És ez a két nagyon ellentétes érzelem pokoli harcot tud vívni az egyén lelkében. Hallom, ahogy anyám – a 12 éve hallott anyám – a fülembe suttogja, hogy „kislányom ne írj politikáról”. Képzeletemben a válaszomat meg sem hallva tovasétál, hogy menjen a dolgára. Anyám retteget mindentől, ami csak egészen aprólékosan, de kimozdíthatta volna a komfortzónájából. Sanszosan soha nem megyek a Közel-Kelet közelébe sem, ha az anyám nem hal meg azon a meleg nyári napon. Ezt csak azért mesélem el, mert miközben a barátaim egy része konkrét háborús konfliktusban csücsül…nos jómagam még mindig képes azon sírni, hogy az anyja a héten lenne hetvenhat esztendős.

Hát milyen az ember az ilyen?! Mármint én.

Csak, hogy most nem én vagyok a lényeg. És nem is az anyám. Sokkal inkább az, hogy belekerülni egy élethelyzetbe, amiben bármi, de tényleg bármi megtörténhet – kurva ijesztő. Ezt lehet szebben mondani, de nem érdemes. Mert ez van. Ez az elemi része a háborús konfliktusoknak. Meg úgy általában az élet nevű játéknak. El tudom fogadni, hogy mindenki másként éli meg a nehéz helyzeteket. Azonban azt nem, hogy nem lehetne megértően fordulni egymás felé.

Két évvel ezelőtt maratont futni mentem Izraelbe. Majd rá pár napra belefutottam egy terrortámadásba. „Nem volt nagy.” Már, ami a híreket illeti. Lövöldözés Tel Aviv egyik legbiztonságosabbnak tartott negyedében. Négy sérült. Egyetlen halott. Pár perc volt az egész.

Az egyetlen „baki” csupán az volt, hogy a merénylő egészen pontosan a kedvenc – értsd naponta több alkalommal látogatott – gyümölcslé árusomnál kezdett bele a potenciálisan életeket kioltó akciójába. Az eseményt teljes lefagyás követte. Csupán két utcára voltam a merénylettől. Érted ezt?

Fel lehet ezt fogni Európában szocializálódott elmével?! Nem igazán. Ahogy azt sem, hogy közvetlenül a sokk után egy barátomat hívtam, aki lazán és szerinte nagyon empatikusan megjegyezte, hogy „minek mentél oda”? Hupsz gyorsan egy kis áldozathibáztatásba burkolt segítő szándék. Ezt az illetőt azóta már nem nevezem a barátomnak. Fájdalmas felismerős volt, de lapoztam.

Baranyai Kata – https://eletegyensuly.com/

Szóval két utca választott el a ramazuritól. Az utolsó utána pillanatban döntöttem másként. Meggondoltam magam és inkább egyenesen az edzőterembe mentem – mondván költöttem már eleget aznap. Talán ez mentett meg. És éppen ez a rákfenéje az egésznek.

Nehéz élethelyzetben – egészen pontosan, amikor minden megszokott kontroll kikerül a kezedből – elkerülhetetlen a rettegés. Ez nem jó vagy rossz. Ez egy megmásíthatatlan állapot. Nem tudod kivenni magadból. Pont, ahogy én sem tudtam azon az estén. Csupán csak remélhettem, hogy a hatóságok teszik a dolgukat. Ez könnyűnek tűnhet, de szorult helyzetben korántsem az. Nagyon nem. Emlékszem, ahogy az edzőteremben lévőkkel együtt bámultam a tőlünk egy kőhajtásnyira zajlott öldöklés képkockáit. Merthogy az volt. Nincs mit szépíteni rajta. Pont, ahogy azon sem, hogy tegnap reggel az izraeli (lehetne iráni is) barátomat szorítottam magamhoz, mert nem kapott levegőt. Nem tudott lélegezni, mert a húgának a lakóházát porig rombolták. Bombatalálat érte. Hónapokkal ezelőtt a szülei házával esett meg hasonló.

Ezt emberi ész felfogni aligha képes. Ő maga fizikailag biztonságban van. Persze ennek ára volt. Kőkemény ára. Feladta a karrierjét, az életét, a közel negyven éves korára megtermelt teljes kapcsolatrendszerét, mindent, amit ismert, hogy túléljen. Nem azért jött el a hazájából, mert jó neki. Nem azért, mert egyetértene a jelenleg uralkodó kormánnyal. Egyszerűen azért, hogy ne őrüljön meg.

Csak, hogy a szerettei nem tartottak vele. És őket is meg lehet érteni. Az egyetlen, amit nem lehet megérteni az a cél nélküli öldöklés. Nincs rá mentség.

The post A világ forrong, én meg az anyám halálán siránkozom! appeared first on Igazinő.

Különös, hogy akkoriban ezt csupán az ő furcsa döntésének gondoltam, mára viszont világossá vált, hogy valójában egy szélesebb mintázat része. Ez a Shrekking, vagyis az a trend, ami félelemből született, de romantikává avanzsált.

2025 nyarán robbant be a Shrekking kifejezés a randikultúrába, a Shrek című animációs film figurájára utalva. A jelenség lényege, hogy valaki tudatosan olyasvalakivel kezd ismerkedni, akit nem tart különösebben vonzónak vagy izgalmasnak. Viszont azt reméli, hogy a kapcsolat így kevésbé lesz komplikált.

Miért csábító a könnyebbik út? 

Itt rejlik  a buktató, hiszen a trend mögött az a feltételezés áll, hogy ha lejjebb szállítjuk a másikkal szemben támasztott elvárásainkat, akkor többet kapunk cserébe. 

A valóság azonban más. Szakértők egybehangzóan figyelmeztetnek, hogy a fizikai vonzalom, a karakter és a viselkedés nem állnak egyenes arányban egymással.   

A shrekkingelés nem arról szól, hogy nyitottabbak lennénk más típusokra. Sokkal inkább egyfajta védekező stratégia a sérülések és visszautasítások ellen. Ez gyakran félrevezető és érzelmileg megterhelő.

Vigyázz, mert a kompromisszum önfeladássá válhat!

Sokan ma is keresik a saját ‘Shrekjüket, azt a látszólag kiszámítható partnert, aki mellett biztonságban érezhetik magukat. És közben nem sejtik, hogy mindez hatalmas csapda lehet. Egy másik barátnőm is eszerint választott, ám a sors fintora, hogy a csúnyácska, nála 10 centivel alacsonyabb férj nemcsak megcsalta, de a szeretője még teherbe is esett. A barátnőmnek a saját összeomlásából (és a válásából) kellett megtanulnia, hogy a megalkuvás, az igényekkel ellentétes döntés sosem garantálja a boldogságot.

Több elemzés is rámutat, hogy a shrekking gondolkodásmódja toxikus lehet. Egyrészt megerősíti a hamis hitet, hogy az alulválasztás több biztonságot ad. Másrészt torzíthatja a viszonyulást a másikhoz és a saját érzelmeinkhez. És amikor egy kapcsolatot a társadalmi presztízs, az előnyök határoznak meg, az hosszú távon feszültségekhez, elhidegüléshez vezethet.

A valódi kapcsolódás nem taktika, hanem bátorság kérdése

Nem ítélkezem. Pontosan tudom, hogy egy-egy randi vagy ismerkedés mennyi bizonytalanságot, kételyt, szorongást hozhat magával. Néha úgy érzem, minden lépésem elemzésre és mérlegelésre szorul, mégis próbálok bízni abban, hogy megtalálom azt, aki mellett önmagam lehetek. Akivel a kapcsolatunk a kölcsönös tiszteletről, a harmóniáról, az elfogadásról szól. 

Úgy vélem, az igazi intimitás abban rejlik, hogy merünk a vágyaink szerint élni, és felvállaljuk azt, akik valójában vagyunk. És pont ezért olyan alattomos a Shrekking: amikor egy alulválasztott kapcsolatba lépünk, könnyen elveszíthetjük önmagunkat, a valódi identitásunkat. 

The post Shrekking: a „biztonságos szerelem” illúziója appeared first on Igazinő.

Azt hiszem, hogy ha Feldmár András valamit valaha is akart tanítani – valójában inkább átadni, akkor azt leginkább úgy jellemezhetnénk: igazmondás. Kendőzetlen őszinteség legalább magunkkal szemben.

Forrás: https://www.kramliandras.hu/film/

Ez pont annyira tűnik egyszerűnek, mint amennyire pokolian nehéz a gyakorlatban. Igen tudom, hogy mindenkit így neveltek. Elvileg azt tanította nekünk az édesanyánk és az édesapánk (már, ha jelen volt a sok munka mellett), hogy igazat mondj. Legyél őszinte. Meg utána azt is megtanították, hogy ha nem tetszik az ajándékba kapott fülvédő – Katika néni kötötte (anyám régi kollégája és barátnője) – akkor legyek már olyan jó gyerek és színészkedjek. Nem volt ez olyan nagy kérés. Értettem anyámat. Megtettem az elvártakat. Ezáltal pedig szépen lassan belém ivódott, hogy hazudni ér. Hazudni időről időre rendben van.

Pedig mi történt volna, ha Katika néni megtudja, hogy nem tetszik sem a színe, sem a formája a fülvédőnek? Sanszosan semmi. Ajándékba adta. Előfordulhat, hogy neki sem tetszett, de nem volt jobb ötlete, minthogy azt a rikító ciklámen valamit hozza magával a születésnapi ebédre.

Voltaképpen nem számít, hogy Katika néninél mi húzódott a háttérben. Azonban a felnőtt életem tekintetében mázsás jelentőséggel bír, hogy anyám szerint a kegyes hazugságoknak helye van.

Sajnos most már nem él, hogy meg tudjam kérdezni:

„Anya volt valaha igazán jó orgazmusod?”

Milyen illetlenül hangzana ez a mondat kettőnk között. Viszont két dupla adag Feldmár film után – talán lenne bátorságom feltenni ezt az amúgy ártatlan kérdést. Csak spekulálni tudok, hogy anyám mit felelne. Bizonyára belepirulna. Hebegne és habogna. Nem beszéltünk az intimitás szexuális részéről. Ez nem létezett a családunkban. Egyfajta szükséges rossz volt, ami valamiért kell, de semmiképpen sem az önmaga puszta élvezetéért. Nagy hiba. Merthogy egy jó orgazmus tudatmódosult állapotba tesz. Nem tudod megakadályozni. Elveszíted a kontrollt. Pont, ahogy a tudatmódosító szerek fogyasztásának hatására.

