Szeretem, ha más nők flörtölnek veled…

Épp nyaralni voltunk az akkori pasimmal, és sürgősen apróra lett volna szükségünk. Benyomultunk a legközelebbi ajándékboltba. Sehol senki, csak egy szőke csajszi kuporgott a pult mögött. Ahogy végigmérte a srácot, felcsillant a szeme.

– Jaj, ne haragudj, nem válthatok, csak ha vásárolsz valamit – csicseregte. Gondosan ügyelt rá, hogy miközben a szőkére hidrogénezett, hosszú tincseit dobálja, a karjait kissé összezárja, kihangsúlyozva amúgy sem elhanyagolható méretű cickóit. Kissé fejhangon beszélt, elnyújtva a szavakat, szüntelenül mosolyogva. – Tudod, most van ez a hülyeség… de figyelj, vegyél el egy képeslapot, az csak egy százas…

– Csak tízesem van – jegyezte meg a párom mentegetőzve. Akaratlanul is vigyorogni kezdtem. Az a típusú fiú, aki akkor sem venné észre, hogy éppen flörtöl vele valaki, ha a lány ledobná a textilt az orra előtt.

– Jaj, az nem baj, csak beütöm a gépbe – mivel Marci továbbra is értetlenül pislogott, az eladó rákacsintott. – Ajándék.

A pasim immár kissé zavartan, de engedelmesen a polcok közé vonult. A lány kihasználta az alkalmat és lopva rám pillantott. Kedves mosolyt eresztett felém, bocsánatkérő arccal, mintha csak azt kérdezte volna: nem gond? Viszonoztam a gesztust, és felé intettem. Nem volt gond. Büszkén vigyorogtam még akkor is, amikor kiléptünk az utcára.

Marci persze felvilágosításra szorult. Ez a fajta néma metakommunikáció, ami két nő között tud zajlani, már feladta neki a leckét. Kissé rosszul éreztem magam a helyzet miatt, mert neki láthatóan jólesett volna, ha némi féltékenységet mutatok. Végül is, érthető: amíg nem válsz közveszélyes pszichopatává, aki a párja minden lépését figyeli, addig ez is egy módja lehet a szeretet kifejezésének.

FORRÁS: UNSPLASH

Annak, hogy fontos neked a másik és tisztában vagy vele: nem egy megvásárolt termék sétál az oldaladon, ami örökké a tiéd marad. Őt bármikor elveszítheted. Tisztában voltam vele, hogy így van. Ahogy azzal is, hogy egy objektív összehasonlításban menthetetlenül alul maradtam volna az eladóval szemben. Sok pontot vert rám a dúskeblű, kedves arcú, szőke szépség.

De mégis mitől kellett volna tartanom egy ilyen helyzetben? Hogy egy óvatlan pillanatban, az éj leple alatt a pasim kilóg a szállodából és megszökteti a szőke szexistennőt, mert egyszeriben rádöbben, mennyire unja már a horkolásomat? Vagy, ne adj’ isten, a lány ott helyben gerincre vágja a pulton és erőszakot tesz rajta bámész tekintetemtől kísérve?

Persze, mindenkinél máshol húzódik az a bizonyos határ. A párom rengeteg nőnek tetszett, ez egyértelmű volt. Csakhogy míg én mosolyogva nyugtáztam az ilyen helyzeteket, Marci már közel sem volt ilyen rugalmas. Tudtam, mennyire fél, hogy elveszíthet. Kemény volt hozzá az élet. Nem adattak meg neki azok a lehetőségek, amik nekem. Amik kijártak volna, amik mindenkinek alanyi jogon járnának az élettől.

Mikor összeismerkedtünk, mindenki csak legyintett. A kis egyetemistát, aki többet töltött iskolapadokban, mint a “valóságban”, nem arra nevelték gondos szülei, hogy egy “ilyen” pasi mellett kösse le magát. Marci 16 éves kora óta dolgozott. Sosem fejezte be az iskolát. Nem volt választása, az étel pénzbe kerül. Én mindent könyvekből tudtam, neki magától kellett rájönnie, hogyan működik a világ. Az ilyesmi megkeményíti az embert.

Én viszont láttam benne azt, amit talán még a haverjai sem. Intelligens és nyitott srác volt. Műveletlen? Nem fogom szépíteni – nagyon is. Viszont szívesen hallgatta, bármiről meséltem neki, és külön örömet jelentett a számára, hogy megtaníthat a saját tapasztalataira.

Miközben a külvilágtól óvta a kis porcelánbabát – mert akaratlanul is ilyennek látott -, rettegett, hogy egy napon egy belém nyilalló felismeréssel ébredek. Azzal, hogy nem elég jó nekem. Szégyellte és próbálta takargatni a félelmeit, a kételyeit. Azt, hogy nem olvasott annyi könyvet, ami – szerinte – szükséges lett volna ahhoz, hogy “elég jó” legyen hozzám.

Így már azt sem viselte jól, ha egy férfi rajtam felejtette a tekintetét.

Mindenütt a nyomomban járt – egyre nagyobb teher volt, ahogy szinte fojtogatott az aggodalmával. Mint mondtam, mindenkinél másutt húzódik az a bizonyos határ. Viszont ha engem kérdezel, még a legelhivatottabb testőröknek is kijár a pihenő. Ne azért legyél velem, mert nem tudtál időben elszökni mellőlem! Ne azért válassz, mert nem akadt jobb! Hanem azért, mert van lehetőséged választani – és te engem akarsz.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok