60 éve a megerőszakolt nők férjhez mentek bántalmazójukhoz!
Bár soha nem akart az lenni, mégis feminista ikonná vált Franca Viola. Az első szicíliai nő volt, aki nem ment hozzá megerőszakolójához. Nemet mondott a kényszerházasságra, a kétes értékű közerkölcsökre és a brutális rendelkezésre, ami törvénnyé emelte a nemi erőszak elfogadását.
Miközben rendszeresen szörnyülködünk az Indiából, Közel-Keletről, Ázsiából érkező híreken, amelyekben megerőszakolnak, megvernek, felgyújtanak lányokat, nőket, elfelejtjük, hogy Európa sem bánt kesztyűs kézzel a szebbik nemmel. Noha a második világháborút követő gazdasági fellendülés komoly hatással volt a társadalmi viszonyokra, nem mindenhol volt népszerű a nők egyre növekvő szabadságvágya.
Olaszország déli része is jellemzően lassabban reagált a kulturális forradalomra, a mélyen beágyazott helyi szokások és hitek mereven ellenálltak a változásnak. Szicíliában régi hagyomány volt a szöktetés, amikor a fiatal pár – gyakorta kiskorúak – elszöktek otthonról rövid időre, majd kész tények elé állították családjaikat a kapcsolatukról. Hogy a lány becsületén esett csorbát kiküszöböljék, a páros a matrimonio riparatore intézményével élt. A hozomány nélküli szegény családok még támogatták is a szöktetést.
A helyzet azonban sokszor sötétebb volt, mint gondoljuk, mert számos esetben a lányt elrabolták és megerőszakolták, majd nagylelkűen házasságot kínáltak neki. Így a túl heves udvarló elkerülhette a börtönbüntetést, a lány pedig nem jutott vénlánysorba és családja becsületét is helyreállíthatta.
Az elképesztő gyakorlatot a törvény támogatta: az olasz büntető törvénykönyv 544. cikkelyének értelmében a nemi erőszak nem személy ellen irányult, hanem szeméremsértés volt. Ezért, ha a nő nem akart kitaszított vénlányként élni, kénytelen volt férjhez menni ahhoz, aki megerőszakolta. Mintha ő tehetne az egészről.

FORRÁS: Pexels
A 17 éves Franca Viola esete azonban vízválasztó volt. 1965-ben a lányt volt barátja, egy piti bűnöző barátai segítségével elrabolta, és több mint egy hétig fogva tartotta, ezidő alatt pedig többször megerőszakolta. Filippo Melodia nem bírta elviselni a gondolatot, hogy a lány már mást szeret, és közölte vele, hogy ezek után kénytelen lesz hozzámenni, ha nem akar a családjára szégyent hozni.
Miután rendőri segítséggel kiszabadították, Viola elmondta apjának, hogy nem hajlandó hozzámenni erőszakolójához, sőt, bíróság elé citálja rémtetteiért. Apja és családja is támogatta, mindez azonban túl sok volt a hagyományőrző közösség számára. Nem volt még nő, aki nyíltan ellenszegüljön a normáknak, ráadásul a család is kiállt mellette, lányuk boldogságát előrébb valónak tartották, mint a családi becsületet.
Bátorságukért drága árat fizettek, a városlakók fenyegették és zaklatták őket, nem egyszer kaptak halálos üzenetet. Felgyújtották házukat, szőlőjüket, mert Viola nemet mondott. Az 1966-os pert a világsajtó is nyomon követte. Mindenki látni akarta a bukott vénlánynak titulált Violát, aki ellenszegült a szerelem nélküli, erőszak szülte házasságnak. Akkoriban rengeteg férfi nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy elvennék-e a lányt. Hogy is lehetne ilyen romlott áruval oltár elé állni?
A védelem ugyancsak mindent megtett, hogy Melodiából hősszerelmest faragjon, a lányt pedig együttműködő partnerként tüntesse fel, akit apja akadályozott e szerelem kibontakozásában. A férfi végül 11 évet kapott büntetésként, szabadulása után két évvel pedig leszámolás áldozata lett.
Francából végleg feminista ikon lett, példáját más szicíliai lányok is követték, és végre elindult a közbeszéd a nők státuszának javításáról.
Hamarosan férjhez ment szerelméhez, aki mindvégig kitartott kedvese mellett, és családot alapítottak. Történetét megfilmesítették, bátorságáért nem csupán az olasz elnök, de a pápa is megdicsérte. Megdöbbentő módon azonban az igazi elismerésre 1981-ig kellett várnia, ekkor törölték el ugyanis az 544. cikkelyt.
Amikor a ma már nagymama Violát arról kérdezték, hogy milyen érzés volt ellenszegülni egy brutális, idejétmúlt értékrendnek, azt felelte: „Ez nem bátorság kérdése volt. Csupán azt tettem, amit kellett, amit más lányok ma ugyanígy megtennének, a szívemre hallgattam.”
Nyitókép: Facebook