Sokszor egyszerűen csak golyót kapnak a homlokukba azok, akik a saját nemükhöz vonzódnak. A nőknek még nehezebb mássággal élni, mint a férfiaknak, de a “gazdagok és szépek” mind a tálib uralom, mind pedig az afgán kormány alatt megúszták még a pedofíliát is. LMBTQ-körkép Afganisztánból.

A házasságon kívüli szexért halál jár! 

De a pedofil gazdagok mindent megúsznak. Sokan azt hiszik, 2001 után, amikor az afgán kormány a tálibok nélkül, de nyugati segítséggel működött, jobb volt a helyzet. Ez óriási tévedés, mivel az új kormány sem tett semmit az LMBTQ-jogok biztosításáért, a társadalom pedig eleve elutasítóan állt a kérdéshez, hiszen az afgánok életében mindig is fontos szerepet játszott a vallás.

A homoszexualitás tabu maradt a két tálib uralom között is, afgán törvények szerint azonban a házasságon kívüli szexért 5-15 év börtön is járhatott – így az érintettek soha nem voltak biztonságban, csak a korrupció mentette meg a módosabbakat a börtöntől. A tálibok sharia törvénye persze ennél is kegyetlenebb: akár halállal is lakolhat az, aki a házastársán kívül mást is kíván, legyen szó férfiról vagy nőről, közülük pedig a homoszexuálisoknak a legsúlyosabb büntetés járt mindig is.

A brutális tiltás ellenére a homoszexualitás bizonyos formái nem csupán léteznek Afganisztánban, de igen széles kört is érintenek. A “bacha bazi”, magyarul a “táncoló fiúk” intézménye egy több évszázados múltra visszatekintő szokás, amelynek keretében a gazdag, nagy hatalommal bíró férfiak kisfiúkat – igen gyakran árvákat vagy nincstelen családok gyermekeit – választanak maguknak a tánchoz… ami sok esetben szexuális abúzussá fajul.

FORRÁS: UNSPLASH

Bár az afgán törvények és a tálibok sharia törvénykezése a pedofíliát és a nemi erőszakot hivatalosan szigorúan bünteti, a valóságban azok a férfiak, akik megengedhetik maguknak a szórakozásnak ezt a formáját, soha nem bűnhődnek: egyszerűen bárkit le tudnak fizetni vagy meg tudnak félemlíteni céljaik érdekében.

A leszbikus nőknek rosszabb… 

Nemát Szadat az első olyan afgán férfi volt, aki nyíltan vállalta melegségét 2013-ban – akkor már menekültként, az Egyesült Államokból bejelentkezve. Szadat idővel az LMBTQ-jogok komoly aktivistája lett, nagy sikerű könyve, a Szőnyegszövő az afganisztáni melegek és leszbikusok világába enged betekintést.

A történet a 70-es, 80-as évek Kabuljában játszódik, és egy Kaniska nevű meleg férfi küzdelmeit mutatja be. A regényből kiderül az is, hogy a leszbikus nőknek sokkal nehezebb Afganisztánban, mint a meleg férfiaknak, hiszen mozgásuk és anyagi függetlenségük eleve korlátozott, és nem mondhatnak nemet férjüknek, ha az házaséletet kíván élni. Szadat a könyve kapcsán máig sok levelet kap leszbikus nőktől, akik napi szintű szexuális erőszakot kénytelenek átélni házasságukban.

Az író-aktivistát édesanyja és húga elfogadja melegként – és exmuszlimként -, de apja és bátyja megszakították vele a kapcsolatot. Úgy véli, annak, hogy ő egy liberálisabb, elfogadóbb családban nőhetett fel, Afganisztán első, meglehetősen progresszív nézeteket valló királyának, Amanullah Khánnak is fontos szerepe volt. Az 1920-as években hatalomra jutó Amanullah a nők oktatását és munkavállalását egyedülálló módon támogatta, így Szadat nagyanyja egy művelt, független, erős asszonnyá nőtte ki magát – ez a szellemi háttér pedig egész további vérvonaluk attitűdjét meghatározta.

A 20-as és 30-as években felnőtt egy generáció, akik széles látókörrel és elfogadóbb attitűddel látták a világot, és ez sokak életére máig hatással van a kormányzati és vallási tiltások, majd később a tálib terror ellenére is… Nos, Szadat szerint ez az a réteg, amely vagy elhagyta már az országot, vagy jelenleg halálos veszélyben van.

Bár az új tálib vezetők kommunikációja merőben eltér az 1996 és 2001 közötti rezsimétől – békét, biztonságot, minden etnikumot és nőket is magában foglaló kormányzatról és az emberi jogok figyelembe vételéről prédikálnak -, nem kérdés, hogy a sharia törvények továbbra is érvényben maradnak. Az LMBTQ-közösség tagjainak pedig – és velük együtt minden egyéb kisebbségnek – van mitől rettegniük…

Nyitókép: Unsplash

The post Mi történik az afgán homoszexuálisokkal? appeared first on Igazinő.

Sok lap azonnal támad, hogy az amerikai tudósok a gyermekek elleni abúzust mentegetik, holott ennél jóval árnyaltabb a kép. Először is, szögezzük le az alapokat. A pedofil vonzalom nem a normális, többségi szexualitás egy alternatívája – ahogyan mondjuk a homoszexualitás -, hanem egy szexuális rendellenesség, amelyet kezelni szükséges.

A konzervatív, vallásos társadalmakban dívó melegeket “kigyógyító” terápiák mindegyike teljes kudarc és zsákutca (legfeljebb akkor ér valamit, ha az alany már alapból a biszexualitás felé tendál, vagy elég erős benne a megfelelési kényszer az elfojtáshoz). A pedofil késztetéssel egészen más a helyzet: egy olyan devianciáról van szó, amely terápia nélkül nagyobb eséllyel vezet bűncselekményhez, és épp ezért óriási felelőtlenség ilyen mértékben stigmatizálni azt.

Attól még, hogy valakinek pedofil késztetései vannak – amelyek ezek szerint a tudomány mai állása szerint veleszülettek – nem biztos, hogy bűncselekményt követ el. Lehetséges, hogy soha az életben nem nyúl gyermekhez, soha nem tölt le egyetlen gyermekpornográf képkockát sem, hanem inkább teljes elfojtásban él. Mert maga is morálisan elfogadhatatlannak tartja a kiskorú kihasználását, és normális felnőtt életet kíván élni.

Elképzelhető az is, hogy esetleg legitim kiélési formát keres szenvedélyénék. Mi az, ami belefér? Elképzelhető, hogy kislányos, kisfiús arcú és alkatú felnőtt – tehát 18 éven felüli – partnert választ, vagy a vele egykorú, felnőtt partnerrel van úgy együtt, hogy közben a fantáziája nem akarjuk tudni, hol jár. Ez az egészséges szexualitású ember számára fura, de semmi esetre sem bűncselekmény, és ártani sem árt senkinek.

FORRÁS: UNSPLASH

A BBC csatornán futott egyszer egy nagy port kavart dokumentumfilm az ún “erkölcsös pedofilokról”. Oximoronnak tűnik talán a kifejezés, pedig a mögötte megbúvó történetek szomorúak. Egy negyvenes férfi például arról számolt be, hogy valósággal sokkolta a felfedezés, amikor 12 évesen rájött, hogy ugyanúgy az 5-6 éves lányok tetszenek neki, ahogyan óvodás korában ez a korcsoport vonzotta.

Míg az osztálytársai a korukbeli, vagy épp idősebb lányokra reagáltak álló cerkával, ő döbbenten vette észre, hogy kizárólag a kislányok ébresztenek benne izgalmat. A felfedezés annyira sokkolta, hogy évekre eltemette magában a szexualitást, és soha nem beszélt beteg vonzalmáról senkinek. Nem követett el bűncselekményt és irtózik a pedofil tettől, de a késztetései ellen nem tud mit tenni, azok kísértik őt ébren és álmában.

Mióta terápiára jár, ugyanakkor megtanulta kezelni ezeket: számára a fantáziavilág és a szerepjáték felnőtt partnerrel az, ami legitim kiélési módnak számít. Természetes, hogy amikor egy pedofil ember – akár férfi, akár nő, és akár hetero- akár homoszexuális – abuzál egy kisgyermeket, arra nincs mentség. Nem hivatkozhatunk veleszületett betegségre, nem menthetjük fel őt a felelősség alól sem erkölcsi, sem jogi értelemben.

Olyan ez kicsit, mint a HIV-fertőzés: az, hogy HIV-vel fertőződtél, nem bűncselekmény, ám ha tudatosan, akarva fertőzöl a vírussal másokat, máris felelősségre lehet vonni. A pedofil vonzódás, késztetés sajnálatos, fájdalmas tény, a pedofil cselekedet viszont súlyos bűncselekmény, amivel szemben semmilyen körülmény nem jelent mentséget.

Ahhoz azonban, hogy a pedofil késztetéssel élők – kockáztassuk meg: születettek – ne kövessenek el bűncselekményt, fontos különválasztani a vágyat a tettől, a fantáziát a bűncselekménytől. Ha ugyanis nem keresnek terápiát és legális, legitim kiélési módot az érintettek, nagyobb eséllyel válnak bűnelkövetőkké.

Senki sem menteget tehát pedofil elkövetőket, sőt, magát a pedofil késztetést sem: azt mondják csupán a szakemberek, hogy ideje szembenézni a problémával.

Mert amíg ennyire tabu, sokkal nagyobb az esély a visszaélésekre a színfalak mögött. A tudósok és mentálhigiénés segítők annak örülnének, ha a szexuális devianciákról többet tudna az átlagember, az érintettek közül pedig mind többen és többen járnának terápiára, hogy ne váljanak elkövetőkké. Közben pedig a bűnösök a rácsok mögött is kapnának kezelést. Ez azért mindjárt egy látható, élhető cél, nem igaz? Már csak a potenciális áldozatok érdekében is…

Nyitókép: Unsplash

The post Terápiát a pedofiloknak, hogy megelőzzük a tragédiát? appeared first on Igazinő.

Jóindulatú ember, de egy sor olyan dolgot mondott, ami azt mutatja: nem igazán gondolt még bele ebbe az egészbe, inkább csak az előítéletei és tévhitei vezérlik. Éppen ezért most összeszedtem a leggyakrabban hallott homofób érveket a homoszexualitás, a melegek azonos jogai kapcsán.

 1. „Nem vagyok én homofób, de mindig rosszul leszek, ha elképzelem, hogy két szőrös férfitest egymáshoz simul.”

Igen, és egészséges esetben a szüleidet sem szoktad vizualizálni szex közben. Ettől még azonban kétséged nincs afelől, hogy joguk van a testi örömökhöz. Két felnőtt ember szexualitása magánügy, nem releváns, te mit gondolsz annak esztétikumáról.

 2. „No, de ha a szex magánügy, miért tolják az arcunkba? Nem lehet ezt a négy fal között csinálni?”

Nem magát a szexet, hanem az alapvető emberi jogokat, illetve azok hiányát “tolják az arcunkba” (leszámítva persze azokat, akik a metrón is egymásnak esnek, de ilyen vérmérsékletűek a heterók között is bőven akadnak). Azt is csak azért, mert nem csak nem köthetnek házasságot és fogadhatnak örökbe gyermeket az azonos nemű párok, de még sok esetben atrocitás is éri őket, ha nyíltan vállalják a kapcsolatukat. Ez pedig azért nem oké.

FORRÁS: UNSPLASH

 3. „Még csak az kéne, gyereket örökbe fogadni!”

Persze, egy háború sújtotta ország intézetében felcseperedni, ahol egy nevelőre jut 15 gyerek, sokkal, de sokkal kedvezőbb, mint egy család részévé válni…

 4. „Jó, de hát milyen az, ha az apa és az anya is férfi?”

Attól még, hogy valaki meleg, nem válik nővé, így legfeljebb két apukája lehet annak a gyereknek. Vagy épp két anyukája. De hidd el, mindkét opció sokkal jobb, mintha egy se lenne. És a nap végén úgy is egy dolog számít: az, hogy szeretik-e a szüleik azt a gyereket.

 5. „Nézzük a kicsi érdekeit: az azonos nemű párok gyerekei honnan kapnának egészséges női és férfi mintákat?”

Nos, egyrészt a heteroszexualitás önmagában nem jelent egészséges mintaátadást, hiszen akkor nem volnának a gyerekeiket elhagyó, elhanyagoló, bántalmazó szülők – márpedig sajnos vannak, nem is kevés. Másrészt viszont a család – ideális esetben – nem csak a szülőpárból áll, léteznek nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, sógorok, sógornők, keresztszülők, unokatestvérek… Egyszóval egy teljes família, amelyben férfiak és nők is jelen vannak, különféle szerepek átadásának lehetőségével.

 6. „A Bibliában Ádám és Éva van, nem Ádám és Béla.”

A vallástudósok között egyrészt élénk vita zajlik azzal kapcsolatban, hogy az Ószövetségből citált homoszexualitásra vonatkozó részek mire utalnak. Egyesek szerint a konszenzus nélküli, illetve a vérfertőző, házasságtörő kapcsolatokra. Nincs tehát egyetértés abban sem, hogy a csaknem 6 ezer évvel ezelőtti zsidó-keresztény kultúra elítéli az azonos neműek kapcsolatát. De ha mégis: hol releváns az napjainkban, amit egyetlen kultúra sok ezer évvel ezelőtt meghatározott – ugyanaz, amelyik a 3 napos hús fogyasztását is tiltja?

 7. „De ha a kereszténység tiltja, akkor nem szabad.”

Azoknak a keresztényeknek, akik azt az egyházi közösséget követik és érzik irányadónak, amely azt tiltja. A polgári jogok intézménye egészen más terület, és egyelőre még demokráciában, nem teokráciában élünk.

 8. „Ha igent mondunk a homoszexualitásra, akkor hol a határ: lehessen majd gyerekekkel vagy kutyákkal is szexelni?”

A határt a szexuális kapcsolatok legalitását tekintve egyszerű meghúzni: kizárólag felnőtt, szellemileg ép emberek szabad akaratából kerülhet rá sor. A gyerek és az állat tehát épp a konszenzus hiánya miatt nem tartozik ebbe a körbe. Nem kell hozzá nagy matek, hogy ezt átlássuk és tartsuk.

 9. „Aki meleg, az jó eséllyel pedofil is.”

Ez baromság, a tudomány mai állása szerint semmivel nincs több olyan pedofil, aki a saját neméhez vonzódik, mint olyan, aki az ellenkező nemhez. A homoszexualitás egy szexuális irányultság, míg a pedofília egy betegség, deviancia – a pedofil cselekedet pedig ennek megfelelően bűncselekmény.

10. „Azért nincsenek meleg barátaim, mert mi van, ha rám hajt az illető?”

Hogyne, az ember heteróként is automatikusan megerőszakolja ellentétes nemű ismerőseit, melegként pedig aztán végképp folyton azt nézi, hogyan gináztathatna be soron kívül.

 11. „Én nem szeretem ezt a feltűnősködést, extravaganciát!”

A tollboába burkolozó, szexi tangában vonagló melegek ugyanúgy a showbiznisz részei, ahogyan a tollboába burkolozó, szexi tangában vonagló heterók is. Az átlagember azonban hétköznapi öltözékben jár, és tartja a munkahelye, lakóközössége szabályait akkor is, ha hétvégén esetleg kirúg a hámból. Ha meg nem, és ezzel téged érdemben zavar, akkor nem azért hívsz rendőrt, mert meleg az illető, hanem mert vasárnap hajnali 3-kor bömböltette Madonnát a panel ötödik emeletén…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post “Nincs bajom a melegekkel, de…” – és jönnek az ostoba érvek appeared first on Igazinő.

Talán csak egy „állomás”

Régen a házasságok egy életre szóltak, hiszen egyfelől jóval kevesebb volt a várható élettartam, mint napjainkban, másfelől pedig anyagi és gazdasági szükségszerűség tette elkerülhetetlenné a férfi és a nő szimbiózisát. Értsd: a férfi képtelen volt magáról gondoskodni, a nő pedig a pénzkeresésre nem kapott lehetőséget. A gazdaság működése a családokon múlott. De ne legyenek illúzióink!

A holtig tartó házasság ritkán társult szerelemmel, a kelleténél jóval gyakoribb volt a félrelépés, és a családon belüli erőszak is hétköznapi jelenségként volt jelen az emberek életében. Tisztelet a kivételnek, természetesen. Ma ezzel szemben elfogadjuk és kimondjuk, hogy nem minden kapcsolatnak kell örökké tartania. Van választási lehetőség, és ezek között az egyéjszakás kalandok és a laza szexkapcsolatok is helyet kapnak.

Az ezo guruk szerint nagy finálé részesei vagyunk: minden párkapcsolat egyfajta tükör, ami önismeretünket segíti. A világév végén pedig a szellemcsaládunk lehetőséget kap arra, hogy rövid idő alatt lerója karmikus tartozásait, ezért egy-egy élet során több „tükrünkkel” is találkozunk. Persze egy ilyen elvont spirituális háttérsztori nélkül is tény: minden emberi kapcsolatból sokat tanulunk (elsősorban önmagunkról). Főleg, ha nyitott szemmel és legfőképpen szívvel járunk a nagyvilágban.

FORRÁS: UNSPLASH

Nem mindenki monogám típus

„Lehet, hogy megtaláltam a herceget fehér lovon, de mi van, ha még előtte szeretnék megismerni néhány lovászinast is?” – fogalmazott Steiner Kristóf, amikor élete szerelmével találkozott. Bár a kultúránk a sírig tartó szerelemre szocializál minket, sokan képtelenek ezzel a koncepcióval élni. Én monogám típus vagyok, ezért sokszor nehezen értem, miért vágyik valaki másra, ha egyetlen személyben is megtalálta mindazt, amit egész életében keresett.

De nem mindenki ilyen beállítottságú: sokan eredendően poligámok és nem mindegyikük akar kapcsolatban élni. Az őszinteség és a távolságtartás egy ilyen helyzetben sokkal bölcsebb út, mintha különféle hazugságokkal sebeznék meg a másik embert. Ha olyan emberrel van dolgod, aki képtelen az elköteleződésre, kisebb az esélye a sérülésnek, ha végig világos marad, hogy csupán a testi vonzalom köt össze benneteket. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy mindketten hasonlóképp álljatok ehhez a kérdéshez.

Félelem a csalódástól

A félelem soha nem jó útjelző, de szembe kell néznünk azzal, hogy gyakran támad, és persze mindig ott, ahol a legvédtelenebbek vagyunk. Ha átéltél már néhány igazán durva csalódást, elképzelhető, hogy félsz attól, hogy teljesen kiadd magadat és felvállalj egy párkapcsolatot. Ez egy teljesen természetes érzés, ugyanakkor le kell zárnod a múltat és újra képessé kell válnod a szeretetre és a szerelemre.

Nincs értelme páncéllal a szívünk előtt élni. Előfordulhat, hogy ez egy hosszú folyamat, és nem biztos, hogy egyedül menni fog, de a lelki egészséghez a félelemmentes élet is hozzátartozik. A döntéseinknek számos motivációja lehet, a félelem azonban ezek közül mindig a lehető legrosszabb, amelyet minél előbb kezelni kell a továbblépés érdekében.

Más világnézet vagy jövőkép

Végül, de nem utolsósorban szó lehet arról is, hogy kevés a fizikai vonzalom a közös élethez. Ahhoz, hogy két ember kiegészítse egymást, nem elég egymás szemébe révedni: az is fontos, hogy mindketten ugyanabba az irányba nézzetek… És legfőképpen haladjatok. Ez nem mindig van meg, ám addig is akadnak különös vonzalommal társuló testi igények, amelyeket esetleg nem akarsz – vagy tudsz – figyelmen kívül hagyni.

Van, hogy ezek a különbségek nem okoznak gondot, más esetekben azonban nem lesz a tanyasi vegán buddhistából nagyvárosi karrierista materialista, és a két életstílus összeegyeztethetetlen marad. Nincs értelme méltatlan kompromisszumot kötni, az ilyen esetekben tehát a távolságtartás vagy a kötődés nélküli szex lehet korrekt alternatíva csupán. Ilyenkor csupán egyetlen elvárás létezik: az pedig az, hogy biztonságosan csináljátok és figyeljetek egymásra testi-lelki szinten egyaránt.

Nyitókép: Unsplash

The post Ha jó együtt az ágyban, miért nem vagytok egy pár? appeared first on Igazinő.

Bár még soha nem voltam férfi, úgy látom, az illendőség náluk kevésbé jelenik meg. A kínálkozó alkalom, amit vágy híján se hagynának ki, már annál inkább. Sose felejtem el, amikor bő 20 évvel ezelőtt egy haverom panaszkodott pár üveg pálinkával lekísért sör után: “Ott aludt nálam ez a csaj, mert elment az utolsó busza. Néztem, néztem, a testét, hú, nagyon nem jött be, de ha már ott volt… Hát, jól megraktam, ilyen élményem még úgyse volt.”  A fő motiváció itt sem a vágy volt, hanem inkább a kíváncsiság és a praktikum, mondhatni alkalom szülte a tolvajt.

A nők ezzel szemben viszonylag sokszor sz*xelnek illendőségből. Nézzük csak:

Megvolt a harmadik randi, illik valamit virítani

Gyakori eset, főként a 16-25 év közötti nőkkel esik meg. Leveleztek hetekig a társkeresőn, aztán volt kávézás, színház, majd a harmadik felvonásban vacsora a pasi lakásán. Kitett magáért, költött rá, igyekszik… A nő pedig érzi a nyomást, hogy most már azért illik neki is adnia magából valamit. Még nem áll készen, kellene még egy kis idő, hogy elmélyüljön a bizalma, de nem akar se hálátlannak, se frigidnek tűnni, ezért aztán beadja a derekát. Meg minden egyebét.

Az önbizalomhiányos “kislány” örül, hogy megtisztelték

Kislány alatt nem feltétlenül épp a szüzességét elvesztő tizenhatévest értem, bár persze azt is. Nemrég egy hosszú ideje kihűlt házasság után felszabadult nőtársam élt át hasonlót, amikor egy kollégája udvarolni kezdett neki. A volt férje mellett olyannyira megszokta, hogy csupán kiszolgáló személyzet volt, akit időről időre megaláztak és kihasználtak, hogy a lelkében élő nő alig pislákolt. Ezért aztán amikor a jóképű, elegáns, jó dumájú férfi bókokban fürdette, olyannyira hálás volt, hogy azonnal nyíltak a combjai. Később meg a fejét verte a falba, hogy miért kellett ezt csinálnia, amikor vágy se volt benne.

Olyan szomorú szegény, megvigasztalom 

Temetés után a nők általában egy ölelésre vágynak, a férfiak többsége azonban szexre. Rendszeresen hallom, hogy haláleset vagy egyéb trauma után a nő agyának legtávolabbi szegletében sem merült fel a szex semmilyen formája, de megérezte: a társát leginkább ezzel lehet “megvigasztalni”, ezért aztán belemegy a dologba. Mintegy illendőségből.

Kép forrása: Unsplash

Akkora szívességet tett nekem, muszáj valahogy honorálnom

Párkapcsolaton belül – és azon kívül is – megesik, hogy a pasi bevállalja azt a fuvart az Ikeába, felcipeli a cuccot a tizenkettedik emeletre, aztán pedig hat óra kitartó munkájával összeszereli azt a szekrénysort, amíg a nő pihen. Így aztán végül a nő nem tud mást tenni, de ad magából egy kicsit azonnal, mert hát mégiscsak “rászolgált” a másik. Lehet, hogy a saját férjéről van szó, és előbb-utóbb spontán megkívánná, de akkor és ott nem a vágy a mozgatórugó, hanem bizony az illem. A jókislányok udvariasan köszönetet mondanak mindig, nem igaz?

Most épp kedvező az alkalom, akkor már illik kihasználni

Különösen azokra a párokra jellemző, akik nem tudnak akkor egymásra ugrani, amikor az a legjobban tud esni. Külön élnek, távkapcsolatban vannak, egy rahedli kisgyerek veszi őket körül a nap 24 órájában, esetleg anyós pajtás is egy fedél alatt lakik velük. Ilyenkor, ha épp adott egy kis csend és nyugalom, néhány kettesben töltött óra, a nő valószínűleg úgy érzi, illik kezdeményezni egy kis sz*xet, ki tudja, mikor lesz rá legközelebb alkalom – és akkor is így fog tenni, ha egyébként fáj a feje.

Biztosan lesz jó néhány nőtársam, aki azt mondja, hogy ez a jelenség inkább a gyenge határhúzók problémája, én azonban azt látom: a legtöbb nő átesik ezen, valahogy a szocializációnk része ez a fajta előzékenység és önzetlenség. Szóval, srácok, figyeljetek, de nem biztos, hogy tudni fogjátok, ha az illemnek köszönhettek egy pár kellemes órát, nem pedig a vágynak!

Nyitókép:

The post Te lefeküdtél valakivel hálából? appeared first on Igazinő.

Az autoszexualitás az a jelenség, mikor valaki inkább előnyben részesíti a maszturbálást a partnerrel végzett szexuális aktussal szemben. Kourtney Kardashian azt is hozzáteszi, hogy a jelenség része, amikor önmagunktól is felizgulunk szex közben: mert épp annyira vonzónak, dögösnek érezzük magunkat, hogy muszáj…

Nos, ha a szexuális aktus lényegének és végcéljának az orgazmust vesszük, valóban mindenki autoszexuális, elvégre egymagunkban mindig könnyebb elélvezni, mint partnerrel. Ennek oka egyszerű:

1. Akkor fogunk önkielégítésbe, ha eleve erős az izgalom, míg partnerrel azért nem ritkán “evés közben jön meg az étvágy”, így idő kell a csúcsra járatáshoz.
2. Azonnal tudjuk, hova kell nyúlni, hogy kell dőlni, milyen pózban érdemes lenni, mi az ideális tempó, ezzel szemben egy játszótárssal az ő igényeire is maximálisan tekintettel vagyunk, ami a saját folyamatunkat értelemszerűen lassítja.
3. Egyedül bármi belefér, míg közös ülés (haha) során van egy erős orgazmuselvárás, aminek nőként nem könnyű megfelelni (értsd: a legtöbb férfi akkor élvezi a szexet, ha a társa el tud élvezni, ami nyilván nem mindig fog összejönni, rajta kívülálló okok miatt).

És itt még szó sem esik arról, amikor az egyéni preferencia olyasmit kíván, amit a partnernek nem mond el az egyik fél: egyszerűen azért, mert szégyelli, elfojtja azt. Ha egyedül elégíti ki magát, erre szükség sincs.

Kép forrása: Midjourney

Így aztán igaza van Kardashiannak, valóban szinte mindenki autoszexuális – valamilyen szinten. Gyorsabban, többet, nagyobbat és hosszabban élvezünk önkielégítés során, mint szex közben. És míg a maszturbáció célja mindig az orgazmus, az aktus során esetleges, összejön-e. Nincs égető szüksége a megnyílásnak sem, elvégre egyedül bontod ki a titkos, esetleg szégyenletesnek tartott vágyakat.

Egyedül-lét vs együtt-lét

Van azonban egy alapvető probléma ezzel a feltevéssel: nagyon is az orgazmus köré fonja az együttlétet. Pedig a nevében is benne van: együtt-lét. Ha a szexről egészségesebb képe volna a szexőrült társadalmunknak, akkor a lényege és végcélja épp ez az együtt-lét volna, amihez az orgazmus pedig legfeljebb hab a tortán.

Együttlét, együtt-lét, nézzük csak meg, mi is ez. Futó kapcsolat esetén az ismeretlen izgalma, az új látvány, az új inger öröme – ez persze nagyon sokszor önmagában meghozza a tetőpontot. Bizalmas, hosszú kapcsolat esetén pedig rengeteg szintje lehet: egymásra hangolódás, bensőségesség, közös emlékek, élmények, cinkosság, amihez jön a fizikai vonal: a bőre, az illata, a testmelege, az érintése, a tekintete… millió egyéni dolog, amit csak az ismer, aki szereti és szőröstől-bőröstől elfogadja a társát.

Ez az együtt-lét az együttlétben a valóságban sokkal fontosabb, mint az orgazmus, de mintha sokan félnénk az intimitásnak ezt a fokát megélni, ezért marad az orgazmus hajsza. Az sokkal egyszerűbb, bár sokszor irreális vágy. Hiszen abban pedig nem lehet győzni mindig még férfiként sem, nőként pedig még kevésbé. Így aztán sok régi, évek és évtizedek óta együttlévő pártól hallom, hogy önkielégítést végez – eléri a szükséges orgazmust az egyedül-létben -, de a partnerével már alig van együtt.

Persze, az sem egészséges elvárás, hogy házas ember ne maszturbáljon: más inger és más igény, az önkielégítés a szex mellett is megfér. Élvezni fogja a gyors és könnyű elélvezést, lassítás nélkül, de közben meglesz a tere annak is, ha az együtt-lét kerül a fókuszba. Jó esetben akkor már nem csak az orgazmusért…

Nyitókép: Midjourney

The post Te képes vagy felizgulni saját magadtól? appeared first on Igazinő.

Az életkor csak egy szám: a világ legidősebb tinédzserének hívta magát

Imádom, hogy Iris Apfel rendszeresen úgy utalt magára mint a világ legidősebb tinije: egyszerűen úgy érezte, megvan benne az a kíváncsi, szenvedélyes mag, amely az örök fiatalság titka. Legalábbis lélekben. Úgy vélte, az öregedés persze nem mindig könnyű, de nézd inkább a pozitív oldalát (tapasztaltabb és tudatosabb leszel), és hozd ki a legtöbbet abból, amid van.

Ne próbálj fiatalabbnak tűnni minden áron!

Egy olyan világban, ahol rengeteg plasztikai beavatkozás és még több filter áll a nők rendelkezésre, Apfel hangsúlyozza, hogy a ráncokkal nincs semmi baj. Idősebb korban ifjabbnak látszani szerinte felesleges igyekezet, senkit sem téveszt meg. Legyél büszke a korodra, és élvezd az élet minden pillanatát!

Forrás: https://www.facebook.com/IrisApfelofficial

Nem, soha nem lehetsz túl sok!

Iris Apfelen túl a divat egyik alaptétele mindig is az volt, hogy a kevesebb néha több. Ehhez képest ő nyíltan kimondta: more is more, less is bore – vagyis a több az több, a kevesebb pedig unalmas. Éppen ezért ő soha nem várt különleges alkalmakra, bármikor és bárhol felvette azokat a ruhadarabokat és kiegészítőket, amiket mások csak a szuperfontos eseményeken öltenek magukra.

De ugyanakkor az se baj, ha csak egy ruhád van… 

Édesanyjától tanulta az alaptételt, hogy bőven elég, ha egy jó ruhád van, hiszen azt annyiféleképpen tudod variálni az ékszerekkel és a különféle kiegészítőkkel, hogy 27-nek tűnik. És ez milyen igaz! Tökéletes ellentézise ez a fast fashion brutális túlfogyasztásának, ami miatt tucatnyi olcsó holmit rendelünk Kínából ahelyett, hogy egy-két jó minőségű, egyedi designer darabot akasztanánk helyettük a szekrénybe.

A filléres kiegészítőket is hordhatod királyi módon. 

Persze, a divat nem pénz kérdés, vélekedett Iris egész életében. Vegyesen hordta mindig is a három dolláros karkötőket és az értékes ékszereket, hiszen szerinte nem maga a ruha, hanem a viselés módja teszi az embert.

Válassz magad köré olyan embereket, akik örülnek a sikereidnek!

Iris Apfel ráébredt arra, hogy az igazi szerelem és az igazi barátság legnagyobb próbája sokszor nem a kudarc, hanem a siker. Azok az igazi barátaid, az az igazi társad, akik mindig tudnak örülni a sikereidnek – mondta. Élete szerelme, Carl, mindig is támogatta őt mindenben: hiába, minden sikeres nő mögött áll egy erős férfi.

Forrás: https://www.facebook.com/IrisApfelofficial

Ne akarj mindenkinek megfelelni, járd a magad útját!

Apfel sosem próbált mindenáron beilleszkedni valahova, vagy épp mindenkinek megfelelni. Kezdettől fogva a saját útját járta, és szerinte ez lett a boldogsága kulcsa is. Úgy lett divatikon, hogy eredetileg nem volt köze a divathoz, és sokan megpróbálták lebeszélni erről a területről. Eredetileg belsőépítész és lakberendező volt, de az egyedi látásmódja már ott is kiemelte a tömegből. Ne akarj mindenáron beállni a sorba, inkább légy önmagad, és ne aggódj mások véleménye miatt!

Találd meg a törzsedet, a közösséget, ami megtart!

Apfel mindig is hangsúlyozta, hogy bár ő – ahogy mások is – különbözik, mégis része a közösségnek. Fontos az egyensúlyt megtalálni az egyediség és a közösséggel történő együttlét között. Ha megtaláltad a hasonló habitusú, világnézetű embereket, olyan megtartó erőre találsz, ami erősít egyediségedben – mondta.

A kudarc a legjobb tanítómester

A kudarc egyetlen módja, ha nem próbálkozol. Apfel mindig úgy vélte, hogy csak az nem hibázik, aki semmit nem csinál. Fontos, hogy  cselekedj, még ha csak kis lépéseket is teszel, és gyakran is hibázol. A hibákból és a kudarcokból tanulva aztán erősebb és tudatosabb leszel, mint valaha.

Forrás: https://www.facebook.com/IrisApfelofficial

Légy a jelenben – légy jelen!

A veterán stílusikon azt  mondta: „A múlt nem jön vissza, a jövő még nincs itt. Szóval élj minden nap úgy, mintha az lenne az utolsó. És az egyik majd az is lesz.” Számára ez a nap végül 2024. március 1. lett – úgy, hogy szinte az utolsó pillanatig aktív volt, egy nappal halála előtt még posztolt a Facebookon, és örült annak, hogy él.

Nyitókép: https://www.facebook.com/IrisApfelofficial

The post Iris Apfel: A siker a kapcsolatok legnagyobb próbája appeared first on Igazinő.

Naponta hallunk azokról az apákról – ha ugyan annak nevezhetjük őket -, akik atyai kötelességüket letudják azzal, hogy a fizetésükből levonásra kerül 20-30 ezer forint tartásdíj. Ők a csemetével többnyire egyáltalán nem tartják a kapcsolatot, így természetbeni juttatás eleve kizárt. Ismerjük azokat a szomorú eseteket is, amikor az apa direkt feketén dolgozik, hogy véletlenül se tudjanak gyerektartást vonni tőle.

Éppen ezért most az érem másik oldaláról lesz szó: azokról az alapvetően alacsony keresetű anyákról, akik a válás után irracionálisan magas gyerektartás kikövetelésével igyekszenek fenntartani korábbi életminőségünket. Azt, ami egyedül már nem menne, de úgy érzik, az nekik jár.

Mit fedez a gyerektartás?

Ha félretesszük a személyes érzéseket, a jog nyelvén a különélő fél által fizetett gyerektartás nagyjából annak az összegnek a fele, amennyibe a gyerek alapvető szükségletei kerülnek. Lakhatás, étkezés, ruházkodás, ha szükséges, orvosi ellátás, fejlesztések. Ez az összeg természetesen széles skálán mozog, hiszen jóval többet kell költeni egy halmozottan sérült gyerek ellátására, mint egy makkegészséges, hétköznapi iskolában jól teljesítő gyerekére.

Csökken a lakhatás gyerekre eső része, ha az anya saját tulajdonú ingatlanban lakik, és rajta kívül más kereső is beszáll a rezsibe (például a nagyszülei vagy az anya új párja). Más a helyzet egy kis faluban, és más Budapest belvárosában – a gyerektartás kereteit megállapítani tehát igen komplex feladat.

Mi a gyerek valódi szükséglete?

Létezik egy sor olyan tényező, amit már igen szubjektív, hogy alapvető szükségletnek számoljuk-e: van, aki nem vár hónapokat a TB alapú kezelésre, hanem ha kell, a gyereket magánorvoshoz viszi. Lesz, akinek fontosak a különórák, magánórák, fejlesztések, másnak nem. Az a szülő, aki a gyerekkel együtt él, mindig többet tesz a kalapba természetben, mint a különélő fél: ő intézi a napi logisztikát, ő marad otthon a beteg gyerekkel, ő jár fogadóórára, szülői értekezletre, iskolai ünnepségre, ő gondoskodik az ünnepnapok és nevelés nélküli munkanapok során a gyerekről stb. Mindez bizony rengeteg idő és pénz pluszban, amit aligha lehet pusztán anyagi értelemben megfogni.

Kép forrása: Midjourney

Az ügyvéd, akit kérdeztem, elmondta: az általános tapasztalat szerint egy átlagos – tehát nem halmozottan sérült vagy speciális fejlesztési igényű – gyerek havi 80-100 forint közötti összegbe kerül, erre jönnek még a rendkívül kiadások (szemüveg, nyári tábor, évszakváltó ruházkodás stb). Éppen ezért a gyerektartás átlagos összege nagyjából ennek az összegnek a fele – figyelembe véve, hogy a gyerekkel együtt élő szülő az, akihez a családi pótlék és a családi adókedvezmény összege is befut.

Vagyis 40-50 ezer forint az a minimum összeg, amit reális elérni a bíróságon ma Magyarországon, emellett pedig a rendkívüli kiadások felezését. Ezt az összeget általában meg is szokták ítélni azoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy végigcsinálják a kapcsolódó procedúrát – mert sajnos ez is privilégium.

Mi van, ha a másik szülő jóval többet keres?  

Úgy gondolom, hogy az a különélő fél, aki ezt az alapvető kötelezettséget nem teljesíti, a saját gyereke életminőségét rombolja. Aki vállalta, hogy gyereke van, annak ezzel a havi 40-50 ezer forinttal – évi néhány alkalommal a nagyobb kiadással – számolnia kell. Ha az édesapa – vagy különélő édesanya – kimondottan magas keresetű, és ahhoz képest is csak ezt az összeget fizeti ki a gyereke után, az morálisan mindenképpen kifogásolható (hogy létezik, hogy nem mindenből a legjobbat akarja a gyerekének?!), de jogilag aligha lehet belekötni.

Amikor viszont a gyerekkel együtt maradó fél, az exe vagyonából akarja saját korábbi életmódját fenntartani, akkor az mind morálisan, mind pedig jogilag aggályos… és egyben dühítő is.

A másik szülőt nem kell eltartania az elvált félnek

“Ugye nem gondolja komolyan, hogy meg fogom hívni évi két tengerparti nyaralásra úgy, hogy otthagytam nekik a közösen vásárolt házat a gyerekek miatt, én pedig albérletben nyomorgok?!” – tette fel a költői kérdést a haverom, aki egyébként kimondottan magas keresetű középkorú apukának számít, aki imádja a kiskamasz lányait. Az anyuka élete legnagyobb részében eltartott volt, jelenleg egy butikban dolgozik, ahol átlagbért keres – nyilvánvaló, hogy ebből nem futná a korábban megszokott vakációs lehetőségekre. “Majd én elviszem a lányokat nyaralni az én apaidőmben, ő meg oldja meg a saját vakációját, ahogy akarja” – dohogott teljes joggal az egyébként kétségkívül elkötelezett apuka.

Amikor a szürke- és feketezónában tevékenykedő apukákat szidjuk, akik évek óta egy cent gyerektartást se fizettek, vagy amikor dohogunk, hogy még az a szűk 30 ezer forint is késik, akkor azért jusson eszünkbe az érem másik oldala is. Azok az anyukák, akik a maguk hajdani, exüknek köszönhető életszínvonaluknak a pótlását is a gyerektartás kereteibe ágyaznak. Elvégre az éppúgy erkölcstelen, mint teljesen megúszni a fizetést.

Nyitókép: Midjourney

The post Gyerektartásból biztosítod a luxus életed? appeared first on Igazinő.

Önismeret és önfejlesztés: ismeri-e a saját képességeit, képes-e kiaknázni azokat? 

Meggyőződésem szerint minden ember egy adott képességkészlettel születik, amiben két-három képesség rejlik. Nem mind osztályozható az iskolában: akiké nem, azok sokszor nehezebb fedezik fel és bontják ki a maguk csomagját. A matematikai tehetség vagy a nyelvérzék például a bizonyítványból kiderül, de az empátia, a jó szervezőkészség, a rendszerezés képessége, a szuper üzleti érzék nem biztos. Sikeres az én olvasatomban akkor vagy, ha felismered és kibontod a saját képességkészletedet, fejleszted azokat, majd felnőttként azzal keresel annyi pénz, ami számodra pont komfortos.

Önbizalom és önérdek-érvényesítés: tudja-e, mit ér a munkája, megy-e addig, amíg azt megkapja?

Amikor pályakezdő vagy, természetes, hogy elsősorban a tapasztalatszerzés és kapcsolatépítés az, amiért dolgozol, a pénz ezen a ponton még harmadlagos tényező. Egy ponton túl azonban eljön az idő, amikor már olyan értéket képvisel a munkád, amit muszáj megfizetni, hogy kényelmes körülmények között élhess és dolgozhass. Vállalkozóként mer-e, tud-e többet kérni, alkalmazottként megkeresi-e azokat a lehetőségeket, ahol többet adnak, jobban megbecsülik? Ha a közszférában tevékenykedik – például tanárként -, meglátja, megkeresi-e azokat a lehetőségeket a munka mellett, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy képességei készpénzben is értékelésre kerüljenek?

Mintakövetés és komfortzónából való kilépés: meri-e követni a maga útját?

Sokáig természetes volt, hogy a mesterségek apáról fiúra szállnak. Ma már a hivatás nem feltétlenül, de a munkához, a pénzhez való viszony továbbra is öröklődik. Az alkalmazott családok sarjai nem biztos, hogy mernek vállalkozni, és az is külön típus, aki kisebb-nagyobb befektetésekben gondolkozik. Mersz váltani bizonyos kor után, vagy “negyven fölött már ne ugráljon az ember”?

Kép forrása: Midjourney

Fontos, mit hallunk a pénzről kicsi gyerekként: véres, verejtékes munkával kell megkeresni, és minden gazdag kizsákmányolja a szegényeket? Ami könnyen jön, az könnyen megy? A példákat sorolhatnánk. A lényeg, hogy a jövendőbelid ismeri-e a saját attitűdjét a témában, és készen áll-e átlépni a korlátokon, ha azok nem építőek a számára.

Reziliencia és kreativitás: van-e mozgástere, B terve?

Elvekkel tele a padlás. Ismerek egy rahedli emberi, aki elvi okokból csak ezt vagy csak azt vállal, más dolgokba pedig nem hajlandó belefogni, mert az rangon aluli. Tanár, de ha nem talál kedvére melót, inkább éhezik, gyárba nem megy, az online tanítás meg “nem az ő stílusa”, abban “nem hisz”. Zenész, de a vendéglátózás derrogál, sportoló, de miután lesérült, több évvel később se tudja, mit kezdjen az életével, ide-oda csapódik cél nélkül, stagnál, és közben panaszkodik rendületlenül.

Lehetnek ezek nagyszerű, értékes emberek, de ha együtt élsz a típussal, számíthatsz rá, hogy sokszor neked kell eltartanod majd őt. A talpraesett, kreatív ember feltalálja magát nehéz helyzetben is: mint például az az ismerősöm, aki nem tudott edzést tartani a covid első hulláma alatt, de csinált szuper online mozgós csomagokat, amik azóta is hozzák a pénzt a konyhára a csoportos órái mellett.

