De változnak az idők. A háttérben megbújik az  évtizedek alatt kibontakozó attitűdváltozás, a nők gazdasági és érzelmi függetlenségének erősödése, valamint a mentális egészségről való nyíltabb párbeszéd. A mai nők már másfajta kérdéseket tesznek fel: nem azt, hogyan maradjanak benne egy szeretet nélküli, érzelmileg kimerítő kapcsolatban, hanem azt, hogyan építhetik újra önmagukat azon kívül. Ez a szemléletváltás pedig nemcsak a hétköznapi életben, hanem a közösségi médiában is megjelenik, ahol egyre többen mernek hangot adni ennek az újfajta bátorságnak.

Hírességek és az újrakezdés ereje

Az utóbbi években a sztárvilágból is sokan kiálltak a nyilvánosság elé, hogy bebizonyítsák: a válás nem bukás, nem vereség, hanem választás, amikor nemet mondunk a boldogtalanságra.

Itt van például Jennifer Lopez, aki méltósággal és barátsággal zárta le házasságát, miközben az önállóságát és  kreatív energiáit soha nem látott magasságokba emelte. A szintén énekes Sia JLo-hoz hasonló oszt meg motiváló üzeneteket arról, hogyan vált a válás a személyes szabadsága és önelfogadása kapujává.

Shakira és Adele szintén hasonló nyíltsággal beszélnek az újrakezdésről, amivel jelentősen hozzájárulnak a nők identitásának megerősítéséhez és érzelmi függetlenségük tudatosításához. Megmutatva, hogy igenis lehet újra szeretni, és újra hinni abban, hogy megérdemeljük a kiegyensúlyozott, harmonikus életet. Ezek a sztárok jól példázzák, hogy a tökéletlenség és a hibák nem akadályai a fejlődésnek, és pont ettől hitelesek. Hibáznak, újrakezdenek, emelt fővel lépnek tovább. És nem kérnek bocsánatot azért, hogy már nem hajlandók beérni kevesebbel.

Neked sem kell hős játszani, kitartani, ha felemészt

Nők milliói küzdenek éveken, évtizedeken át a házasságukból való kilépés gondolatával, miközben a belső feszültségük és bizonytalanságuk napról napra fokozódik. És közben a testük is egyre határozottabban figyelmeztet a vészjósló jelekre: szorongás, álmatlanság, emésztési problémák, mély szomorúság és állandó fáradtság formájában.

A fordulópont gyakran egy intenzív önreflexív pillanat, amikor a hosszú ideje fennálló ambivalencia kezd feloldódni, és a változás iránti szükséglet erősebbé válik a bizonytalanság és a félelem gátló hatásánál. A nők többsége ekkor kezdi visszaépíteni a saját belső erőforrásait. Felismerni igazán, hogy a válás nem a vég, hanem egy lehetőség az újjászületés irányába.

Feladni nem gyengeség – hanem az igazi erő jele

Nem minden harcot látni kívülről. Csak te tudod, hány éjszakán át sírtál csendben. Csak te tudod, hányszor mondtál le magadról, hányszor fojtottad el a lelki hangodat. Csak te tudod, mennyi erőbe telt mosolyogni, amikor legbelül darabokra törtél.

Ha már régóta érzed, hogy ez így nem mehet tovább, és azt kérdezed magadtól: „Tényleg megtehetem?” – igen, megteheted. Mert van benned erő, méltóság és jog ahhoz, hogy mást válassz.

Hidd el, nem vagy egyedül. Nők ezrei jártak már ezen az úton – és most újra lélegeznek. Újra élnek. Nem tökéletesen, nem hibátlanul, de szabadon.

A válás nem a vég, hanem erőteljes emlékeztető: az életed a tiéd.

És az a szabadság, amit ma még félelmetesnek érzel – holnap a legerősebb részed lehet.

Merj kilépni abból, ami lehúz.
Merj belépni abba, ami felemel.
Merj újrakezdeni – hogy végre jól lehess.

The post A válás nem bukás, hanem felszabadulás! appeared first on Igazinő.

Köztük voltam én is, bár kimondottan taszítanak az ilyen tömeges megnyilvánulások. Általában az ötödik hasonló poszt után telítődöm – nem beszélve a visszás oldaláról: Most mi van? Dicsekszik? Kit érdekel!?

Tisztában vagyok vele, hogy ami az egyik embernek büszkeség, az a másiknak fájdalmas tükör is lehet. Ezért tartózkodni szoktam az ilyen jellegű megosztásoktól. De aztán elsodortak az érzéseim. Egy pillanat alatt suhant át rajtam, mennyi minden is van egy ilyen esemény mögött, miközben a gyerek a közös családi csoportba csak annyit írt:

„Jól van, köszönöm a gratulációkat, de egyébként nem nagy szám…”

Micsodaaa!!?? Nem nagy szám!!!??

Elfelejtette tán, hogy rengeteg tanulás, munka, áldozat, átvirrasztott éjszaka, stressz, nyomás tulajdonképpen az élet rosszabbik oldala van emögött az eredmény mögött? Persze lehet Ő inkább arra emlékszik, hogy az utolsó hónapban már örökre lezárult végre a gyermekkor. Helyette egy kis üveges koktéllal a kézben lehetett a parkban, láblógatva nézegetni a tételcímeket. 

Na de, mit raktam én bele ebbe az eredménybe?

Izzadságos 19 évet. (Irónia vagy sem.)

Születésével kezdődött, amikor a saját perpetuum mobile nappalok és éjszakák  végeláthatatlan labirintusában próbáltam úgy életben tartani magunkat, hogy közben vigyáztam, nehogy az én drága egyetlen szemem fényének nyitott fejlődési ablakait becsapja a huzat. Azaz, tanuljon meg beszélni, járni, enni, inni, mindent is úgy, hogy még boldogok is legyünk közben. 

Aztán emlékszem, milyen szorongva hagytam Őt az első napokban a bölcsiben. Mintha kitépte volna az élet méhem gyümölcsét a kezemből.

Emlékszem hányszor hányta tele az autót, mert nem akart oviba menni.

Az általános iskolában tanulhattam újra Petőfi összest, fizikát, kémiát (mondjuk azt feladtam) történelmet, a matekkal birkózást már meg sem említem. Számára tökéletesen értelmetlen, felesleges tudást kellett belepréselni a hétköznapokba. Méghozzá úgy, hogy ne utáljon meg 10 éves korára mindent és mindenkit, aki meg meri kérdezni tőle, hogy megy a suli?

Felvételik, dátumok, szabályok, iskolai kötelességek koordinálása, fejben tartása, ami sokáig a szülők feladata, hiszen az épphogy csak kiskamasz gyerektől max az várható el, hogy eligazodjon a kis lelkében. Emlékezzen, hogy a tesnevelés órára vinni kell a tesi cuccot. 

Második-, harmadik-, negyedik műszakban vállalt különórák, edzések megszervezése. A-ból B-be eljutni, egy órán keresztül nézni télen pulóverben a fullasztó párás meleg uszoda lelátójáról, ahogy jaj de szépen úszik a gyerek. Avagy szombat-vasárnapokat tölteni több órás autóutakkal és étlen-szomjan téblábolni sportcsarnokokban 2 perces RG (ritmikus gimnasztika) mutatványokért. 

A Covid alatt asztal alól súgni feleléskor, együtt oldani meg a számonkéréseket, szolgálni, védeni, félteni. Mi lesz vele a négy fal közt, barátok, személyes kapcsolatok nélkül? Jövőt tervezni neki jövőkép nélküli időkben. Reményt, lelkesedést csepegtetni… magamba is.

Úgy hagyni ajtócsapkodós, undok kamasznak lenni, hogy közben hinni benne. Hagyni hogy utáljon, esténként pedig imádkozni érte, nehogy rossz társaságba keveredve elsodorja a drog, pia, az élet. 

19 nehézségekkel tűzdelt, de magasztos és gyönyörű év, szülői kitartás, támogatás is kellett ehhez a megmérettetéshez, hogy mindennek megkoronázásaképp az érettségit önállóan végigvigye. A felvételi pontokat összehozza, adminisztráljon, regisztráljon, jelentkezzen, megoldja, megugorja és most egy igazi felnőtt nő nézzen a szemembe. Egy nő, akire büszkék vagyunk és aki lényével bizonyítja, hogy a szülő-gyerek közös életének minden perce csoda még akkor is, ha néha nagyon nehéznek érezzük.

Szóval “Nem nagy szám…” de nekünk szülőknek az egyik legnagyobb!

The post Micsodaaa!!?? Nem nagy szám!!!?? appeared first on Igazinő.

Mostanában viszont egyre többször veszem észre azt, hogy még éjfélkor is mások problémalavináit görgetem, és kezdek fáradni…

A „rossz ember” szindróma: miért olyan nehéz nemet mondani?  

Sokunk fejében él egy (téves) kép arról, hogy ha nemet mondunk valamire, akkor azonnal csalódást okozunk. Mintha a határaink meghúzása valamiféle tiltott dolog lenne, amitől elveszítjük mások támogatását és szeretetét. Pedig valójában éppen azzal, hogy bátran állítjuk fel a korlátainkat – sokkal egészségesebb, tartalmasabb kapcsolatokat építhetünk ki. 

Az egészséges önzés nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyunk másokat. Sokkal inkább azt, hogy nem hagyjuk figyelmen kívül saját magunkat. Ez az önszeretet egyik formája. Egy csendes, mégis erőteljes üzenet magunknak: „Én is számítok.”

A saját tér nem luxus, hanem szükséglet!

A határok kijelölése olyan, mint egy jól beállított navigáció: te döntöd el, hogy merre indulsz, és hol a vége az utadnak. Előfordulhat, hogy mások furcsállják az új irányt – de csak azért, mert eddig mindig elérhető voltál, amikor szükségük volt rád. Most rajtuk a sor, megtanulni, hogy nem vagy holmi GPS, amit bármikor újratervezhetnek – hanem egy ember, akinek joga van a saját tempójában haladni.

Előfordulhat, hogy a változásból kisebb viták, vádaskodások, sértődések adódnak majd. Ám ne feledd: ha valaki kizárólag azért értékeli a veled való kapcsolatot, mert mindig rendelkezésre állsz, az nem valódi kötődés – az egyoldalú elvárásokon alapuló dinamika. És az egyik legkárosabb viselkedésforma. 

Önszeretet ≠ önzőség

Az egészséges önzés ott kezdődik, amikor nem kell külön engedélyt (megbocsátást) kérned egy szabad estére, egy szóló utazásra. Amikor nem érzed kötelességednek, hogy mindig ott legyél, mindenkit meghallgass, és mindig mosolyogva reagálj. Szóval, ha legközelebb azon gondolkodsz, szabad-e nemet mondani, vagy elutasítani valamit, ami nem szolgál téged – csak emlékeztesd magad: az egészséges önzés nem bűn. Hanem egy döntés, hogy te is fontos vagy. Hogy te is számítasz – nem mások helyett, hanem velük együtt, mellettük.

Ne várd meg, míg elfogysz!

Az alkalmi önzetlenség része az egészséges kapcsolódásnak. A probléma akkor kezdődik, amikor ez állandó mintává válik – amikor a saját vágyaid a sor végére kerülnek, és már fel sem merül benned a kérdés: „Mit szeretnék, mire vágyok én ebben a szituációban?” Ez a folyamatos háttérbe húzódás idővel azonban nemcsak fáradtságot, hanem mély belső ürességet is hozhat. A kiégés persze nem mindig hangos – néha csak annyit veszel észre, hogy egyre távolabb kerülsz önmagadtól. És ez a finom, de állandó belső nyomás előbb-utóbb kiszivárog – hatással lesz a kapcsolataidra, a hangulatodra, a reakcióidra.

Ezért fontos a jóléted 

A saját szükségleteid előtérbe helyezése nem egocentrikusság, hanem szeretetteljes felelősségvállalás. Mások felé is, és önmagad felé is. Mert nem a végletekig kifacsart verziódat érdemlik a környezetedben lévők – hanem azt, aki jelen van, kiegyensúlyozott, mosolygós, türelmes.

The post A „rossz ember” szindróma: miért olyan nehéz nemet mondani? appeared first on Igazinő.

Az egyik barátom szerint ez a jelenség nem csak bosszantó és kiábrándító, hanem egy hatalmas „digitális pofonvágás (ő mondjuk ennél sokkal trágárabb kifejezést használt, de azt most engedjük el). „Tökre olyan érzésem van, mintha a csajok úgy gyűjtenék a pasikat, akár a cuki kis matricákat. Szépen beragasztják őket az egópolírozó albumukba, azt ennyi, miért kellene ebbe több energiát belefektetni? Mi meg bambán bámuljuk a kijelzőnket, miközben az (amúgy is ingatag) önbizalmunk egyre jobban összezsugorodik.”

A 37 éves szingli kollégám is hasonlókat tapasztal. Azt mondja, pusztítóan nehéz olyan beszélgetéseket kezdeményezni, amelyek valóban tartalmasak és haladnak valamerre. És nagyon unja már, hogy a jelöltjei általában rövid, egyszavas válaszokat adnak, és jellemzően nem kérdeznek vissza. „Csak azt nem értem, akkor miért nyavalyognak állandóan, hogy nincsenek normális pasik?” – kérdezi  és kérdően néz rám. 

Hmm… Nyilván nem beszélhetek mindenki nevében, csupán a saját megéléseimre, élményeire tudok hagyatkozni, ezek alapján szedtem össze most néhány lehetséges magyarázatot: 

Túl sok üzenet, túl kevés idő

A nők naponta több tucat (akár több száz!) üzenetet is kaphatnak a népszerűbb dating appokon. És ez nem túlzás, hanem bizonyított statisztikai tény. Ennélfogva egyszerűen képtelenek mindenkinek válaszolni, főleg abban az esetben, ha rengeteget dolgoznak, gyermeket nevelnek, ergo túlterhelt az életvitelük.

A „match” nem jelent automatikusan vonzalmat

A „jobbra húzás” mozdulata pontosan olyan könnyű, mintha egy Insta-sztorit pöccintene tovább az ember. Nem kell hozzá elköteleződés, gondolkodás, valódi figyelem – csak egy gyors szimpátia. A tologatás szórakozásnak, unaloműzésnek, lazításnak is megteszi, és nem szól többről, mint kellemes időtöltésről.  

Mennyit érek a piacon? 

Sokan úgy használják a társkereső alkalmazásokat, hogy nem akarnak feltétlenül ismerkedni. Lehet, hogy épp egy viharos váláson/szakításon vannak túl, és azt próbálják kideríteni, vajon vonzóak-e még mások szemében. Ilyenkor egyfajta önbizalomlöketre vágynak, ami gyakran tudattalan, nem feltétlenül számító viselkedés, sokkal inkább érzelmi igénypótlás.

Egyszerűen csak eltűnnek

Sajnálatos tény, hogy a ghostingolás az ismerkedés legelső fázisaiban is jellemzővé vált. Az emberek egy része nem tanulta meg (vagy cseppet sem érdekli), hogyan lehet udvariasan, kedvesen, de határozottan nemet mondani, ehelyett szépen, csendben felszívódik.

A minőségi figyelem hiánya

Szintén többektől hallom, hogy elegük van a sablonos, unalmas és szexcentrikus üzenetekből, ahogyan azt is, hogy a férfiakból az elmúlt évek során kiveszett a kreativitás. Emiatt fordulhat elő, hogy ha a másik fél nem tud/nem képes elrugaszkodni az unásig ismételt sémáktól, az bizony könnyen elveszik a virtuális tömegben.  

Pörgetés helyett valódi kapcsolódás

Az online ismerkedés sokszor türelemjáték – tele elmaradt válaszokkal, félreértésekkel, kételyekkel és aprócska reményekkel, amelyek miatt mégis érdemes próbálkozni.

Szerintem nem csak a véletlenen múlik, hogy megtaláljuk-e a vágyott partner, hanem a kitartáson, a türelmen és azon, hogy (jól) szeressük magunkat. Ha igazán hiszünk abban, hogy megérdemeljük a törődést, a figyelmet, előbb-utóbb betoppanhat valaki, aki tényleg beszélgetni akar — nem csak „lol”-okat és „köszi”-ket dobálgatni. 

The post Match van, válasz nincs – Mi a fene folyik a társkeresőkön?! appeared first on Igazinő.

Nem volt az.

Amikor találkoztam Tamással, akkor éreztem meg életemben először, hogy mit jelent kívánni valakit úgy igazán kívül-és belül. Megnevettetett. Elgondolkodtatott. Kíváncsivá tett. Inspirált. Lehengerelt. Olyan mondatokat súgott a fülembe, amelyektől elvesztettem az eszemet, és közben benedvesedtem. Hittem neki. Idővel hagytam, hogy irányítson, befolyásoljon és kontroll alatt tartsa a napjaimat.

Később aztán szinte észrevétlenül a rám irányuló figyelme másfelé terelődött. Az üzenetek, amelyek korábban óránként érkeztek, félnapos (aztán többnapos) késéssé váltak. A találkozásainkat is elkezdte lemondani, mert túlságosan lekötötték a fontos projektjei. Aztán persze megjelent, amikor akart valamit –, vigasztalást, megerősítést, egy meleg testet, amiben kielégülhet –, és eltűnt abban a pillanatban, amikor többre volt szükségem.

Mégis maradtam, mert az agyam racionalizálta a dolgokat. Így tudta enyhíteni a csalódást és kétségbeesést. Fájt beismernem, de totális tévúton jártam. Szedegettem a lehullott morzsákat, tömtem kényszeresen a számba, mert ezekkel próbáltam jóllakni. És csodálkoztam, miért vagyok folyton éhes…

Az egyik este emléke élesen megmaradt bennem – talán mindörökre. Sajnos Tamásnak aznap egy halaszthatatlan elfoglaltsága akadt, így nem tudott eljönni a születésnapi bulimra. Önmagában ez is traumatikus lehetett volna, de az ütött szíven igazán, hogy nem magyarázkodott, nem kért bocsánatot, még csak nem is próbálta szépíteni a történteket. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor bebizonyosodott számomra,  hogy sokkal kevesebbet kapok, mint amennyit megérdemlek. Mert igenis megérdemlem, hogy prioritásként kezeljenek. Ne csak másodlagos, harmadlagos opcióként. Vagy szextárgyként. Tartalék tervként. Lepasszolható feladatként.

Lelkileg hosszú és fájdalmas út vezetett a felismeréstől a változásig. 

Hónapokba telt, mire összeszedtem az erőmet a szakításhoz, és amikor végre megtettem, az nem valami grandiózus, drámai búcsú volt. Semmi ajtócsapkodás, hisztérikus zokogás, idegösszeomlás. Csupán egyetlen kijózanító pillanat kellett, hogy realizáljam: a párom a saját önimádata miatt alábecsült. Az első hetek keménynek bizonyultak. Gyászoltam a szerelmet, amit korábban elképzeltem, és idegennek éreztem magam a saját valóságomban. De aztán egyre több lett a fény, és általa lassan visszatért belém a remény.

És most?
Jobban szeretem saját magamat, mint eddig valaha. Nem magyarázom el az értékeimet valakinek, aki nem hajlandó meglátni. Nem várok a nagy beteljesülésre, csak egyszerűen megélem a jelent. És amikor a tükörbe nézek, olyan nőt látok, aki megszenvedte az elválást, ám erősebben került ki belőle, és soha többé nem hajlandó alulértékeltté válni.

The post Elég volt! Nem leszek a játékszered többé! appeared first on Igazinő.

Nemrég összemeccseltem egy negyvenes fickóval, aki hozzám hasonlóan szintén imád utazgatni. Először nagyon gyorsan reagált a dating felületen, lelkesen udvarolt, sőt mielőbbi találkozót javasolt. De aztán egyik pillanatról a másikra megszakított velem mindenfajta kommunikációt. Néhány hét múlva aztán váratlanul újra bejelentkezett, és úgy tett, mintha mi sem történt volna. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék – egyszerre voltam izgatott, dühös, zavarodott, bizonytalan. 

Elképesztően idegőrlő helyzet, amit nehéz kezelni, főleg akkor, ha életedben először keveredsz ilyen szituációba. 

Pont emiatt gondoltam arra, hogy összegyűjtök néhány tipikus „vegyes” üzenetet és azokat a válaszokat, amelyekkel a kezedbe veheted az irányítást. 

„Mit csinálsz hétvégén?”

Ha pénteken késő este olvasod ezt a kérdést, teljesen érthető a csalódottságod és a tanácstalanságod. Hiszen „normális randira” számítottál ezen a hétvégén, nem pedig egy elkésett puhatolózásra. 

A „Barátaimmal vagyok, és remekül szórakozom” elsőre frappáns felütésnek tűnhet, de némiképp talán túlzás. Amennyiben hatékonyabb megoldást szeretnél, akkor érdemes várnod másnapig a válasszal: „Épp ebédelek a barátaimmal, és te hogy vagy?” Ez a fajta reakció azt fogja jelezni a partner számára, hogy nem igazán kedveled az utolsó pillanatban rögtönzött terveket. Ugyanakkor arról is árulkodik, hogy még mindig lelkes vagy, ami lökést adhat neki ahhoz, hogy komolyabb terveket szőjön veled.

„Találkozzunk valamikor!”

Ez az egyik legidegesítőbb üzenet, hiszen egy „levegőbe lógó” javaslat mindennemű konkrétum nélkül. Ilyen esetben a legjobb, amit tehetsz, ha a szándékát szándékkal viszonzod. „Nagyszerűen hangzik” vagy „Jó ötlet! :-)” Így ismételten kifejezheted, hogy nyitottan állsz a további ismerkedéshez, de rábízod a részletek kidolgozását. 

„Kicsit behavazódtam. Áttehetnénk a mai talit holnapra?”

Az ilyesfajta üzenet első olvasatra nem tűnik reménytelennek vagy ijesztőnek. De ha jobban odafigyelsz a kontextusra, kitűnik az egyoldalúság. Itt ugyanis valójában nem arról van szó, hogy közösen találtok ki valamit, sokkal inkább arról, hogy a másik feltételei szerint történnek a dolgok. Ahelyett, hogy rögtön igent mondanál, határozz meg egy általad preferált időpontot. „Holnapra már van programom, de a jövő héten valamelyik délután elmehetnénk moziba.” Így olyan ütemben tarthatod a kapcsolatot, ami biztonságos és komfortos számodra. 

Remélem, hogy egy kicsit tudtam segíteni az online randizás rejtelmeinek könnyebb megélésében.

The post Segítünk eldönteni, hogy kellesz-e neki?! appeared first on Igazinő.

Kata: Mesélj egy kicsit kérlek a kezdetekről. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy tabumentesen fogsz kommunikálni a szexualitásról?

Máté: Nagyjából 22 éves koromban gondoltam rá először, hogy csinálhatnék egy kurzust a csajozásról, férfiaknak – de az élet, itt végül még mást tartogatott számomra. Ezután kiteljesedtem két szakmában, majd újra azt vettem észre, hogy keresem önmagam. Így jött az ötlet, hogy azzal foglalkozzak, aminek már rengeteg energiát szenteltem életem során – mert mindig is nagyon érdekelt. A fiatal felnőttkori gondolatokat, egy, már valamivel bölcsebb szándékkal átgondolva, így kezdtem bele a férfiak, majd később a nők szexuális intelligenciájának fejlesztésének támogatásába.

Kata: Nem volt benned félelem a fogadtatást illetően?

Máté: Természetesen volt. Halogattam is az első posztot. Hiába van meg hozzá a kellő magabiztosságom, az “internet népe” sokszor támad, ahol csak lehet. Az pedig, aki azt mondja, ez egyáltalán nem érinti meg tartalomgyártóként, feltehetően nem osztja meg a teljes igazságot az érzéseiről. Aztán, amikor publikáltam az első tartalmaim, berobbantak. Ez adott egy kellemesen bizsergető érzést, hogy van rá igény. Ennek ellenére, lépésről-lépésre, tudatosan építettem fel a tartalmakat – látva a végcélt. A személyes márkám üzletről, önismeretről, tudatosságról szólt korábban. Nem lehetett csak úgy, egyik napról a másikra belevágni abba, hogy „na, és így izgasd a G-pontot, hogy felejthetetlen legyél az ágyban”. Ez egy érzékeny téma, és persze üzleti kockázatot is hordozott számomra. 

Fotó credit: Bujdos Máté

Kata: Szerintem az egyik legnagyobb erősséged, hogy közérthetően beszélsz a szexről. Honnan merítetted a bátorságot?

Máté: Részben onnan, hogy gyerekként ritkán mondták meg, mit kell gondolnom. Nem kaptam meg intravénásan azt a “hiedelemrendszer csomagot”, amit sokan a családjukból hoznak. Például, hogy a testi vágyakról, azok megéléséről, nem beszélünk, mert tabu. A saját utam jártam a saját elképzeléseim szerint. Magamat neveltem fel, mert a szüleim lemondtak rólam gyerekkoromban. Ez sok kihívással, de sok ajándékkal is járt. Másodrészben pedig, egy soha véget nem érő, hosszú önismereti út vezetett a mai önmagamig, akinek fontos az önazonosság és hitelesség. A bátorság csak egy kis része mindennek.

Kata: Te hogyan látod, lehet-e tanulni a jó szexet?

Máté: Igen, kétségtelenül. De ehhez nyitottság szükségem önmagunk és a másik megismerésére és egy olyan vágyott állapot, ahova tényleg szeretnénk eljutni. Ha van hajlandóság és cél, kisebb-nagyobb mértékben minden készség és tulajdonság fejleszthető – a szexualitásban is.

Kata: Sokszor elhangzik, hogy egy pár „nem kompatibilis szexuálisan”. Ez szerinted valós dolog?

Máté: Van, amikor a kémia egyszerűen nincs meg, ebben egyetértek. Azonban, ha két ember szexuális kapcsolatot létesít egymással, és az első alkalom nem a vártak szerint alakul, az nem jelenti, hogy nem kompatibilisek egymással. Valószínűleg összehangolódást, és egy kis tudatos fejlődést igényel, egyik, a másik, vagy mindkét fél részéről.

Fotó credit: Bujdos Máté

Kata: Napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek a nyitott kapcsolatok. Mit gondolsz a monogámia vs. non-monogámia kérdéséről?

Máté: Ez az emberiség egyik nagy kérdése. Tény, a szex ellaposodhat és könnyen unalmassá válhat hosszútávon. Viszont újra vérpezsdítővé lehet tenni, hogy ha két emberben van elég nyitottság és hajlandóság, hogy munkát fektessenek a szexuális életük működtetésébe. Nem lehet megúszni az őszinte beszélgetéseket, amelyekik először félelmetesnek tűnnek. És azt sem, hogy időnként félretegyük az egónkat. De sajnos az új dolgok kipróbálása a legtöbb párkapcsolatban elmarad, mert a szexről beszélni, és a rejtett vágyainkat akarni megélni akarni tabu. A fantáziát, szerepjátékokkal például nagyszerű módon életre lehet kelteni, ha az embenek van egy kis önismerete is. Ha viszont a vágyak nem kerülnek kielégítésre valahol, akkor az ember előbb-utóbb máshol keresi a kielégüléstazt. Ahogy a szex, a monogámia és a non-monogámia is két ember kölcsönös megegyezésén és egymás tiszteletén alapszik. Ha ez megvan, minden működhet.

Kata: Talán egyetértesz, talán nem, de szerintem a nők nagyobb arányban elfogadják, hogy a szex tanulást igényel. Míg a férfiak hajlamosabbak azt hinni, hogy ösztönösen mindent tudnak.

