Azért menjek fel társkeresőre, hogy megalázzanak?

Minden nap, amikor megnyitom a randi appokat, egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy a hátralévő időmet egy eldugott faházban töltsem a hegyekben. A világtól, az emberektől elszigetelten, a legteljesebb észrevétlenségben. Elismerem, erős szavak, de tényleg így érzem.

Miért? Nos, azoknak az üzeneteknek az abszurd, felháborító és elfogadhatatlan tartalma miatt, amiket a Tinderen és a Facebook Datingen kapok. Ha valaki esetleg úgy gondolja, túldramatizálom az egészet, az nyugodtan cseréljen velem egy napra! Próbáljon őszintén, nyitottan és konstruktívan beszélgetni a potenciális jelöltekkel, és betekinthet a digitális randimagatartás sajátos normáiba.

A bunkóságnak nincs határa?

A társkereső appokon tapasztalható „rossz viselkedés” széles skálán mozog, a viszonylag ártalmatlan, mégis beképzelt köszönéstől: „Hello baby, mit csinálunk ma este?” kezdve a fenyegető zaklatásig. Sokan olyan hangnemben és stílusban indítják el a beszélgetést, amitől kinyílik a bicska a zsebemben: „Igaziak az ikrek?” – És amikor rákérdeztem egyiküknél, valóban így akar-e csajozni, azt válaszolta: „Egy rossz indításból még bármi jó is kisülhet. Meg szeretek suttyónak tűnni.” Aztán itt van egy másik, hasonlóan szimpatikus entrée: „Előre szólok, csak a d*gás miatt vagyok itt. Hát átjössz, megmutatom, milyen ügyes a nyelvem.”

Kép forrása: Midjourney

Egy sármos, intelligens(nek tűnő) jelölttel a Városligetben futottam össze, és még aznap este küldtem neki egy üzenetet, megköszönve az együtt töltött délutánt. A válaszától viszont majdnem hanyatt estem. „Legyünk őszinték, a randink kurva szarul sikerült. Másra számítottam, és amikor megláttalak, legszívesebben elrohantam volna.” (Igen, ez a mondat eléggé megsiratott.) És a kedvencem, amikor világossá teszem, hogy nem áll szándékomban találkozni az illetővel:  „Ja, amúgy sem jártam volna egy dagadt tehénnel.”

Eszembe jutott még egy sztori

Néhány hete cseteltem egy elvált pasival, és úgy tűnt, valamiért nagyon haragszik a nőkre. Amikor próbáltam neki elmagyarázni, hogy negyvenes szingliként az én helyzetem sem könnyű, elkezdett személyeskedni, a végén pedig tömören odavágta, hogy egy válogatós, öreg picsa vagyok.

Ezen a kirohanáson elgondolkodtam (az első sokk után), és mivel nem hagyott nyugodni a történet, az ismerőseim között végeztem egy mini kutatást. Őszintén meglepett, hogy mekkora sértettséggel és dühvel jöttek vissza a válaszok. Az, hogy a férfiak egy része nem képes kedvesen, tisztelettudóan kommunikálni, és nem békés lelkiállapotban üzenget a nőknek, annak a végterméke, hogy rengeteg elutasítást kapnak és sokszor még csak válaszra sem méltatják őket.

Lehangoló és demotiváló érzés lehet tucatnyi üzenetet küldözgetni feleslegesen.

A témát kutatók szerint, amikor valakit csalódás ér a szájbertérben, kompenzálhatja annak negatív hatását azzal, hogy felhúz egy merész, ironikus, arrogáns álarcot. Erre a jelenségre a másik magyarázat az anonimitás és az elszámoltathatóság hiánya. Ez lehet az oka annak, hogy a virtuális térben a felhasználók nagyobb valószínűséggel mondanak és tesznek olyasmit, amit személyesen soha nem tennének meg.

Emellett azt is tudják/gondolják, hogy bármikor ghostingolhatnak, nincs következménye a tetteiknek. El tudjátok képzelni a való életben egy első randin, hogy hirtelen azt mondja valaki a partnerének, „B*szódj meg”? Hogy becsmérlő megjegyzéseket tesz a másik testére? Vagy hirtelen előkapja a nemi szervét? Persze nem állítom, hogy minden tinderező férfi egy nagy büdös bunkó, de bizonyos értelemben a példáim reprezentálják a társkereső appok egyre riasztóbb képét.

Ugyanakkor nem ismerem az összes körülményt, és nem látok bele az ellenkező nem tagjainak fejébe, ezért csak annyit mondhatok: mindenkinek lehetnek olyan életszakaszai, amikor magányosnak, kiégettnek, szeretethiányosnak érzi magát. De ez nem lehet indok arra, hogy embertelenül bánjon a képernyő másik oldalán ülő személlyel.

Nyitókép: Midjourney