Forrás: https://www.kramliandras.hu/film/

Az első filmben sok szó esik az LSD terápiás használatáról. Mint ahogy elhangzik, hogy a film 2002-es megjelenését követően Andrásból – LSD András lett. Nem tudom hogyan élhette meg a most már 54 éve praktizáló pszichoterapeuta, de remélem, hogy jót mosolygott a neve elé biggyesztett jelzőn.

A pszichedelikumok sokakban félelmet, szorongást keltenek. Az alkohol vagy éppen a receptre felírt altatók meg egyáltalán nem. És, ha időnként ezen kettő kombinációját alkalmazza a munkától megfáradt egyén – ez esetben is leginkább elnéző a magyar társadalom. Főleg, ha az illetőnek komoly beosztása van. A munka mindenekelőtt előtt áll. A teljesítés érdekében minden felülírható.

Ugyanakkor a pszichedelikumok, mint LSD vagy éppen egy növény főzetének kesernyés leve – nem ajánlott. Még akkor sem, ha kifejezetten terápiás jelleggel vennéd igénybe a segédletüket.

Illegálisak, megvetettek, félelmetesek.

Holott a tudatállapot módosítás az emberiség bölcsőjében gyökerezik. A sámán kultúrák alaptézise. Mi több az emberi szervezetben természetes úton is termelődik DMT (dimetil-triptamin), ami az egyik fő alkotóeleme a fentebb említett ayahuasca növénynek.

A szorongás pedig csak fokozódik össztársadalmi szinten, mert ami segíthetne az illegális, ami meg legális – nos az erőteljesen megkérdőjelezhető, hogy mennyire segít valóban épülni. Egy azonban teljesen biztos. Az őszinte beszélgetés, az egymásra figyelés, a közösségben levés intimitást ad. Jól eső melegséggel járja át a megfáradt lelkeket, akik így vagy úgy, de keresik, hogy mi is lehet az ő életük értelme, a létezésük bölcsője.

Feldmár András születésnapján hadd kívánjam neki és maguknak egyaránt az egyik velős mondatát:

„Beszélgessünk addig, amíg el nem tűnnek a gátak.”

Vagy legalább írjunk és elmélkedjünk.

The post Feldmár András: „Az anyám engem nem szeretett!” appeared first on Igazinő.

Igen, jól olvasod! A romantika új helyszíne már nem a panorámás étterem, hanem a zöldségosztály a harmadik sorban. 

A nemzetközi társkereső platform, a Plenty of Fish legújabb felmérése szerint ugyanis a szinglik 42%-a már ebben a metódusban ismerkedik. 58%-uk kutyasétáltatás közben, 25%-uk a konditeremben, 21% pedig a heti bevásárlás során találkozik a potenciális jelölttel. Tehát a Tinder-matcheddel nem egy kávézóban ejtitek meg az első találkozót, hanem azt mondjátok: „Úgyis le kell vinnem a kutyát, nincs kedved velem tartani?” Vagy: „Meló után elszaladok a LIDL-be, mit szólnál hozzá,, ha együtt vásárolnánk be?”

Első hallásra ez akár romantikusnak vagy viccesnek tűnhet – flörtölés a kutyafuttatóban, forró pillantások a joghurtok között. Ám véleményem szerint ez már nem igazán tekinthető ismerkedésnek, sokkal inkább tudatos időmenedzsmentnek. És félő, hogy ha a romantika egyfajta határidős tétellé avanzsálódik, akkor talán pont azt a spontaneitást veszítjük el, amiért egyáltalán érdemes randizni.

Nálam ennek a trendnek kettős vetülete van: egyrészt logikusnak tűnik, hiszen a mai rohanó világban mindenkinek kevés a szabadideje. Három meeting, tucatnyi email, telefon és a villámtempóban bekapott szendvicsek között tényleg nehéz időt szakítani az ismerkedésre – ezt én is tapasztalom. Másrészt viszont végtelenül lehangoló ráébredni, hogy a romantika a mindennapi pörgés árnyékában próbál helyet szorítani magának. 

De miközben együtt toljuk a kosarat, vagy egymás mellett izzadunk a gépeken, vajon hol marad a valódi figyelem? És mi jön legközelebb? Zoomos első csók? AI-generált virtuális randi, ahol a chatbot dumál helyettünk? Vagy egy emoji-flört a közös edzésappban?

Mondhatjuk, hogy az ilyesfajta trendek színesítik a randizás egyre szürkülő és egyre kiábrándítóbb világát, de inkább a túlélés eszközeiként funkcionálnak. Tapasztalataim szerint a mai társkeresők – különösen akkor, ha már túl vannak a fiatalabb éveiken – nem a játék, az izgalom, a szórakozás kedvéért húzogatnak jobbra-balra: a találkozások mögött tudatos stratégia, válogatás és mérlegelés áll. Az idő szűkössége miatt pedig gyakran arra kényszerülnek, hogy a romantikát a napi kötelezettségek közé préseljék.  Talán boomernek tűnök ezzel a kijelentéssel, de úgy gondolom, hogy egy találka nem heti rutin, vagy gyorsan letudandó feladat. Sokkal inkább egy olyan alkalom, ami miatt minden más háttérbe szorul, és csak a másik számít.

Hogy a ’Choremance’ legalább őszinte, mert a valódi életet mutatja? Nincsenek filterek, maszkok, felesleges körök, elpazarolt energiák? Lehetséges, én viszont nem csekkfeladás vagy autómosás közben szeretném megtalálni a szerelmet. Ciki vagy sem, igenis vágyom azokra a pillanatokra, amikor a beszélgetés, a nevetés és a közös pillanatok valódi súlyt kapnak. Hiszen a randizás épp attól szép, hogy kiemel a hétköznapokból. Ha visszapréseljük a mindennapok monotóniájába, elveszítheti a varázsát, az izgalmát, a valódi intenzitását.

The post Szerelem a bevásárlókosár mellett? – Choremancing: A randi, ami már nem randi? appeared first on Igazinő.

Bóknak szánta, mégis akaratlanul szembesített azzal, amitől a legjobban félek: hogy az igazi, hullámzó énem senkinek sem kell. 

Tapasztalataim szerint a férfiak egy része hajlamos azt gondolni (vagyis arra vágyni), hogy olyan vagyok, akár egy tortaszelet: hívogató, édes és könnyen fogyasztható. De ha előkerül a másik oldalam – a fáradtság, az idegesség, a rosszkedv vagy a kimerültség –, akkor az erősebbik nem tagjai lefagynak, bezárkóznak, elmenekülnek. Mintha ezek az érzéseim valamiféle hibának számítanának a rendszerben, amit gyorsan ki kell iktatni. A finomság jöhet, a könnyedség vonzó, de az érzékenységem, a bizonytalanságom és a hangulatingadozásaim már túl sok nekik. Pedig éppen ott kezdődne az igazi közelség, a színes, cukormázas rétegek alatt…

Az elmúlt évek tapasztalatai sajnos megmutatták: a párkeresők férfiak többsége elvárja, hogy a saját kényelmes (és sokszor iszonyú unalmas!) világában a nő hibátlan, csillogó díszként tündököljön. Semmi sem zavarhatja meg a megszokott rendjüket, sem a valóság nyersessége, sem a nő hibái, sem az érzelmek kaotikus kavalkádja. Ennek oka valószínűleg az, hogy sokan közülük egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a komplex igazsággal. Könnyebb számukra egy álomvilágban élni, ahol minden egyszerű, gördülékeny, és semmi nem borítja fel a megszokott életüket. Egy „problémás” partner viszont már túl nehéz falat a számukra, így inkább ghostingolnak.

Igen, egy ideig próbáltam megfelelni a férfiak elvárásainak, mindig mosolyogni, és úgy tenni, mintha a belső káoszom nem létezne. Azt hittem, ha „jól” viselkedem, akkor majd közelebb engednek magukhoz. Küzdöttem, igyekeztem, de egyre inkább azt éreztem, hogy távolabb kerülök a saját lényemtől. Rá kellett ébrednem, hogy a ‘könnyen fogyasztható nő’ szerepe nem kapcsolatot ad, csak egy ócska, koszos kirakatot.

A félelmeim, a belső démonjaim irányítottak. Féltem kitárulkozni, és dühös voltam. Miért nem látják a férfiak, hogy hozzájuk hasonlóan ugyanúgy szükségem van figyelemre, szeretetre, megértésre? Nekem miért kell mindig a legjobb, legszexibb, legizgalmasabb formámat nyújtanom, miközben ők negyedannyit sem tesznek bele? 

Sok sírással járt, de végül véget vetettem a folytonos megfelelni akarásnak. Soha nem leszek tökéletes, és nem akarom, hogy bárki is ezt várja tőlem. Úgy gondolom, az igazi arcom sokkal értékesebb: minden félelem, minden vágy és minden tökéletlenség benne él, és épp ezek adják meg a valóm szerethetőségét, mélységét.

És ha valaki csak a napsütötte oldalamra kíváncsi, akkor soha nem fogja megtapasztalni a valódi ritmusomat, és minden, ami én vagyok, láthatatlan marad a számára. 

The post Mindig csak a cuki énem kell, sosem a valódi! appeared first on Igazinő.

Régebben elképzelhetetlen volt, hogy az ismerkedést gépek segítségével turbózzuk fel  – egyszerűen a saját megérzéseinkre, a véletlenre vagy a barátaink ajánlásaira hagyatkoztunk. Ma viszont már egyre többen kérik a mesterséges intelligencia (AI) segítségét. Például abban, hogy mit írjanak vissza egy-egy semmitmondó üzenetre, vagy hogyan kreálják meg úgy a profiljukat, hogy ne Matchmacsókkal és Szexéhes Houdinikkel, hanem valódi kapcsolatokra nyitott emberekkel folytathassanak párbeszédet.

Mesterséges intelligencia a szerelem szolgálatában?