Máté: Nagyon jó, hogy felhoztad ezt a témát. Az egyik kihívás a férfiak részéről az egó. Önreflexióra és tudatosságra van szüksége annak, aki tanulni szeretne a szexről – főleg, ha azt egy másik férfitólFérfitól szeretné megtenni. Máskülönben, valószínűleg csak olyan szavakat ismétlődnek belül, hogy: “nehogy már ez a szőrös fickó mondja meg nekem az Instagramon, vagy a Facebookon, hogy én hogyan elégítsem ki a csajomat.” Pontosan ezért, a tartalmaim eleinte sokakból ellenállást váltottak ki. Aztán az emberek úgy gondolták, “na jó, kipróbálom, miről beszél ez a csávó”. Ekkor pedig jött a felismerés és tapasztalat, amit követett a tartalmaim iránti elköteleződés és az egyre kisebb ellenállás. (nők és férfiak részéről egyébként egyaránt hasonlóan.) Egy év alatt közel 50 millió videómegtekintés, és 107 ezer új követő lett az eredménye. Az emberek érzik, hogy szükségük van valamire, amit korábban nem kaptak meg sehol – az oldalaimon pedig biztonsággal magukévá tehetik, amire vágynak.

Máté jelenleg a NŐI-ENERGIA MESTERKURZUS utolsó simításait végzi, amelyben hangsúlyt kap többek között a transzgenerációsan, össztársadalmi szinten nőkbe kódolt szégyenérzet megdolgozása is.

The post Bujdos Máté: “Így izgasd a G-pontot, hogy felejthetetlen legyél az ágyban!” appeared first on Igazinő.

Ahogy a bátyám sem csak egy szerfüggő egyetemista volt csupán a gyermekkorom korai éveiben. Kicsit az apám volt az apám helyett. Meg valamelyest a védelmező, óvó anyai gyámom is. Az érett felnőttet láttam benne, aki kiállt értem, legalább időnként. Megtette, amit tudott, amikor a közelemben volt. Ritkán bukkant fel a pici lakótelepi ingatlanban, merthogy megfogalmazása szerint nehezen lélegzett ott. Sűrű cigaretta füst és trauma hegyek fedték be. Beleszülettem egy mozaikcsaládba – egy létformába – ami akkor még egyáltalán nem volt társadalmi norma. Talán más lett volna – biztosan más lett volna – ha nem egy dél-alföldi kisváros a színtér.

Mindenesetre hálás voltam a bátyámnak, hogy időnként kikapott anyám kezei közül, amikor ütlegelt a vélt vagy valós bűntetteimért. A megmentőmnek láttam közel harmincéves koromig. És ehhez adaptálódva az életemben megjelenő férfiak kísértetiesen hasonlítottak hozzá. Könnyedek, szórakoztatóak, bölcsek és mindenek előtt – függők voltak. Telis tele tátongó sebekkel, szeretetre éhesen. A kapcsolódásaim ezekkel a férfiakkal hatalmas energialökettel indultak. Azt éltem meg, hogy megtaláltam a másik felem. A nagybetűs embert, aki minden szinten ért, akinek a létezése lehetővé teszi, hogy feltárjam a legrejtettebb zugaimat.

Kép forrása: Midjourney

Hamis illúzió volt minden egyes alkalom. Pont, ahogy idealizáltam a bátyámmal való kapcsolatomat. Tulajdonképpen kislányként jól jöttem neki, mert lehetett villogni a kis hugival. Később pedig a kamaszlánnyal, akit időnként a fiatal barátnőjének néztek egy-egy hajnali kocsmázás alkalmával. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem adott belső békét az oltalmazónak vélt szeretete. Úgy éreztem, hogy életem biztos pontja lehet a nagytesóm. A bástyám, aki minden viszontagsága ellenére, a démonjaival vívott küzdelmei kereszttüzében sem szűnt meg látni a húgát. Aztán egyszer csak eltűnt az életemből. Hasonlóan a férfiakhoz, akiket annyira szerettem. A kisfiús bájjal bíró, megszállott férfiakhoz, akik örült eufóriába kergettek. Sose tudtam előre meghatározni, hogy mikor fog lecsapni a következő ilyen egyed. Mindig elhittem, hogy többet soha nem fogom érezni azt a fajta mámort, amit egy ilyen sérült alapokon nyugvó kapcsolódás adhat.

Egy ízben, ahogy a terapeutám hatalmas kék kanapéján ültem. Az a mondat hagyta el a száját, hogy ha valakivel annyira magától értetődően jó a szex, ahogy leírom, akkor az csak és kizárólag lelki sérülésből fakadhat. Felháborodtam. Nem akartam elfogadni, hogy a legkeményebb tudatmódosítós élményeimet meghazudtoló aktusok nem valami földöntúli csodák. Ugyan az árulkodó volt, hogy ezekkel a férfiakkal soha nem működtünk párkapcsolati szinten. Csak, hogy a szex varázslata mindent felülírt. Azt éreztem, hogy azok a magasztos percek mindent megérnek. A kék kanapés terapeuta azt mondta ezen őszinte megnyilatkozásomra, hogy fasztranszban vagyok. Nem mentem többet hozzá. Úgy voltam vele, hogy eleget aláznak verbálisan ezek a férfiak – egyszerre mindig csak egy – ezért nem fizetek. Legalábbis neki nem.

Legyen elég, hogy a szexuális mámort nyújtó férfiakat ajnározom anyagilag.

The post Szerelemhóhér a lelki sérülések tükrében appeared first on Igazinő.

Majd a semmiből hirtelen és váratlanul börtönbe került. Vélt vagy „valós” bűnökért. Nem fecsérelnék erre túl sok szót. Mindent is megírt már erről az online és offline sajtó egyaránt. Majd a könyvével tiszta vizet öntött a pohárba. Őszintén, tabuk nélkül, kíméletlenül leásva a lelke mélyének eldugott bugyraiba is.

Azonban még mindig van, amit nem mondott el, nem fogalmazott meg talán magának sem. De most egy beszélgetős-est formájában felszínre hozza a börtönfalak, rácsok, ízek, szagok tanulságát a tőle megszokott közvetlen stílusban.

Az interjú előtt talán csak egyet tisztázzunk – hangsúlyosan – 100gram növényi törmeléket találtak nála és fémdobozzal (!) együtt 16 gramm kokain gyanús port. Ezek hatóanyag tartalma elenyésző. Mégis 6 hónapot töltött a rácsok mögött.

Így aztán adódik a kérdés: mi a bűn szerinted?

Sokat gondolkoztam odabent, mert felmerült a kérdés: „mitől bűnösebb, aki nem függő? Vagy mitől bűnösebb, aki függő?” Nem tudtam rájönni, szerintem ez így értelmetlen. Ugyanakkor, amikor engem bezártak, és hirtelen megvonták tőlem, amit addig szerettem, nemhogy elvonási tüneteim, de sóvárgásom sem volt. Így a függőségnek két fő ismerve kapásból nem állt meg. Orvosi értelemben tehát nem voltam függő. Ugyanakkor, hogyha valaki sok éven keresztül rendszeresen füvezik, de nem éjjel-nappal, hanem mondjuk csak esténként, rekreációs jelleggel, alkotáshoz, pihenéshez, alváshoz, azt az orvosi szakirodalom mégis függőnek tartja. De hogy ettől én most „bűnösebb” leszek-e vagy kevésbé, soha nem fogom megérteni.

Mi számít bűnnek? – teszi fel a kérdést magának.

A bűnről ugyanaz a véleményem és felfogásom, mint előtte. Van az „égi”, a valós bűn, ami az ember, a szeretet ellen való, ez a bűn egyetemes, törvénye az Istentől származik és mindenkire egyaránt vonatkozik. Meg van a „földi” bűn, amiket égtájanként és történelmi koronként homlokegyenest eltérő módon, de általában olyan emberek, vezetők állapítanak meg, majd törvénykönyvekbe is iktatnak, akik általában ezeket sosem tartják be. Ami a földön bűn, az az égben nem feltétlenül. Ilyen szerintem a marihuána fogyasztása is. Hiszen az egy földből magától (tehát Isten akaratából) kinövő növény, úgy mint a krumpli vagy a hagyma, vagy az uborka, a kender is csak kinő a földből millió éve. Ha a krumplit meg az uborkát megehetem, a szőlőt is megehetem, a szőlő levéből érlelt bort megihatom, akkor őszintén nem értem, hogy a marihuánát miért nem szívhatjuk el, mint a dohányt például. Tehát ez az égben nem bűn, a földön meg igen. Valakik így döntöttek valamikor, valamiért. Előtte a történelemben ezer évekig meg mások másképp döntöttek. Máshol a Földgolyón is máshogy döntenek. Ott minden további nélkül szabad. Miközben alkohollal törvényesen lehet butulni, meghülyülni, megdögleni. Sőt ma már államilag milliárdokkal támogatottan is!

Ugyanakkor mondjuk megcsalni a párodat, és hazudni neki, itt a Földön nem bűn. Nem visznek érte börtönbe. De valójában bűn. A hazugság bűn. Nem szép a másikat hülyének nézni. Ha az ember a párján kívül mással is akar lenni, akkor ezt csinálja nyíltan, ne hazudjon! Persze az általában a párkapcsolat végével jár, mert valamiért ezt sem szabad, így alakult ki, ez a hagyomány. A hűtlenség tehát égi bűn. Ha titkolod, ha hazudsz, ha bántasz vele, akkor bűn. De a poliamoria alapvetően a tudomány szerint az ember természetéből fakadó természetesség. Az állatvilágban is ugyanúgy megtalálható. A monogámia nem mindenkinek való, ez alkati kérdés. A holtomiglan-holtodiglan egy modern, kulturális szülemény, az egyház találta ki, állítólag a kereszténységből származik. Bár nem hiszem, hogy Jézus találta volna ki. A Bibliát is emberek írták, aztán emberek átírták, emberek belőle kivettek dolgokat, emberek beletettek dolgokat és ez lett a vége. Hogy tulajdonképpen mindenki bűnös. Ebben az értelemben én nagyon is bűnös voltam, és meg is kaptam érte a súlyos büntetésem, le van írva a könyvemben feketén-fehéren. Nem vagyok erre büszke, szégyellem magam.

De ma már a Földön érdekek mentén vannak a törvényeink megalkotva, semmi köze Istenhez, Jézushoz, az égi törvényekhez. Még egyszer mondom, leginkább olyanok által, akik legtöbbször csalással, hazugsággal, hamis ígéretekkel, fondorlattal kerülnek hatalomra, és hoznak ezzel olyan törvényeket, amit ők maguk általában nem tartanak be. Tulajdonképpen a pénz, a hatalom lett a törvény. És rájuk nem érvényes a büntetés, ők nem bűnhődnek. Legalább is itt a Földön. De én hiszek az isteni igazságszolgáltatásban, a lélek nem átverhető, Karma papa teszi a dolgát.

Fűvel kereskedni tehát a földi törvények szerint Magyarországon bűn. Ugyanakkor, ha valakinek alkohol nagykereskedése van, az törvényesen akár tízmilliárdokat-százmilliárdokat kereshet ezek forgalmából. Bár a tudomány által sokszorosan igazoltan ugye sokkal-sokkal károsabb mindenféle szempontból, mint a marihuána, ami meg ugye paradoxon. „Ha 10 gramm heroinnal kapnak el az utcán, sok évre börtönbe kerülsz, ha megatonnányi opiátszármazékot adsz el gyógyszer(gyár)ként világszerte, úgy extra magas fizetést, éves prémiumokat kapsz, a társadalom megbecsült tagja leszel kitüntetésekkel és komoly Forbes listás helyezéssel” – írja Dr. Máté Gábor a Sóvárgás démona c. könyvében. Szomorú, hazug, álszent világ ez.

