Sajnálom, hogy gyáva voltál szeretni…

Minden porcikámban fájdalmat érzek. Fáj a fizikai kimerültség, fáj a lelki enerváltság. A két érzés versenyt fut bennem, miközben lassan elnyom az álom.

Keresem a válaszokat a kérdéseimre. Kereslek magam mellett, és nem vagy sehol. Pedig itt lenne a helyed. És még most, ennyi hónap elteltével sem vagyok képes a kettőnk kábulatából felébredni. Pedig neked már emléknek is túlontúl régi, vagy csak szimplán jelentéktelen.

Óvatosan teszem a sötét szobában egyik lábam a másik után. Félek, nehogy én magam tapossam el a törékeny ígéreteidet. A közös álmainkat. A saját illúzióimat. Látod? Önző voltam, és naiv. Sokáig elhittem, hogy kettőnk álmai összefonódnak. Hogy ez egy valódi, modern tündérmese lesz, korántsem szokványos és egyszerű fordulatokkal.

Szerettelek, de hiába mondtam, nem hitted el.

Nem merted hinni. Mégsem tudtál fogást találni rajtam, amikor a szemembe néztél. Saját magad láttad – végre úgy, ahogy én láttalak téged. Egy olyan férfi nézett vissza rád a tekintetemből, aki benned él. De te igyekeztél minden erőddel elrejteni őt a szíved mögé, nehogy az emberek meglássák, mennyire szeretni való vagy.

Úgy állsz be a sorba, hogy sosem voltál oda való. Azt hiszed, erős vagy, ha felemelt fővel adod elő az érzéketlent, pedig épp ettől vagy gyenge. Egyszerűbb volt szó nélkül kihátrálni, nem törődve azzal, milyen sebeket ejtesz rajtam ezzel. Sokáig vártam a nem létező válaszokra.

FORRÁS: UNSPLASH

Míg én hónapokon át virrasztottam, és próbáltam minden lehetséges forgatókönyvet lepörgetni a fejemben, addig te az emlékeid közül is igyekeztél kitörölni. Sajnálom, hogy ennyire különbözőek vagyunk. Sajnálom, hogy más értékrend szerint élünk. De ennek ellenére is biztosan merem állítani bármikor, bárki előtt: ami köztünk volt, az igazi volt.

Én voltam veled, én éltem át. Mondhatsz bármit, minden korábbi ölelésed felülírja a szavaidat. Sajnálom, hogy gyáva voltál szeretni engem. Sajnálom, hogy féltél megtapasztalni, milyen az, ha valaki úgy tart tökéletesnek, ahogy vagy. Féltél megtapasztalni, hogy milyen, ha valaki nem bánt, nem használ ki, hanem csak szeretni akar. Szeretni. Téged. A meztelen lelked.

Nem megjátszva, nem retusálva, nem másnak mutatva. Úgy, ahogy van. Sebzetten, fájón, szégyellnivalóan is gyönyörűen. De a világ föléd magasodott. A nyomás egyre erősödött. Végül a félelmed, hogy csak egy vagyok a sok pénz- és élvezethajhász közül, hátrálásra késztetett. És te azt hiszed, nekem nem fáj. Azt hiszed, csak játszottam, csak nagy szavakkal dobálóztam, nulla érzelemmel.

Eltelt négy hónap, mióta elhagytál, és én esküszöm, minden erőmmel próbálok túllépni a kettőnk kálváriáján. De valamiért mindig itt kötök ki. Valamiről eszembe jutsz, valahol látlak. Álmodom veled. Hallom a hangodat. A legváratlanabb helyeken látom a mosolygó arcod, érzem a kezed simogatását. Hiszem, hogy még nincs lezárva kettőnk szerelme, és a sors valahogyan majd pontot tesz rá.

Nyitókép: Unsplash