A „rossz ember” szindróma: miért olyan nehéz nemet mondani?
Évek óta multitasking akrobataként mozgok a mindennapok forgatagában: egyszerre dolgozom, meghallgatok, tanácsolok, elintézek, visszahívok, segítek. Nincs gyermekem, nincs férjem, de van helyette ötven láthatatlan kötelezettségem naponta, amelyekre valahogy mindig igen a válaszom.
Mostanában viszont egyre többször veszem észre azt, hogy még éjfélkor is mások problémalavináit görgetem, és kezdek fáradni…
A „rossz ember” szindróma: miért olyan nehéz nemet mondani?
Sokunk fejében él egy (téves) kép arról, hogy ha nemet mondunk valamire, akkor azonnal csalódást okozunk. Mintha a határaink meghúzása valamiféle tiltott dolog lenne, amitől elveszítjük mások támogatását és szeretetét. Pedig valójában éppen azzal, hogy bátran állítjuk fel a korlátainkat – sokkal egészségesebb, tartalmasabb kapcsolatokat építhetünk ki.
Az egészséges önzés nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyunk másokat. Sokkal inkább azt, hogy nem hagyjuk figyelmen kívül saját magunkat. Ez az önszeretet egyik formája. Egy csendes, mégis erőteljes üzenet magunknak: „Én is számítok.”
A saját tér nem luxus, hanem szükséglet!
A határok kijelölése olyan, mint egy jól beállított navigáció: te döntöd el, hogy merre indulsz, és hol a vége az utadnak. Előfordulhat, hogy mások furcsállják az új irányt – de csak azért, mert eddig mindig elérhető voltál, amikor szükségük volt rád. Most rajtuk a sor, megtanulni, hogy nem vagy holmi GPS, amit bármikor újratervezhetnek – hanem egy ember, akinek joga van a saját tempójában haladni.
Előfordulhat, hogy a változásból kisebb viták, vádaskodások, sértődések adódnak majd. Ám ne feledd: ha valaki kizárólag azért értékeli a veled való kapcsolatot, mert mindig rendelkezésre állsz, az nem valódi kötődés – az egyoldalú elvárásokon alapuló dinamika. És az egyik legkárosabb viselkedésforma.
Önszeretet ≠ önzőség
Az egészséges önzés ott kezdődik, amikor nem kell külön engedélyt (megbocsátást) kérned egy szabad estére, egy szóló utazásra. Amikor nem érzed kötelességednek, hogy mindig ott legyél, mindenkit meghallgass, és mindig mosolyogva reagálj. Szóval, ha legközelebb azon gondolkodsz, szabad-e nemet mondani, vagy elutasítani valamit, ami nem szolgál téged – csak emlékeztesd magad: az egészséges önzés nem bűn. Hanem egy döntés, hogy te is fontos vagy. Hogy te is számítasz – nem mások helyett, hanem velük együtt, mellettük.
Ne várd meg, míg elfogysz!
Az alkalmi önzetlenség része az egészséges kapcsolódásnak. A probléma akkor kezdődik, amikor ez állandó mintává válik – amikor a saját vágyaid a sor végére kerülnek, és már fel sem merül benned a kérdés: „Mit szeretnék, mire vágyok én ebben a szituációban?” Ez a folyamatos háttérbe húzódás idővel azonban nemcsak fáradtságot, hanem mély belső ürességet is hozhat. A kiégés persze nem mindig hangos – néha csak annyit veszel észre, hogy egyre távolabb kerülsz önmagadtól. És ez a finom, de állandó belső nyomás előbb-utóbb kiszivárog – hatással lesz a kapcsolataidra, a hangulatodra, a reakcióidra.
Ezért fontos a jóléted
A saját szükségleteid előtérbe helyezése nem egocentrikusság, hanem szeretetteljes felelősségvállalás. Mások felé is, és önmagad felé is. Mert nem a végletekig kifacsart verziódat érdemlik a környezetedben lévők – hanem azt, aki jelen van, kiegyensúlyozott, mosolygós, türelmes.
