A megfelelő emberrel találkozni a nem megfelelő időben?
Sokszor találkozhatunk életünk során olyan emberrel, aki nem megfelelő számunkra, és sokkal kevesebbszer olyannal, aki pont jó lenne. De sosem találkozni vele talán jobb, mint rossz időben megismerni…
Hozzám éppen jó volna…
Többször előfordult már velem is életem során, hogy valaki olyannal hozott össze a sors, akinek végre sikerült megmozgatnia bennem valamit, és ráadásul nekem is benne. Minden olyan jól indult, jól alakult, ígéretesnek látszott. De mintha csak ilyen ikaruszi szárnypróbálgatásig juthatott volna a kapcsolatunk, elkezdett valami akadozni.
Valami most épp nem passzol
Tetszik nekem, én is tetszem, a vonzalom megvan és együtt nevetünk. Jó az illata, szeret hozzám bújni, mégis valami visszahúzza. Nem a szex a baj, a szex pont nem baj. Szeretne szeretni, és azt is, ha szeretnék. Az már nagyon hiányzik az eddigiek után. Mert volt sok rossz élmény, volt sok olyan véglény, akit jobb lett volna nem is megismerni.
De utólag már kár siránkozni, már csak okosnak lehet lenni a jövővel kapcsolatban és nem újra ugyanazokat a hibákat elkövetni. Óvatosabbnak kell lenni. Nem annyira megnyílni, nem belelovalnia magát. Mert mi van, ha megint nem a jó ember lesz az, akit megszeret? Minden jó lehetne, de valami mégsem jó. Mert még nem zárta le magában az előző kapcsolatát, még fél lábbal, fél szívvel abban van. Azt vonszolja maga után, és annak a terhe nyomja össze a még csak nyiladozó románcunkat.
Vagy már lezárta, és a következőt is, és sokat egymás után. Már saját magát is lezárta annyira, hogy nem is tudja már, hogy lehetne nyitni. Akkor sem, ha szeretne. Van valami gát valahol belül elrejtve. Nem direkt reteszeli el magát a világtól, az emberektől, az érzésektől. Egyszerűen annyira megszokta azt az állapotot, amibe kényszerült, hogy már fogalma sincs, hogy lehetne másképp. Talán máskor, egy jobb időpontban minden jó lehetne.
Mi lehet tenni?
A férfiak, ha érzik maguknak a férfierő esszenciáját, akkor a problémákban megoldandó feladatot látnak. Nem pedig elmenekülnek a nehézségek elől. Én is mindig azon gondolkodtam ilyenkor, hogy én mit tehetnék. Mit tehet egy ember valakiért, aki nem mer közeledni? Aki nem tud közeledni? Akit megijeszti az, ha nem szentelsz neki elég figyelmet, hiszen azt érzi, hogy nem elég fontos. Megijeszti, ha túl sok figyelmet szentelsz neki, mert azt érzi, hogy akkor viszonoznia kellene, de ő még nem biztos, hogy itt tart érzelmileg.
Az is megijeszti, ha elkezdene kötődni hozzád, ha elkezdenéd igazán érdekelni, mert ezzel azt kockáztatja, hogy megint sérül. Ha utánamész, elszalad, ha távolodsz, akkor lehet, hogy csak szépen szem elől veszítitek egymást. Csak le kell ülni vele szemben, mint a Kisherceg a Rókával, és minden nap egy kicsit közelebb ülni? De mi van akkor, ha egy róka már elszaladt, egy másik megharapott, a harmadik pedig valaki más mellé ült le végül?
Meddig lesz még kíváncsiság, vágy, remény a szelídítéshez? Hányszor lehet még töretlenül elfogadni, hogy a jó emberrel találkoztunk, csak a rossz időben? Meddig várunk a jó időpontra, és mikor válunk mi is menekülővé?
