolt ahhoz, hogy aznap éjjel ne tudjak aludni.
Komolyan nem értem az ilyen fokú kegyetlenséget és bunkóságot…
Miért élvezik a nők, ha verbálisan kasztrálják a potenciális partnert? Ha elvárják a másik oldaltól ugyanazt, ők miért nem tudnak érzelmileg érett, felelősséget vállaló, önreflexív emberként viselkedni? Úgy látom, bizonyos nők párkereső (?) metódusa abból áll, hogy a frusztrációjukat, csalódottságukat és az előző kapcsolataik generálta feszültséget rajtam/rajtunk vezetik le. Az otromba megjegyzések, becsületsértő jelzők, durva beszólások helyett ideje lenne átstrukturálni a rossz sémákat és befejezni végre a férfiakkal szembeni keménykedést.
És nem ártana elgondolkodni azon sem, hogy esetleg ők maguk azok, akik a toxikus ideológiájukkal a saját boldogságuk útjában állnak. Kedves Tripla K (kegyetlenkedő, könyörtelen, kiégett) Szingli! Valójában sajnállak. Sajnállak, mert olyan siváran és erőtlenül telnek a napjaid a virtuális térben, hogy egyetlen örömöd a másik fél sértegetése. És hiába bújsz az anonimitás pajzsa mögé, az egoista viselkedésedre nem mentség sem a múltad, sem a határaid megvédése. Hidd el, ha jobban megnyitnád a szívedet és dolgoznál saját magadon, akkor láthatnád, hogy tele van a világ kedves, érzelmes, empatikus férfival. Akik nem háborúzni, hanem szeretni akarnak (téged).
Nándor történetét Császár Zsanett jegyezte le.
Nyitókép: Midjourney