A szerelemben hatalmas hiba: elhiszed, hogy van még időd

2022-11-24 Vura Hajnalka Szerintünk

Átöleltem Dénest, és ő szokás szerint beletörődve hagyta, gépiesen viszonozva a gesztust.

Utálod, amikor ezt csinálom, ugye? – kérdeztem rá a nyilvánvaló tényre.
Igen – akaratlanul is nevetgéltünk az idétlen helyzeten, majd hozzátette. – Nem vagyok az az ölelkezős fajta, tudod te is.

Tudtam hát. Tulajdonképpen sosem bírta kimutatni az érzelmeit gyengéd érintések vagy együttérző gesztusok formájában. Örök bizalmatlanságban élte az életét: gyorsan kellett felnőnie, családfővé válnia az apja helyett. Pedig jó humorú, intelligens, vonzó pasi volt, ám olyan mélyre tuszkolt minden érzelmet magában, hogy csak tehetetlenül figyeltem a küszködését…

Rengeteg veszteség érte az életben, ő pedig ezekből épített bástyát maga köré. Ha valaki a múltban él, abba az illúzióba fogja ringatni magát, hogy neki van igaza: a világ gonosz hely, az emberek megbízhatatlanok, így a legjobb, amit tehetsz, ha magadra zárod az ajtót. Amint pedig valakit mégis beengedsz és úgy érzed, fontossá kezd válni, ne hallgass a kétszínű ábrándokra!

Persze, nem ő volt az egyetlen, aki mellett úgy éreztem, parkolópályára vagyok téve. Végiggondoltam az addigi kapcsolataimat… Akadt, aki minden idejét a munkának szentelte, én pedig igyekeztem méltó csapattársa lenni ebben. Nyilván, az teljesen rendben van, ha valaki az élete egy bizonyos szakaszában úgy érzi: most nem tudna 100%-ot beleadni egy kapcsolatba, mert a karrier közbeszól.

Méltányolom azt a korrektséget, amikor az ember elég önismerettel és bátorsággal ezt ki is mondja. De ez a bizonyos srác mindent akart egyszerre. Ilyenkor csak kínlódást okozol mindenkinek, elsősorban saját magadnak. Fel is emésztette a kapcsolatunkat.

Forrás: Unsplash

Persze, bőven volt részem abban a felemelő felismerésben is, amikor utólag döbbentem rá: elszalasztottam azt, aki végig ott volt az orrom előtt. Tudom, milyen érzés félni, milyen, amikor vágysz egy kapcsolatra, mégsem mersz lépni. Vagy egyszerűen nem tudsz beleadni annyit, amennyit a másik (jogosan) elvárna. Ezért amikor ugyanezt látom valakin, a türelmem rágógumi hosszúságúra tud nyúlni. Mindenkinek megvannak a maga csontvázai a szekrényben, mindenki a maga sajátos módján van elcseszve.

Mégis, azt hiszem, a legnagyobb hibát ott követjük el, amikor elhisszük: megszereztük a másikat. Sosem vehetjük készpénznek, hogy a párunk mindig mindent el fog nézni nekünk, hogy örökre elüldögél a talonban. Az említett férfi azt hitte, bőven lesz még ideje velem foglalkoznia, hiszen arra ott lesz az egész élet. De – egyelőre – fontosabb dolgokat kell megtennie.

Dénes pedig úgy gondolta, a félelmei legyőzésével ér még rá. Hiszen úgyis türelmesen fogok várni arra, hogy kimutassa felém, mit érez. Ez a másik hatalmas hiba: elhiszed, hogy van még időd. Ami engem illet, a fiú láttán átrohant az agyamon egy évtizednyi rossz döntéseim sora. Az élet alapjaiban véve egy sz*póroller. Miért rémülsz meg, vagy épp veszed semmibe, ha úgy érzed, találtál valakit, aki egy kis boldogságot nyújthat?

Félsz, hogy újabb csalódás fog érni, hogy valaki újra fájdalmat fog okozni, hogy el fogod cseszni? És? Maximum egy tétellel nő a lista a szívások sorában. Ha viszont nem ez történik, gyarapíthatod azt a bizonyos másik listát, ami a legtöbb ember életében igencsak rövidre szokott sikeredni. A jó dolgokét, amiket az élettől kaptál.

Lehetséges, hogy nem fog örökké tartani – de nem ér meg ennyit egy kis boldogság? Sokszor kaptam már meg a „menthetetlenül naiv” és “romantikus” jelzőket. (Ami egyszerűbbre fordítva annyit tesz, síkhülye vagyok.) Ez van, számomra a legnagyobb érték, amit egy élet adhat, egy társ, akivel közös erőnkkel hajtjuk azt a bizonyos rollert. Minden csalódásom ellenére, ha úgy érzem, megtaláltam ezt az embert, nem tud semmi meggátolni abban, hogy befogadjam az életembe. Mert az ilyen lehetőségek túl ritkák ahhoz, hogy ismét elszalasszak egyet. Ezért sajnáltam Dénest – mert képtelen volt erre, s így nem is tudta megőrizni a kapcsolatunkat.

Nyitókép: Unsplash