Egy friss amerikai kutatás szerint az egyedülállók 28%-a használ AI-t a randevúzással kapcsolatos döntéseihez, az adatlapok, fotók elkészítéséhez – ez 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest (Forrás: Dating.com Insights Report, 2025 Q2). Nem meglepő módon a Z generáció vezeti a sor, ahol a nők közül minden harmadik használja az AI-t beszélgetés generálásra vagy válaszjavaslatokra. De már az X-esek és az Y-osok is előszeretettel fordulnak digitális segítőikhez – főleg akkor, ha úgy érzik, hogy minden ismerkedési kísérletük egy újabb esély a csalódásra. És ami talán a legmeglepőbb, hogy az 50 év felettiek körében is egyre nő az AI használata – ők elsősorban a túlterheltség és a „nincs időm felesleges körökre” attitűd miatt fordulnak hozzá.

A fentiekből is kitűnik, hogy a mesterséges intelligencia egyre mélyebben hatol be a randizás mindennapjaiba, átalakítva az ismerkedés eddig megszokott formáit. Ez pedig nem csupán az új lehetőségek tárházát nyitja meg az egyedülállók számára, hanem a navigációt is megkönnyíti a társkeresés bonyolult útvesztőjében.

1. „Írj helyettem valami vicceset” – amikor a chatbot a wingmaned

Elég egy félresikerült bemutatkozó vagy egy kevésbé előnyös kép, és máris oda a nagy szerelem esélye. Itt jön képbe a mesterséges intelligencia, ami megoldást kínál arra, hogy mindig a top formádat hozhasd. Olyankor is, amikor éppen nem vagy megfelelő hangulatban, és szükséged van egy kis plusz kreativitásra vagy lendületre.

Tudod, mi a legjobban az egészben? Az, hogy az AI soha nem fáradt, soha nem türelmetlen, nem támaszt feltételeket, és nem ítélkezik. Pillanatok alatt testre szabható szövegeket ajánl, amelyek remekül tükrözhetik a személyiségedet, vagy azt az oldaladat, amit szívesen megmutatnál másoknak. 

2. Profil tuning – a digitális önmagad néha ráncfelvarrásra szorul 

A társkereső profilod nem más, mint a saját márkád a szerelem piacán. És mint minden jó márkának, ennek is szüksége van friss arculatra, világos üzenetre és hiteles tartalomra. Csak ezt nem mindig könnyű jól interpretálni. Például az elcsépelt „Hobbim: utazás, természet, olvasás” helyett mi lenne, ha ezt írnád a dating biodba? „Van egy bakancslistám, amire te is felkerülhetsz – ha szereted a spontán road tripeket és az improvizált estéket.” Mindebben igazi társaid lehetnek az AI-eszközök, amelyek ma már képesek elemezni a meglévő profilokat, visszajelzéseket adni róluk, sőt a képválasztásban is támaszkodhatsz a véleményükre. Még azt is képesek megmondani, hogy melyik fotód válthat ki nagyobb érdeklődést, szimpátiát, akár a mosolyod szöge alapján! Hihetetlen, ugye? 

3. Kiégés helyett tudatos szünetek és kompatibilitáselemzés

A ’Dating Burnout’ 2025 egyik legkeresettebb kifejezésévé vált a közösségi médiában. A milliónyi profil, a folyamatos ismerkedés, elutasítás, újrakezdés sokak lelkét megviseli. Pont emiatt egyre többen érzik úgy, hogy szünetre van szükségük az ismerkedésben, mert már nem tudják, mit akarnak. Ilyen esetekben szintén igénybe lehet venni az AI-t. 

Egyes alkalmazások ma már beépített AI-coaching funkciókat kínálnak, amelyek segítenek  tisztábban látni érzelmi szükségleteinket, visszatérő kötődési mintáinkat és azt is, hogy mire lenne valóban építő számunkra egy kapcsolatban. A kompatibilitást pedig nemcsak külső jegyek, hanem nyelvhasználat, érdeklődési kör és válaszdinamika szerint vizsgálják. 

Igen, kicsit olyan ez az egész, mintha egy terapeutát és egy adatkutatót gyúrtak volna össze – de hidd el, még mindig hatékonyabb megoldás, mint öt elcseszett randi egy hónapban.

Az AI utat mutat, a többi már a te feladatod 

A mesterséges intelligencia megírja (helyetted) a leghatásosabb, legkreatívabb bemutatkozó szöveget. Egyszerűsíti a választási lehetőségek közötti döntést. Kiszűri az ismétlődő vagy unalmas sablonokat. Figyelmeztet a potenciális vörös zászlókra. Segít áthidalni a kínos csendeket. Automatikusan szűri a spam vagy fake profilokat. Új témákra és kérdésekre inspirál. 

Egyelőre (ki tudja meddig? – a szerk.) a szerelem még két ember között születik – minden más csak eszköz, ami megadja a kezdő lökést a valódi összefonódáshoz.

The post Az AI beszállt a randijátékba – és elég jól megy neki! appeared first on Igazinő.

Bevallom, én is kerültem ilyen szituációba. Tavaly tavasszal megismertem egy férfit, aki ritka türelemmel és nyugalommal közeledett felém. Nem volt hangos, nem volt hivalkodó, mégis minden találkozásunk után mosolyogtam. Június végén viszont beindult a nyár: barátok, balatoni hétvégék, tengerparti kiruccanás  – és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már egy hete nem válaszoltam neki. Ő sem írt többé. Augusztusban aztán, amikor egy fesztivál utáni napon teljesen üresnek éreztem magam, rákerestem az illetőre a Facebookon. Fájt a szembesülés, hogy már egy másik nő kezét fogta. Azt hiszem, akkor értettem meg, hogy nem a szabadságot választottam, hanem elengedtem valakit, aki valóban figyelt rám. 

A nyár a kapcsolatok próbatétele

Így lettem a summer shading áldozata, méghozzá úgy, hogy közben észre sem vettem. A summer shading ugyanis nem feltétlenül tudatos döntés: gyakran egyszerűen csak elsodor a nyár ritmusa, a szabadság ígérete, a spontaneitás – és mire feleszmélnénk, már háttérbe is szorítottunk valakit, akinek az érzéseivel nem számoltunk. És sokszor csak akkor jövünk rá, mit vesztettünk, amikor már túl késő.

Persze vannak olyanok, akik úgy szorítják háttérbe a párjukat, hogy cseppet sincs bűntudatuk. Mint például a mérnökként dolgozó Péter, aki szereti nyáron kimaxolni az élvezeteket, és nem akarja, hogy a kapcsolat kötöttségei megakadályozzák ebben. „Nem arról van szó, hogy nem érdekel a kedvesem…egyszerűen más dolgok kerülnek fókuszba. Ha ezt megérti és elfogadja, akkor a románcunk túlélheti a nyarat.”

A 28 éves Judit hasonlóan vélekedik arról, mennyire fontos időnként visszatalálni önmagunkhoz. “Randizgatok egy ideje valakivel, de most szeretném a saját igényeimet előtérbe helyezni, és kipróbálni az utazás olyan formáit, amelyekre eddig nem volt lehetőségem. Egyedül! Ez számomra az önismeret és öngondoskodás egyik formája. Szerencsére a pasim elfogadja a helyzetet, ami még inkább megerősít abban, hogy nem kell bűntudattal megélni a vágyaimat.”

Romantika? Majd szeptemberben 

A kapcsolatpihentetés mögött sokszor nem érdektelenség vagy elköteleződés-fóbia húzódik, hanem a szabadság, az önazonosság és a spontaneitás visszaszerzése. A nyári hónapok intenzív élményígérete sokakból előhozza a vágyat, hogy csakis önmagukra figyeljenek – a kötelezettségek, az érzelmi elmélyülés háttérbe szorításával. 

Emellett a közösségi média és a randiappok is felerősítik azt az érzést, hogy „kint mindig történik valami izgalmasabb”. A szezonális függetlenség iránti igény tehát nem feltétlenül rosszindulatból fakad – sokszor inkább egyfajta belső igény, hogy újratöltődjünk, és később tisztábban lássuk, mit is akarunk a kapcsolattól. 

Pihenő vagy búcsú? 

A „szünet” elsőre jól hangzik: kevesebb kötöttség, kevesebb alkalmazkodás és rengeteg spontán program anélkül, hogy bárkinek is be kellene számolni. Nincs szükség kompromisszumokra, naptáregyeztetésekre, és ősszel akár újra fel lehet venni a fonalat… legalábbis elméletben…Mert ott van a másik oldal: ha a partner erről nem tud, vagy mást remél, akkor ez a szezonális félrevonulás komoly csalódássá válhat. A „majd szeptemberben beszélünk” hozzáállás ugyanis bizonytalanságot, frusztrációt, sőt akár teljes bizalomvesztést eredményezhet. Mert lehet, hogy te csak egy kis levegőre vágysz – de közben a párod épp beléd kapaszkodna.

A szabadság és a méltóság nem zárják ki egymást

Szóval mielőtt háttérbe szorítanád a párodat, érdemes tisztázni, hogy milyen szándékok és szükségletek mozgatnak benneteket. A nyári távolságtartás vonzó lehet, de közben fontos, hogy tudatosan bánj azzal, milyen érzelmi hatást gyakorolsz a másikra. És miközben a saját utadat járod, ügyelj arra, hogy a másik szívére ne vetüljön sötét árnyék.

The post „Nem szakítottunk, csak nyár van” – Az érzelmi ghosting neve: summer shading appeared first on Igazinő.

Pontosan ez történt velem néhány napja. A matchem csak napközben volt elérhető. A hétvégi szabadidejére pedig különféle zavaros történetekkel állt elő. Eleinte próbáltam magyarázni, menteni a helyzetet, de kezdett  egyre gyanúsabbá válni a viselkedése. Éppen ezen agyaltam, amikor szembejött velem egy érdekes podcast, és egyértelművé tette, hogy én is egy „cookie jar”-ban landoltam. 

Mi is az a „Cookie Jarring”?

Egy olyan kifejezés, amit akkor használnak, amikor valaki több vasat tart a tűzben. Vagyis az illető a potenciális partnerrel való ismerkedést úgy éli meg, mintha egy fantasztikus tortát próbálna sütni, és ha valami okból kifolyólag mégsem sikerülne, akkor ott van a kókadt kis süti a dobozban. Instant éhségcsillapítónak. 

Miért csinálják ezt? Nem célravezetőbb az őszinteség, az egyenesség?

A válasz egyszerű, de fájdalmas: Az online randiappokon a lehetőségek száma szinte végtelen, mindig van másik „süti”, amit érdemes jobban szemügyre venni, megkóstolni.

Szintén tény, hogy sokan inkább szórakozást és kalandot keresnek, nem igazi társat. A „cookie jarring” pedig egy egyszerű módja annak, hogy a valós kapcsolódások nélkül megőrizzék a „könnyen elérhető” opciókat.

Ez a viselkedés azonban több szempontból toxikus, hiszen nem csupán bizonytalanságot szül, de manipulációt is jelent. Amíg az egyik fél a szerelem reményében próbálkozik, addig a másik fél többeket lebegtet, miközben átveszi a helyzet feletti kontrollt.

Honnan tudhatod, hogy “süti” lettél?

Mutatok néhány tipikus jelet, ami nekem is gyanússá vált a fent említett sztorinál:

1. Nem szokványos heti rutin: Ha az illető hétvégén soha nem ér rá, akkor biztos lehetsz benne, hogy csak egy süti vagy a dobozban, aki soha nem kerül ki a tálcára főfogásként. 
2. Előbb eltűnik, majd visszatér: Ha az üzenetei kiszámíthatatlanok, egyik nap lelkesen írkál, aztán napokig/hetekig nem hallasz felőle, akkor valószínűleg másokkal is flörtölget. Ez nem a véletlen műve, inkább afféle érzelmi bizonytalanságban tartás, ami tökéletesen illik a cookie-jarring mintájába.
3. Nem visz a társaságába: Ha rejtegeti a barátait, a családtagjait, és ügyesen megmagyarázza, hogy miért nem találkozhatsz velük, akkor egyértelműen nem szerepelsz a jövőbeni terveiben. Tehát közel tart, de nem vállal felelősséget önmagáért, a tetteiért. 

Hogyan óvd a szívedet? 

A cookie jarring elleni „védekezés” nemcsak arról szól, hogy felismered a jeleket, hanem arról is, hogy tudatosan kiállsz a saját érzelmi jólétedért. 

A legfontosabb, amit tehetsz, hogy éberen, tudatosan lépsz be a párkeresés világába. 

Ha valaki hol kimért, hol túláradóan kedves, váratlanul eltűnik, aztán nagy lendülettel rád töri a képzeletbeli ajtót, az nem romantikus rejtély, hanem red flag.  Bár elég egyértelmű, hogy az elköteleződést kerülők a saját bizonytalanságaikkal és félelmeikkel küzdenek, ez nem jelenti azt, hogy el kell fogadnod a másodhegedűs szerepet. 

Ne feledd: aki igazán akar téged, ott van – nem majd, nem néha, hanem most, a jelenben. 

The post A párkeresés csapdájában: lehet, hogy “süti” lettél? appeared first on Igazinő.

Természetesen, az első, ami a téma kapcsán eszünkbe jut, az a klasszikus sztereotípia: a fiatalabb partner iránti vágy inkább a férfiakra jellemző. A nők inkább az idősebb, rutinosabb, bölcsebb, egzisztenciálisan stabilabb férfiakat preferálják. A valóság viszont jóval árnyaltabb. Legalábbis erről árulkodnak a több mint 6000 résztvevő által adott válaszok elemzése. Az eredmények alapján a nők ugyanúgy vonzódnak a fiatalabb partnerekhez, mint a férfiak. És ez különösen igaz az első találkákra, amikor még nincs lehetőség megfontolt mérlegelésre, és a pillanatnyi benyomások döntenek. 

Vitalitás, szenvedély, bátorság – akár egy finom parfüm 

Sokszor érezheted úgy, hogy valami visszafoghatatlan mágneses erő húz a sármos, gyönyörű testű félistennek a bűvkörébe, akiért képes vagy a nehezn megszerzett lelki békédet, a nyugalmadat is kockára tenni. Mindez persze nem véletlen: a fiatalság szimbóluma az élet energiájának, a lendületnek, a játéknak, a tucatnyi lehetőségnek. Hiszen aki jóval később született nálunk, az valószínűleg még nem tapasztalt annyi rosszat, nincs tele kötöttségekkel, nem erősíti a kudarcba fulladt házasok táborát. Ez pedig nagyban megkönnyíti a kapcsolat építését. 

A „tudat alatti” játék

A nők  – a  férfiakhoz hasonlóan –  szeretik a kihívásokat. Egy fiatal(abb) partnerrel az együttlét olyan, mint egy észvesztően izgalmas utazás, amit nem akarunk kihagyni. A tanulmány rámutat, hogy a nők ma már nem feltétlenül a stabilitásban keresnek boldogságot, hanem az önmegvalósításban és a kalandban. És a képletben a fiatalabb férfiak szinte mindig megjelennek, és inspirálják a körülöttük lévőket, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból. Merjenek változtatni.