Mit tett veled az a 6 hónap?

Ugyanakkor ez a fél éves büntetés, vagy elvonás, elvonulás, ez kijárt nekem, de nem azért, amit a vád szerint elkövettem, mert abban vétlen vagyok. Valójában politikai áldozat lettem. Itt a Földön nem igen pártolják a hatalmasok, a törvényhozók, ha valaki az égi törvények szerint képzeli el a társadalom igazgatását. A KÉKség (Közösségi Élet Kultúrája) mozgalmam nagyon veszélyesnek bizonyult, a „tiszta levegő, tiszta víz, tiszta föld, tiszta élelmiszer, tiszta ember, tiszta lélek” min. 25 évre szóló politikáját nagyon nem nézték jó szemmel. Ez annyira beindult 2022 tavaszán-nyarán, hogy csak loholtam utána gőzerővel, pár hónap alatt 800 önkéntesem lett. Majd a titkosszolgálatok hathatós munkája után egyszer csak hirtelen a semmiből találtak nálam valamit, amit soha azelőtt nem találtak volna és pont akkor jött rám 16 fedett nyomozó egy „fatális véletlen” folytán. Ez bizony egyenes földi következménye az én „földi” bűnömnek, a folyton lázadó forradalmiságnak, a rendíthetetlen idealizmusomnak, ha úgy tetszik: naivságomnak vagy balekságomnak.

Összességében az én igazi égi bűnöm, a párkapcsolati hűtlenség nyerte el földi büntetését a hatalommal szembeni lázadással együtt, karmikusan csak így tudom magamnak igazolni azt a brutális fél évet, amit letöltöttem, mert máshogy belezavarodnék, börtönszlenggel: folyton ezen „kattognék”. De jót tett feltétlenül, más ember jött onnan ki, mint aki bement. Csendesebb, megfontoltabb, felnőttebb. Hálás lehetek érte. Ez a karma.

The post A monogámia nem mindenkinek való, mert ez alkati kérdés! appeared first on Igazinő.

És ez olyan kincs, ami felnőttként – kicsi túlzással – mindennek felett áll. Éppen ezért számomra az edzésre szánt idő prioritást élvez. Vagyis bérelt helye van a naptáramban. Nem ad hoc jelleggel látogatom meg a szívemnek kedves edzőtermet, hanem előre kisakkozom a naptáram társaságában, hogy mikor lesz lehetőségem a következő héten tiszteletemet tenni a „szentélyemben”.

Baranyai Kata saját fotója – Bliss & Body

Ér nevetni, persze a megnevezésen. Harminc felett már kit érdekel, hogy mások miért kacarásznak a háta mögött, nem de? Nekem az edzőterem egy olyan különleges hely, ahol a testem és a lelkem is megnyugvásra lel.

Az érzés nehezen leírható, amikor belépek a jól ismert terembe, megérzem azt az illatot, ami csak az adott teremre jellemző, és innen már könnyedén felpattanok a kedvenc kardió gépedre. Ezen a ponton járja át a testemet és a lelkemet egyaránt, hogy jó helyen vagyok. Mehet a belső mosoly, mert kezdődik az énidő.

Elcsépelt és nem megfelelően használt kifejezés. Az öngondoskodás talán valamelyest jobban leírja. Hiszen a modern 21. századi életmód viszontagságait leginkább az állóképességünk tudatos megóvásával egyensúlyozhatjuk.

A stressz, a kialvatlanság, az aggodalom, a millió egy tennivaló mindenhol és mindenki életében jelen van. Nem lehet megúszni, nem lehet kikerülni. Mókuskerékben élünk, amit alig lehet lelassítani, kiszállni meg belőle szinte lehetetlen.

Azonban a napi rutinjaink felülírhatóak. Az apró és kevésbé apró szokások határozzák meg az életünket, illetve később az időskorunkat. Az edzés, a mozgás öröméért végzett sport feszültségoldó. Vitalizál, boldogsághormonokat szabadít fel. Segít, hogy elhiggyük magunkról: a céljaink elérhetőek.

Baranyai Kata saját fotója – Bliss & Body

Igen tisztában vagyok vele, hogy nehéz elkezdeni. Majd – egy ideig legalábbis – kihívás konzisztensen fenntartani a heti többalkalmas edzéseket. Mert éppen akkor lesz beteg a gyerek, beugrik egy nem várt meeting, avagy éppen várni kell a vízszerelőt.

A helyzet az, hogy nehézségek és kihívások mindig akadni fognak. Valamiért ez az élet rendje. Azonban, ha rákapsz az edzés, a tested átmozgatásának ízére. Hiszem és vallom, hogy nem kell minden egyes edzős alkalommal remegősre kínozni magad. Ha nem facsarod ki magad a végtelenségig. akkor nem lesz olyan akadály, ami eltántorítson a szeretett helyedtől. Menni fogsz esőben, hóban, tikkasztó kánikulában. Egyszerűen, mert a tested és a lelked egyszerre fogja követelni, hogy add meg neki azt a fantasztikus endorfin-koktélt, amitől annyira szép lesz újra a világ.

Az meg már egy non plusz ultra, ha az edzőteremhez még egy spa-világ is csatlakozik, ahol alkalomadtán a fáradt izmaidat megpihenteted. Különleges élmény, és hidd el a tested kényeztetését, lehet még annál is jobban csinálni, mint azt valaha gondoltad, de erről majd legközelebb mesélek.

The post Kikerülni a mókuskerékből! appeared first on Igazinő.