Régen nem várták a férfitól, hogy örömöt okozzon az ágyban!

A 98 éves Juliska néni apró, vékonyka asszony. Tekintete élénken, szinte huncutul csillog, de mozdulatait már meglassította az idő. Pedig tizenévesen az egyik legfürgébb lányként ismerték a faluban. Akár házimunkáról volt szó, akár a földeken kellett dolgozni.

A férjét 27 éve temette el, most egyedül él egy kis településen, családi házban. Még mindig művelgeti a kertecske egy részét, igaz, segítséggel. Nagy a rokonság, gyakran látogatják, mégis bőven van ideje gondolkozni, ő pedig gyakran mereng a világ változásain. Szerinte egy korban sem lehetett a nő ennyire boldog, mint most – és ugyanakkor ennyire boldogtalan.

„Régen más világ volt. Nem volt ennyi szerkentyű a konyhában, sem máshol. Nehezebb volt, de ezt szoktuk meg, fiatalként meg sem kottyant. Nem volt ennyi dolog kimondva és elnevezve sem. Nem írtak az újságok depresszióról, ami szülés után jön, sem arról, hogy a menstruáció milyen fájdalmas néha. Akkoriban egy lánynak vidámnak kellett lenni és teherbírónak. Nem illett panaszkodni, ha sajgott valamid. Havi bajról, felfázásról, görcsölésről még egymás közt se nagyon beszéltünk. Az volt a kapós, aki nem „nyafka”. Ha elterjedt valakiről, hogy kényes, nem kellett a legénynek.

Édesanyám úgy tanított: az a férfi, akire számíthatsz. Aki felelősséggel dolgozik a családért, bírja a munkát, nem iszik minden nap részegségig és nem ver. Szerencsém lett, ilyen férjet kaptam, becsülettel leéltük egymás mellett az életet. De nehéz ember volt, nagyon nehéz. A sz*x meg… hát csak nézek, mennyi mindenről beszélnek manapság, hogy jó a nőnek. Az én időmben ez nem erről szólt. Nem volt sok csók vagy simogatás. Az uram rávetett az ágyra, amikor kedve támadt, én meg hagytam. Nem éreztem jónak, inkább csak olyan szájösszeszorítósan elviseltem. Ez volt a dolgom: az asztalra meleg ételt tenni, az ágyban készen állni és tisztelettudóra nevelni a gyerekeket.

Most meg hallgatom a tizen-, huszonéves dédunokáimat, miket mesélnek. Örülök, hogy ma már másképp dívik a szerelem. Az egyik olyan sz*x pszichiáternek tanul (sz*xuálpszichológusnak – a szerk.), hát elsorolta nekem, hányféle helyen lehet öröme egy lánynak. Én meg csak furcsállom, mert régen nem tudtuk ezeket. Talán voltak szerencsésebb barátnőim, akiknek része lehetett ilyenben, de akkoriban valahogy senki nem törődött ezzel. Nem tanították meg a férfiaknak, milyen érintésekkel szerezzenek a párjuknak boldogságot.

Aztán biztosan akadt, aki rájött magától, mert gyengédebb, érzőbb fajta volt. Egyszer egy falubeli férfinek nagyon tetszettem, ő is nekem. Majdnem a szeretőm lett, de csak majdnem – túl aggodalmas voltam én ehhez. Egyszer-kétszer azért megcsókolt, a blúzom, szoknyám alá nyúlt. Akkor éreztem azt a csiklandós érzést, hogy kipirul az arcom, remeg a lábam, nem kapok levegőt. Sokszor gondoltam rá elalvás előtt, a férjem mellett.

Bánom-e, hogy nem voltam bátrabb? Mai napig sem tudom.

Forrás: Unsplash

Azt se tudom, Jánosnak volt-e szeretője. Sose láttam jelét. Nem szeretett érzelegni, beszélni sem sokat, de égett a keze között a munka. Egyszer, amikor beteg voltam, az ölében cipelt kilométereken át a doktorhoz a hidegben. Azt mondta, cseppet se féljek, nem hagy meghalni. Magas lázam volt, félrebeszéltem, de a mai napig emlékszem erre a pár szóra…

Egyetlen férfival éltem le az életem, el sem tudom képzelni, milyen lehet, amikor több embert is magadhoz engedsz. Örülök, hogy most már több választása van a fiataloknak. Az unokám szokott hozni magazinokat, azokban leírják a férfiaknak, hogyan bánjanak jól a nőkkel – és a nőknek is, fordítva. Úgy látom, valahogy mégis nehezen találják szegények a boldogságot. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy kitaláljam, miért. Csak meghallgatom a történeteiket, ők meg azt mondják: „Jaj, mamus, a te idődben minden egyszerűbb volt.” Pedig dehogy.

Nem egyszerűbb volt… csak egyféle.

Hogy lennék-e fiatal ebben a mai világban? Magam sem tudom…”

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