A szenvedély születése

A válaszokból kiderült, hogy a nők sokkal jobban igénylik a lazítást, az örömök élvezetét, az izgalmakban való fürdözést, mint az életkorral járó „stabilitást”. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy azt az érzést keresik, ami megtestesíti az élet vitalitását, dinamikáját. (Fontos azonban megemlíteni, hogy a kapott eredmények az első randevúkra vonatkoznak  – azt nem vizsgálták, hogy mi történik a második randin és így tovább. Az is lehetséges, hogy a nők idősebb férfiak iránti preferenciája az ismerkedés későbbi szakaszában változni fog.) 

Összegezve: 

A kutatás leginkább arra világít rá, hogy elsősorban a nők fiatalabb férfiak iránti vágya nem a külsőről, hanem a kalandvágyról és arról az intenzív, motiváló kíváncsiságról, amit egy ilyen típusú partner testesíthet meg. 

Szóval, ha legközelebb egy helyes harmincas mosolyog rád, akkor ne azon agyalj, hogy „túl öreg vagyok hozzá” vagy „mit fognak szólni mások?” Talán épp ő lesz az, akivel együtt felfedezheted a szunnyadó szenvedélyed és kreativitásod új oldalát.

The post Nem kell szégyellned, ha fiatalabb férfi után vágyódsz! appeared first on Igazinő.

A mennyiség diadala a minőség felett

A nők jelentős hányada tudatosan használja a különféle randialkalmazásokat. Időt szánnak a profilok átnézésére, gondosan mérlegelnek, és amikor találatuk van, akkor automatikusan feltételezik a kölcsönös érdeklődést. Ugyanakkor a férfiak egy részénél – különösen azoknál, akik már jó ideje ismerkednek – a stratégia egészen más.

Ők szinte mindenkit jobbra húznak, és nem feltétlenül azért, mert kétségbeesettek, vagy azt hiszik, hogy minden adatlap mögött a tökéletes nő bújik meg. Motivációjuk hátterében inkább a számokkal való zsonglőrködés áll. 

Az olyan alkalmazások, mint a Tinder, a Bumble, a Badoo, a Hinge stb. a mennyiségre épülnek. Minél többet „húzogat” valaki, annál nagyobb esélye van matchelni. A férfiak számára a tömeges lapozgatás egyszerű ujjgyakorlattá avanzsált. Ezzel pedig egyszerűen belecsúsztak a párvadászatba.  Náluk csak akkor kezdődik a tényleges szelektálás, amikor párban állnak. 

Itt van például a 43 éves János, aki a Tindert a szerelem tőzsdéjének tekinti. „Ez a számok játéka” – magyarázza, miközben a beszélgetésünk közben egyáltalán nem figyel rám. „Nem csak egy részvénybe fektetek, diverzifikálok, és majd a párban állás után döntöm el, kibe érdemes energiát feccölni.”

És ha az illető nem felel meg az elképzeléseidnek – kérdezem, mire azt válaszolja: „Angolosan lelépek.” 

Igen, ez tipikus ghostingolás, egy olyan modernkori kultúra tünete, ami eldobhatónak tekinti az egyént. Hiszen sokkal könnyebb eltűnni, mint őszintén, nyíltan kommunikálni az érzésekről. Ám ez a nők számára iszonyúan megalázó, főleg azért, mert őket nem stratégiai döntések, külsődleges tényezők, hanem valódi érzelmek vezérlik. 

Mivel a téma kapcsán kíváncsi voltam a férfi barátaim, ismerőseim véleményére, megkérdeztem néhányukat. A 41 éves Zoli a maga humoros módján válaszolt: „Minden nőnél, kutyánál és macskánál jobbra húzok. Talán valamelyikük majd viszontszeret.” 

Dani (31) hamisítatlan szoftvermérnökként úgy kezeli a Tindert, mintha egy hibákkal teli alkalmazás lenne, amit meg kell javítani. „Szerintem a Tinder megbünteti a válogatós felhasználókat. Ha túl keveset húzol jobbra, az algoritmus azt hiszi, hogy nem vagy lelkes, aktív, és lejjebb pakol a listán. Szóval én mindenkire egy nagy IGEN-nel szavazok, és nem azért, mert mindenki bejön, hanem azért, mert le akarom győzni a rendszert.” (A nők szemében viszont az ilyesfajta viselkedés hatalmas red flag, és pont emiatt válnak  egyre hitetlenebbé, bizalmatlanabbá.)  

A párkeresés 21. századi valóságshowja

Az olyan appok, mint a Tinder és társai már nem szimpla társkereső platformok. Sokkal inkább hatalmas tételekkel járó csoportosulások, zavaros szabályokkal, megkérdőjelezhető versenyzőkkel és olyan főnökökkel (az algoritmusokkal), akik a háttérben mozgatják a szálakat. Temérdek randitapasztalattal a hátam mögött úgy vélem, sok férfi számára a profilok lájkolása nem egotuningról,  lustaságról vagy szexhiányról szól. Sokkal inkább arról, hogy ebben az elmagányosodó, kaotikus világban a húzogatósdi egy olyan dolog, amit ők irányíthatnak – de azért valahol ott pislákol bennük a remény, hogy a sötétségből előtörhet a ragyogó napsugár. 

The post Minden nőt jobbra húzok! Azért, mert csak! appeared first on Igazinő.