Senki nem fog tisztelni, amíg prostinak öltözöl!
Pár napja egy étterem teraszán ücsörögtem a verőfényes napsütésben, amikor elsétált előttem egy huszonéves lány combig érő csizmában. És olyan zavarba ejtően rövid szoknyában, ami szinte még az alsóneműjét is láttatni engedte.
Elöljáróban szeretném leszögezni, önmagában mi az, amit nem látok problémának. Kislánykorom óta rajongok a divatért, ami az én percepciómban többről szól puszta ruhadaraboknál: az önkifejezésem erőteljes eszköze. Ezáltal megmutathatom a személyiségemet, a hangulatomat, a pillanatnyi érzéseimet. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy elsősorban magamnak öltözködöm, félredobva minden elvárást és véleményt másoktól – számomra ez jelenti a szabadságot.
Tudom, hogy hozzám hasonlóan mások is ugyanúgy szeretik ezt a kreatív kifejezésmódot, ugyanakkor megkérdőjelezem egy olyan holmi megfelelőségét, ami kizárólag a testre, és nem magára az emberre hívja fel a figyelmet. Függetlenül attól, hogy a bevezetőben említett lány milyen okból húzta magára a provokatív holmit. A kinézetével azt a látszatot keltette, hogy könnyű préda, aki élvezeti cikként, szexuális tárgyként kezelhető. Nem csoda, hogy ennek szellemében viselkedett az a tucatnyi férfi, akik csorgó nyállal (és valószínűsíthető altesti melegségérzéssel) bámulta, ahogyan a miniszoknyás jelenség végigvonult a macskaköves járdán. Biztos vagyok benne, hogy az illető kedves, aranyos, szerethető. De azáltal, hogy azon a keddi délelőttön egy provokatív (ribancos) szerelést viselt, jelentősen csökkentette annak esélyét, hogy elismerjék és megbecsüljék a valódi értékét.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy a divat szubjektív téma, és a ruhaválasztás mindenki számára más és más jelentéssel bír.
De vajon tényleg a mindent megmutató megjelenés nyújtja számunkra a szabadságot?
Csak azért, mert megtehetjük? Azért, mert ezeket a meztelen (alig takaró) kreációkat látjuk a kifutókon, a videóklipekben, a sorozatokban? Tényleg a mellbimbók, popsik, puncik felszabadítása jelenti a testszégyenítés felszámolását és a hagyományos divatnormák megkérdőjelezését, ahogyan azt az egyik nagy divatmárka kreatív igazgatója állította nemrégiben?
Én azért egy kicsit másképp látom a dolgokat. A végtelen választási lehetőséggel valóban növekszik a szabadságérzetünk, de az általa kínált előnyök nem igazán értékesek. Hiszen nem tartósak, nem adnak motivációt, büszkeségérzetet. Ha valóban az efféle dresszek lennének a válaszok a modern nőiesség problémáira, a férfiak is ugyanezeket viselnék. De valahogy nem látok náluk hirtelen népszerűségi hullámot a crop topok, vagy hasonló villantós ruhák tekintetében. És szerintem nem ez az az egyenlőség, amiről mi nők álmodoztunk, álmodozunk.
A szabadság ugyanis felelősséggel is jár, és aki nem akarja vállalni ennek súlyát, az keres kétségbeesetten önigazolást. Úgy gondolom, hogy a változáshoz azokat az erőket kell választanunk, ami nem a szexualitásunk használatából fakad. Sokkal inkább az agyunkból, az empátiánkból, az érzelmi intelligenciánkból, és a ragaszkodó, gondoskodó természetünkből.
