A szeretet nem jutalomfalat, amiért küzdened kell!

Egy alattomos, sunyi érzés, egy szálka, ami már régen betokosodott, de még érzed, és néha fáj. Egy szösz, ami belement a szemedbe és szúr, de nem találod, vagy egy szűnni nem akaró tompa, lüktető fejfájás.

Tudsz létezni, működni közben, éppen csak annyira fáj, hogy ne érezd magad jól a bőrödben. Én ezekhez a jelenségekhez tudom hasonlítani a feltételes szeretetet. Mekkora paradoxon, ugye? Kicsit ízlelgessük ezt a kifejezést: feltételhez kötött szeretet.

Milyen szeretet az, amiért tenni kell valamit? Aminek az “elnyeréséhez” bizonyítanod kell? Nyilvánvalóan nem hívhatjuk ezt szeretetnek, hiszen annak egy önmagában létrejövő valaminek kéne lennie normál esetben. Valaminek, ami belőled, a puszta létezésedből fakad.

És mégis milyen sokan éljük le úgy az életünket, hogy azt hisszük, csak akkor vagyunk méltóak mások szeretetére, ha elég jó tanulók vagyunk, ha hozzuk az ötös átlagot. Ha időben hazaérünk, bevásárolunk, ha finom vacsorával várjuk a ház urát/úrnőjét. Ha 30 éves korunk előtt szülünk legalább egy gyereket, ha befestjük a hajunkat feketére és így tovább. A lényeg, hogy ne legyünk önazonosak, csak olyanok, amilyennek ŐK látni szeretnének.

És itt nem feltétlenül a párkapcsolatokra gondolok. Legtöbben sajnos kapásból beleszületünk egy brutális megfelelési kényszerrel terhelt környezetbe. Ahol az anyuka/apuka feltételekhez köti a szeretetet, a kisgyerek pedig mindent elkövet, hogy megfeleljen neki, hiszen csak akkor érezheti magát biztonságban. Integess az anyucinak, gyere szavald el azt a kis mondókát, amit tanultál az oviban, különben anyuci szomorú lesz…

FORRÁS: UNSPLASH

Amikor éhezel egy kedves szóra, egy meleg, betakaró ölelésre, egy apró mosolyra, vagy legalább egy értő tekintetre, ami rád figyel, aminek a sugarában csak és kizárólag te állsz. És csak akkor kapod meg ezeket, ha jól viselkedsz. Ha elmosogatsz magad után, ha jó jegyeket hozol. Ha megnyered a versmondó versenyt, ha elsőre átmész a nyelvvizsgán, ha jól sikerül az érettségid, ha felvesznek abba a gimibe, aztán arra az egyetemre, amit a szüleid kinéztek neked.

Ha találsz valami “rendes állást” és felhagysz végre a zenéléssel/festéssel/divattervezéssel stb. Aztán felnősz, kirepülsz, elkezdesz megállni a saját lábadon, találsz valakit, akiről úgy gondolod, hogy szeret és törődik veled. De csak akkor, ha kiszeded azt a csúnya orrpiercinget, levágatod a frufrudat, mert neki nem tetszik, picit leadsz a hasadból, többet takarítasz, és hagyod, hogy úgy tegyen magáévá, ahogy igazából neked nem is jó.

Mindez nem számít, mert ebben nőttél fel, ahhoz szoktál, hogy jutifalat csak akkor jár, ha teszel érte cserébe valamit. Életek sorvadnak el szépen lassan a szeretetlenségtől. Attól, hogy emberek soha nem tapasztalják meg, hogy milyen a valódi, önzetlen szeretet. Amikor az égvilágon SEMMIT nem teszel, mégis érzed, hogy elfogadnak és úgy szeretnek, ahogy vagy. Önmagadban. Csak állva egy helyben, bámulva a semmibe egy szál pizsamában, mosdatlanul.

Sokunkban ott van ez a szálka valahol mélyen, egyszer belénk fúródott, de már nem látjuk a helyét, csak érezzük.

Fel sem ismerjük, ha megint bekapcsol ez a minta, és elkezd pörögni ugyanaz a lemez. Piszok nehéz ebből kijönni, de ki lehet, ha hátralépünk kettőt és megpróbáljuk távolabbról figyelni önmagunkat, a reakcióinkat, a másik ember testbeszédét, viselkedését, ahogy velünk bánik. Tudd, hogy az önzetlen szeretet alanyi jogon jár neked. Még akkor is, ha ezt saját magadnak kell megadnod.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.