A gyerekek megvédik magukat egy pedofiltól, és őket büntetik meg?

2022-02-13 Szerintünk

Januárban engem szülőként nagyon felkavart, hogy pár iskolás fiatal lebuktatott egy pedofil tanárt, aki kéretlen tartalmakat küldött egy diákjának – majd a diákokat is megbüntették. Aztán kiderült, hogy ez a suli az, ahová magam is jártam alsóba.

Felzaklatott, és több óra kellett, mire magam is rájöttem, miért éreztem magam ilyen rosszul a hír hallatán. Annyira elbizonytalanodtam, hogy este meg kellett néznem a bizonyítványomat, hogy tényleg odajártam-e. De persze igen. Emlékszem, eleinte az osztályfőnököm csak azt kérte, hogy írjak a “szebbik kezemmel”, de azt már nem mondta el, miért.

A következő hetekben áttette a bal kezemből a ceruzát a jobb kezembe. Aztán egy hónap múlva előkerült a favonalzó: megkérte, hogy először a tenyeremet tartsam nyitva, és mindenki előtt rácsapott. Így akarta elérni, hogy ne akarjak bal kézzel írni. Később már az ujjaimat kellett összezárnom, és úgy vágott a körmeimre. „Nem megmondtam, hogy a jobb kezeddel írj?!” – kiabálta az arcomba.

Ekkor lett elege a nevelőapámnak, és velem üzent az osztályfőnöknek, de mivel kicsi voltam, az én számból így hangzott üzenet: „Be leszel takarva, mint Moszkvát a hó!” Nem kellett több a tanárnak, elment a nevelőapám hentesboltjába és megkérdezte, hogy mit üzent a gyerekkel neki, mert nem érti. A nevelőapám elmondta. Az üzenet szó szerint így hangzott: „Ha még egyszer megütöd a gyereket, betakarlak mint Moszkvát a hóesés!”

Persze az ofő kikérte magának, de végül “megállapodtak”, hogy én írhatok bal kézzel, neki meg jár a Csabai és egyéb hús a pult alól. Akkoriba nem lehetett csak úgy kapni minden a boltban, ezért jártak az emberek hentesboltba. A nevelőapámnak így sikerült megvédenie a további bántalmazástól. A gyerekek verése nem új keletű dolog, és nekem – halkan megjegyzem, az egész generációmhoz hasonlóan – akadtak problémáim a bal kézből jobb kézre szoktatásból  adódó diszgráfiával és úgy általában az iskola utálattal.

FORRÁS: PEXELS

A megvesztegetés működött, csak a megfelelő adok-kapok kellett – ha volt miből. Nem ez volt a legjobb megoldás, viszont megmaradtak a körmeim, de még így is egy év múlva iskolát váltottunk. De az, hogy 2021 októberében egy tanár pénisz képet küld egy tizenéves diáknak, egyszerűen felháborító, és hogy erről 2022 januárjában derül fény, egyenesen dühítő.

Persze ilyenkor mit tesznek a gyerekek? Összezárnak, mert ők egy közösség, akik vigyáznak egymásra, és használják az internet adta tudásukat, majd csapdába csalják a tanárt. Lebuktatják, és ezért még meg is büntetik őket… Mi ez, ha nem felháborító? Mi van, ha az a tanár nemcsak képeket küld, hanem találkozna bármelyikünk gyerekével?

Mi van, ha bántani akarja? Mi van, ha ez nem derül ki, és a kislány nem mer szólni senkinek? Mert persze az “csak” internetes zaklatás?! Mi van, ha nemcsak az marad, hanem megnyomorítja a tudat egy életen át…  Régebben másként bántak velünk a tanárok, mások voltak a gondjaink, mint a mai gyerekeknek.

Ezért fontos velük mindenről beszélni és egyenrangú félként kezelni őket.

Őszintén el kell nekik mondani, hogy mit hívunk bántásnak, zaklatásnak, mire jó az internet, és mire kell figyelniük, mi a bugyiszabály… És még sorolhanám. De a legfontosabb, hogy mindent mondjanak el nekünk, szülőknek! Tudniuk kell, hogy ránk számíthatnak, és ha kell, kérjenek segítséget, merjenek beszélni a gondjaikról, mert az nem ciki. Ha tetszik, ha nem, a mai gyerekek mások, mint mi voltunk, és sokkal több fenyegetés érheti őket nap mint nap. Figyelni kell rájuk – jobban, mint bármikor.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok