Te lehetsz az Igazi, kérlek, ne rontsuk el!

2023-01-12 Esszencia

Az ujjaimmal épphogy csak kopogtatom a klaviatúra tetejét. A gondolatok a fejemben hatalmas gombolyaggá gubancolódtak, próbálom a szálakat kibogozni, de egyre inkább belebonyolódok – épp, mint a kettőnk keserédes viszonyába.

Azt hittem, olyan vagy nekem, mint bárki, akiről azt gondoltam eddig, hogy talán megér egy próbát, talán pont jók leszünk egymásnak. De veled együtt nemcsak a felismerés jött, hogy ez valahogy más, hanem ezernyi más, sokszor ijesztő érzés is.

El akarok köteleződni, de olyan régóta vagyok egyedül, hogy minél inkább akarlak örökké csak szorítani magamhoz lélegzetvisszafojtva, annál inkább növekszik bennem a félelem. Hogy talán szeretni foglak, és te nem szeretsz majd viszont. Hogy talán épp olyan futókaland leszel te is, mint mások, hiába szeretnélek többnek látni.

Mert többnek tűnsz. Mert többet engedsz látni magadból. Mert a gátlásaid félredobva meztelen bőrrel és lélekkel simulva hozzám csak ölelsz órákig, és én képes lennék meghalni is akár örömömben. Mert végre átélem azt, amit ilyen hosszú időn keresztül éveken át nem sikerült. Mert végre most tíz körömmel kapaszkodhatok a vállaidba, mintha így örökkévalóvá tehetném ezt a megfoghatatlan érzést.

Az átvirrasztott éjszakáink után végre a mellkasodon nyom el az álom, de az agyam képtelen kikapcsolni. Mintha a félelem igyekezne nyitva tartani a szemeim, hogy félálomban is érezzem, hogy itt vagy, és nem csak álmodom az egészet. Néha felriadok hirtelen, mint aki lázálomból tér magához, szinte kapkodok a levegő után, de látlak és érezlek. Te mosolyogsz, és én nem tudok nem mosolyogni, mert látlak.

Próbál kiszakítani a fáradtság az ébrenlétből, de a gondolataim csak pörögnek. Hogy miért ragaszkodom ennyire, mikor nem is érzek semmit, hogy hogy tehetsz ennyire boldoggá, mikor nem is ismersz. Ráadásul, hogy tehetsz ennyire boldoggá úgy, hogy valójában nem teszel semmit, csak ölelsz és néha apró, puha csókot lehelsz a hajam közé. És nem tudok nem mosolyogni. Ha már fizikálisan nem megy, akkor a szívem nevet.

Forrás: Unsplash

Tudod, ha kaptam is ilyet, néhány perc után mindig megvonták tőlem csak azért, hogy lássam, érezzem, mit veszíthetek. Csak azért, hogy még inkább féljek. De én most bátor akarok lenni, nem akarok már félni többé. Csak megélni azt, amit felkínál az élet. Csak boldognak lenni. Nem görcsölni, nem agyalni. Nem tűnődni napokat a jó dolgok miértjein, az apró rossz dolgokon pedig észrevétlen akarok átlépni. Táplálkozni akarok belőled. Látni és érezni, hogy boldog vagy, és tudni, hogy miattam vagy az. Ez ad erőt, és mindenre képesnek érzem magam most, hogy azt látom, az életem jó irányba indult el.

Nem akarom hagyni, hogy a saját gondolataim kirántsák a talajt a lábam alól. Nem akarom hagyni fakulni a hangod a fejemben, nem akarom elveszíteni a tested vonalainak agyamba vésett emlékét. Nem akarom elfelejteni az érzést, mikor összeért az orrunk és egymás szemén keresztül a másik lelkének legmélyébe láttunk bele. Nem akarom elfelejteni, hogy egymásra nézve megállás nélkül csak mosolyogni tudtunk. Mosolyogni. A boldogságtól. Egymástól.

Hogy eljutottunk eddig annyi viszontagság után. Hogy hiába nem értettél sokszor, nem taszítottál el, hogy hiába nem értettelek sokszor, nem mondtam le rólad. Mint valami karmikus, hihetetlen volumenű győzelmet, úgy élem meg azt, hogy vagy. Mióta először láttalak, tudtam, hogy ennek így kell lennie, hogy nekem rád van szükségem. Még így is, hogy lényegében azt sem tudom, ki vagy. Ugyanakkor mégis.

Talán lehetnél a másik felem, talán lehetnél, akiért minden ócska, unott reggelen lábujjhegyen járva, a boldogságtól majd szétfeszülve sétálnék a konyhába kávét főzni. Talán lehetnél az, aki miatt izgatottan készülődnék a fárasztó napok után a közös vacsorára, járkálnék fel-alá a lakásban, az ablakból lesve, hogy mikor érsz haza. Talán lehetnél, akinek az ölelése gondolatától is görcsbe ugrana a gyomrom. Talán lehetnél, akivel együtt, egymást segítve, nem lelépve, nem dacolva játszanánk karöltve tovább ezt az életnek nevezett játékot. És ahogy már a legelső beszélgetésünkkor is terveztük, lehetnél a gyermekeim apja, lehetnél a mindenem. Talán.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok