A férjem más nőkre vágyik, más férjek meg rám…

Emlékszel, amikor megismerted? Minden porcikáját, minden apró részét elmentetted a fejedben, ami tetszett, hogy pillanatok alatt vissza tudd idézni. A hibákat észre sem vetted, vagy ha mégis, átsiklottál felettük, mert ezek nem számítottak. Akkor…

És arra emlékszel, amikor az utcán büszkén kihúzva magad fogtad a kezét, és magadban nevettél, amikor esetleg valaki más is megnézte őt? Ennek semmi jelentősége nem volt, hiszen a tiéd. Gondoltad… Hova lettetek ti? Hova szöktetek egymástól, miért számítanak már inkább a „hibák”, és miért nem az, ami tetszik? Miért másnak kell már észrevenni a jót és a szépet benne? Te miért nem látod már?

„Szülés után volt rajtam némi felesleg, és természetes módon kicsit leharcoldódtam, mint a nők úgy ilyenkor általában. Nem gondoltam zavaróan túlzásnak, igazság szerint még most, több hónap távlatából se – kezdi történetét Ani.

– Ezt a férjem másképp gondolta. Láttam rajta, hogy nem tetszem neki. Konkrétan nem mondta, csak közben volt egy-egy elejtett beszólása erre célozva, de nyilván szemtől szemben nem akart ezzel bántani. Azért illúziói neki sem lehettek, hogy 1 hónap után ugyanolyan leszek, mint azelőtt. Elég bántó volt, hogy megkívánni sem tudott, nem is nagyon szexeltünk. Aztán egyszer csak azon kaptam, hogy a Tiktokon a seggrázós csajokat nézegeti. És ez megismétlődött párszor.

Sőt… úgy is, hogy mellettem feküdt és azt hitte, alszom. Nem aludtam. Eléggé mérges lettem rá emiatt. Nem kifejezetten az internetes, vadidegen nők miatt, hanem az „elv” miatt. Vagy inkább csalódott voltam? Igen. Hiszen ott vagyok hús-vér nőként, én akarom őt, és inkább rájuk izgul, mint rám? Nagyon kiábrándító volt az egész helyzet.

Nagyjából egészen addig így éreztem, amíg ki nem derült, hogy – plusz kilók, fáradt ábrázat ide vagy oda – a férfiak ugyanúgy érdeklődnek utánam. Akkor megértettem, hogy nem velem van a baj, pusztán a párom elvárásai nem stimmelnek. Persze, nézhetnék ki sokkal jobban, de ki nem?

FORRÁS: UNSPLASH

Egyrészt nem vagyok már húsz éves, mint azok a kislányok a videókban, másrészt pedig amennyi időm és energiám van, odafigyelek magamra. Ám kár, hogy anyaként ebből nem kétszer annyi jut. Aztán elgondolkoztam. Ő más nőkre vágyik, szebbekre, jobbakra, szexisebbekre, míg más férfinak én jelentem ezt. Ő más nők képeit nézegeti, más pedig az enyémeket.

Bezzeg régen a kapcsolatunk hajnalán mindenhogy jó voltam.

És annak ellenére most érdekesebbek a megkreált csajok a nagyvilágból, mint az, hogy mi mennyi mindent megéltünk már együtt. Tudom, hogy azért izgalmasabbak, mert csak egy tökéletes oldalukat látja, engem pedig a hétköznapokban is ismer, nagyon gáz állapotban is.”

Vajon miért olyan sután gyarló az emberi természet, hogy mindig mást akar? Amíg szingli az ember, bármit megadna egy kapcsolatért, amikor kapcsolatba kerül, kitörne a szabadságba. Visszamenne kicsit a bulikba, az éjszakába, olyan ágyban ébredne, ahova lehet, hogy soha többé nem térne vissza – de ez nem is számít.

Miért van az, hogy amikor ott a vágyott nő/férfi, akiért tettünk, küzdöttünk, egy idő után unalmas lesz és megszokott? És amikor többet látjuk a „hétköznapi” formáját, mint az „ünnepit”, akkor a fantáziánkba mást költöztetünk. Hiába a társunk, a biztonságos kővárunk, kicsit más is jó lenne…

Azt hiszem, egyvalamit az ember mindig elfelejt: míg másokat néz, másra vágyik, és nem adja meg, ami normális esetben egy párkapcsolatban „járna” a másiknak, a saját maguk által ledöntött kővár romjain könnyedén sétál be más. Az, aki visszaadja az elhanyagolt léleknek a tüzet, a bókokat, a becéző szavakat és megerősíti az önbecsülést…

Innen már nagyon nehéz lesz visszafordulni, ha lehet egyáltalán. Azon a váron sokkal többet kell dolgozni, hogy erősebb és stabilabb legyen, mint amikor eredetileg megépült. Szóval, mikor húztad ki magad utoljára büszkén a pároddal a karodon, azzal a gondolattal, hogy a tiéd, hiszen tettél érte?

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok