Abonyi Ágnes

 1. Amikor egy műtét előtt megkérdezték tőlem, hova szeretnék menni, míg alszom, már félig delíriumos állapotban azt válaszoltam, hogy a dorogi tóhoz. Azt gondolom, hogy az élet minden percében gyönyörű és tökéletes, akkor is, mikor ezt közelről nem látjuk. Néha vannak olyan pillanatok, amikor tűpontosan tisztában vagyunk a pillanat már-már szívszaggatóan szép mivoltával. A dorogi tó partján üldögélni nekem ilyen el nem múló, örökkön színes képkocka.

 2. “Do it yourself girl” vagyok. Újítok fel bútorokat, építek fa ládákat, készítek ékszereket, és a klasszikusan “férfiasnak” ítélt feladatok sem rémítenek meg. A legutóbb kazánt szereltem telefonos utasítások alapján. Tudok ólomüveg ablakokat tervezni és kivitelezni is.

 3. Meggyőződésem, hogy egyik előző életemben boszorkány voltam. 

 4. Amikor moziban először láttam a Sin Cityt, a nyitó jelenetnél úgy megijedtem, hogy feldobtam a levegőbe a kezemben tartott nachos chipset, úgyhogy összevissza repült mind. Soha ne ijessz meg, szívdobogást kapok és hiperventillálok!

 5. Apukám minden alkalommal, amikor hazaért, leparkolt a ház előtt az autóval. Bent is lehetett hallani, ahogy bömbölt a rádióadás, amit hallgatott. Perceken keresztül üldögélt ott, mielőtt kinyitotta a kaput és beállt az udvarra. Sosem értettem, miért nem jön be azonnal az otthonunkba. Manapság, amikor hazaérek, tő hangerővel szól a zene, amit épp hallgatok, és perceken keresztül csücsülök még a kocsiban. Bár nem Sport szeleteket majszolok, hanem csokis kekszet, de nekem is kell az a pár perc, amíg tényleg “hazaérek”.