Az újrakezdés és a talpraállás képessége: áldozat vagy túlélő-e?

Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor minden megborulni látszik. Haláleset, betegség, válás, baleset, csődhelyzet… Régóta figyelem, hogy az emberek mennyire másképp reagálnak a különféle krízisek, traumák idején. Van, aki elfojtja a fájdalmát és a félelmét, aztán megbetegszik. Más hagyja magát összeomlani, aztán a megoldást keresi a továbblépésre. És akad olyan is, aki annyira darabokra hullik, hogy évtizedekkel később sem teljes ember többé.

Nagyon fontos látnod, hogy a pasi/nő, akit kiszemeltél, áldozat vagy túlélő-e. Ha túlélő, akkor nem baj, ha most épp üres a zsebe, mert a bebukott vállalkozás, a balul elsült befektetés vagy a mínuszosan lezárt válás után is újra talpra fog állni – lelkileg és anyagilag egyaránt.

Összességében véve tehát sose azt nézd, mennyi a pénze a másiknak: az azonban mindig legyen szempont, milyen a munkához és a pénzhez való viszonya – az ugyanis sokat elárul arról is, ahogyan majd ti ketten tudtok működni, együtt.

Nyitókép: Midjourney

The post Annyit ér ma egy férfi, amennyi pénze van? appeared first on Igazinő.

Ki hitegetett kit?

Valahányszor az érintettek dühösen és csalódottan panaszolják, hogy évekig a sötétben tartották őket ígéretekkel, mindig felteszem a kérdést: de voltaképpen ki is hitegetett kit? Együtt éltél valakivel öt évig, aki minden alkalommal, amikor szedted volna a sátorfádat, lebeszélt a költözésről, és azzal biztatott, hogy majd nyugdíjas korotokban kipróbáljátok, milyen Balin élni? Mégis mit hittél, ember? Hogy majd egyszer hirtelen meggondolja magát, és “majd”-ból “most” lesz? És te, aki tíz évig rendszeresen kommunikáltad, hogy gyereket akarsz, ő meg csak bólogatott, hogy “majd”… Te mégis miben reménykedtél? Hogy amíg neked elég ez a válasz, addig ő bármiben is változik?

A többség nem hazudik: egyszerűen csak meg akar felelni az elvárásaidnak

Sokan úgy lépnek egy kapcsolatba, hogy a saját vágyaikat, álmaikat vetítik ki a másikra. A társuk pedig annyira vágyik az együttlétre, annyira akarja ezt az egészet, hogy egy időre – a hazugság szándéka nélkül – ösztönösen belehelyezkedik abba a szerepbe, amit várnak tőle. Nem akarja ő megtéveszteni a párját, egyszerűen csak apait-anyait belead abba, hogy megfeleljen. A másik lendülete pedig annyira magával ragadó, sodró, hogy ő aztán továbbra is rábólint a feléje vetített képre. Márpedig a szerelem vak, és sokszor észrevétlenül mássá leszünk, amikor minden erőnkkel kapcsolódni akarunk. Ugye, veled is előfordult, hogy elkísérted a párodat a kedvenc zenekara koncertjére, és magad is azt hitted, hogy ez a zene az, ami téged is a legjobban hív? Vagy hogy örömmel konyhatündérkedtél a kedvesnek, miközben korábban csak a mikróig mentél, hogy megmelegítsd a rendelt ételt?

Ahogy aztán a kapcsolat egyre komolyabbá, elkötelezettebbé válik, egyre inkább lehullanak az álarcok. Azok is, amelyeket a bőrünknek hittünk. Előbb-utóbb a szürke hétköznapok taposómalmában nem tudunk már szerepben lenni: se magunk, se a másik előtt. Először talán csak mélyen legbelül tudatosodik, hogy hopp, én nem is akarok Délkelet-Ázsiába költözni, nem is vágyódom gyerekzsivajra és egyenesen utálok főzőcskézni… Aztán már ki is mondjuk. A problémát az okozza, hogy nem mindenki nyíltan, hiszen van, aki gyűlöl konfrontálódni, és mindenáron meg akar felelni a vélt vagy valós elvárásoknak. És ebből lesz a sok “majd”, a sok “egyszer” és a rengeteg “talán” meg “ha”… Ami valójában azt jelenti: “ha rajtam múlik, soha”.

És te még ekkor is ragaszkodsz az eredeti képhez…

Nyíltan kell kommunikálod azt, amire vágysz, és ha ez nem találkozik azzal, amit a párod szeretne, akkor ideje felismerni: mást akartok. Ami talán azzal jár, hogy más az utatok is. Szívszaggatóan fájdalmas felismerés ez – különösen akkor, amikor a kezdetben lángoló, vak szerelem már szelíd biztonsággá, szent szövetséggé mélyült. Ki elég bátor ahhoz, hogy ezt feladja? Nem sokan. A többség inkább halogatni kezdi korábbi vágyait, álmait és céljait, míg azok végleg el nem halnak. Ő halogat, te elfojtasz, te halogatsz, ő elfojt – ördögi ciklus ez.

Három út áll ilyenkor az ember előtt. Az első kézenfekvő, de nehéz: nem lesz utazás, költözés, gyerek, mert sokkal fontosabb, hogy ő itt van velem, és mi együtt többek vagyunk, mint külön-külön volnánk. A másik út fájdalmas, de felszabadító: ha nem passzolunk legelemibb vágyainkban és céljainkban, elengedjük egymás kezét.

Ki hitegetett kit? Ő csak annyira engem, mint én magamat

A harmadik út mindezek közül leggyakoribb, ugyanakkor pokolian mérgező is: maradok a társam mellett vagy elhagyom őt, ám akárhogy is döntök, életem végéig őt hibáztatom a hiányaimért. Csak mert ő “éveken át hitegetett”. Pedig, ha jobban megnézzük, felmerül a kérdés:  voltaképpen ki is hitegetett kit? Ő csak annyira engem, mint én magamat – vele, és ezáltal önmagammal kapcsolatban is.

Ébredj fel, vállalj felelősséget: van mozgástered, mindig dönthetsz másképp. Egy dolog azonban biztos: vele vagy nélküle, mindenképpen te vagy a felelős azért, hogy mit váltasz valóra a saját álmaid közül, és mi az, amit inkább hagysz elsikkadni…

Nyitókép: Midjpurney

The post Ha évekig hitegetni tudott a párod, akkor ki a hibás? appeared first on Igazinő.