Feldmár András: „Az anyám engem nem szeretett!”

Nekiültem, hogy írjak egy cikket a Feldmár Intézet – Feldmár 85! – születésnapi filmmaratonjáról – vagyis Feldmár Andrásról. Mindeközben rájöttem, hogy nem tudok Feldmár Andrásról írni, mert nem ismerem. Nem lenne fair vele szemben. És azt hiszem, hogy ha valamit valaha is akart tanítani – valójában inkább átadni Feldmár András, akkor azt leginkább úgy jellemezhetnénk: igazmondás.

Azt hiszem, hogy ha Feldmár András valamit valaha is akart tanítani – valójában inkább átadni, akkor azt leginkább úgy jellemezhetnénk: igazmondás. Kendőzetlen őszinteség legalább magunkkal szemben.

Ez pont annyira tűnik egyszerűnek, mint amennyire pokolian nehéz a gyakorlatban. Igen tudom, hogy mindenkit így neveltek. Elvileg azt tanította nekünk az édesanyánk és az édesapánk (már, ha jelen volt a sok munka mellett), hogy igazat mondj. Legyél őszinte. Meg utána azt is megtanították, hogy ha nem tetszik az ajándékba kapott fülvédő – Katika néni kötötte (anyám régi kollégája és barátnője) – akkor legyek már olyan jó gyerek és színészkedjek. Nem volt ez olyan nagy kérés. Értettem anyámat. Megtettem az elvártakat. Ezáltal pedig szépen lassan belém ivódott, hogy hazudni ér. Hazudni időről időre rendben van.

Pedig mi történt volna, ha Katika néni megtudja, hogy nem tetszik sem a színe, sem a formája a fülvédőnek? Sanszosan semmi. Ajándékba adta. Előfordulhat, hogy neki sem tetszett, de nem volt jobb ötlete, minthogy azt a rikító ciklámen valamit hozza magával a születésnapi ebédre.

Voltaképpen nem számít, hogy Katika néninél mi húzódott a háttérben. Azonban a felnőtt életem tekintetében mázsás jelentőséggel bír, hogy anyám szerint a kegyes hazugságoknak helye van.

Sajnos most már nem él, hogy meg tudjam kérdezni:

„Anya volt valaha igazán jó orgazmusod?”

Milyen illetlenül hangzana ez a mondat kettőnk között. Viszont két dupla adag Feldmár film után – talán lenne bátorságom feltenni ezt az amúgy ártatlan kérdést. Csak spekulálni tudok, hogy anyám mit felelne. Bizonyára belepirulna. Hebegne és habogna. Nem beszéltünk az intimitás szexuális részéről. Ez nem létezett a családunkban. Egyfajta szükséges rossz volt, ami valamiért kell, de semmiképpen sem az önmaga puszta élvezetéért. Nagy hiba. Merthogy egy jó orgazmus tudatmódosult állapotba tesz. Nem tudod megakadályozni. Elveszíted a kontrollt. Pont, ahogy a tudatmódosító szerek fogyasztásának hatására.

Az első filmben sok szó esik az LSD terápiás használatáról. Mint ahogy elhangzik, hogy a film 2002-es megjelenését követően Andrásból – LSD András lett. Nem tudom hogyan élhette meg a most már 54 éve praktizáló pszichoterapeuta, de remélem, hogy jót mosolygott a neve elé biggyesztett jelzőn.

A pszichedelikumok sokakban félelmet, szorongást keltenek. Az alkohol vagy éppen a receptre felírt altatók meg egyáltalán nem. És, ha időnként ezen kettő kombinációját alkalmazza a munkától megfáradt egyén – ez esetben is leginkább elnéző a magyar társadalom. Főleg, ha az illetőnek komoly beosztása van. A munka mindenekelőtt előtt áll. A teljesítés érdekében minden felülírható.

Ugyanakkor a pszichedelikumok, mint LSD vagy éppen egy növény főzetének kesernyés leve – nem ajánlott. Még akkor sem, ha kifejezetten terápiás jelleggel vennéd igénybe a segédletüket.

Illegálisak, megvetettek, félelmetesek.

Holott a tudatállapot módosítás az emberiség bölcsőjében gyökerezik. A sámán kultúrák alaptézise. Mi több az emberi szervezetben természetes úton is termelődik DMT (dimetil-triptamin), ami az egyik fő alkotóeleme a fentebb említett ayahuasca növénynek.

A szorongás pedig csak fokozódik össztársadalmi szinten, mert ami segíthetne az illegális, ami meg legális – nos az erőteljesen megkérdőjelezhető, hogy mennyire segít valóban épülni. Egy azonban teljesen biztos. Az őszinte beszélgetés, az egymásra figyelés, a közösségben levés intimitást ad. Jól eső melegséggel járja át a megfáradt lelkeket, akik így vagy úgy, de keresik, hogy mi is lehet az ő életük értelme, a létezésük bölcsője.

Feldmár András születésnapján hadd kívánjam neki és maguknak egyaránt az egyik velős mondatát:

„Beszélgessünk addig, amíg el nem tűnnek a gátak.”

Vagy legalább írjunk és elmélkedjünk. 😉