Az álmára nem emlékszik, de zihálva és izzadtan ébred belőle. A füle csengeni kezd, mint akkor este. Akkor este… csak így tud rá emlékezni. Nappal rendbe rakja a gondolatait. Szinte magára parancsol: koncentrálj! És ezzel el is van intézve. Legalább fél évig nem is foglalkozott a történtekkel.

Magyarázta magában, hogy minden rendben van. Ki nem élt át ilyet? Hallotta már a nagyanyjától, az anyjától is. Mit számít néhány pofon? Mit számít, ha falba verik a fejed? Ha leköpnek? Mosd le, édesem! Elmúlik, eltűnik, elpárolog. Van helyette szerelem meg nagy ígéretek. Na meg pénz! Az van csak igazán!

Úgyhogy te csak fogd be a pofád, tűrd a sorsod némán, és élvezd az évi négyszeri külföldi nyaralást! Fogd be, és élvezd, hogy megadja neked a luxust! Ékszer, márkás ruha, gondtalan élet, plusz a kölyköd sem nő fel csonka családban.

Az mindegy, hogy a gyerek egy torz családképet lát, ahol az egyik fél uralkodik a másikon. De van autó, legalább három! Nagy lakás, sőt, luxus. Vannak menő cuccok, meg csettintésre kívánságok. És mi van még? Ha jobban átgondolja, van még szar. Jó nagy adag salakanyag, amiben nyakig gázolhat.

Azt az estét soha többé nem fogja kiverni a fejéből. Amikor a gyerek a nagyszülőknél volt, ők meg ünnepeltek. Harmadik vagy talán negyedik évforduló. Kellemes vacsora. Persze otthon. Főzni nem volt kedve, ezért rendelt, de sütött egy szép tortát. Ez persze baj volt.

FORRÁS: PEXELS

Na nem a torta, hanem a kaja. Homlokráncoláson kívül mást nem kapott. Ittak két pálinkát, aztán bort, majd egy-egy whiskyt. Onnantól homályos minden… Szinte megfejthetetlen, hogy mit tehetett, amiért ezt érdemelte.

Újra érezte, ahogy a fejét a falba veri az az ember, akitől gyereke van. Érezte, ahogy a meleg vér végigcsorog a halántékán. Nem tudta, honnan jött. Azt kérdezte magától: lehet, hogy beszakadt a feje? Egy biztos, nem ájult el, tehát akkora kárt nem tehetett benne a másik. Talán véletlen volt. Nem is akarta.

De akkor miért vannak a kezei még mindig a nyakán? Miért történik ez?

Hiszen ő csak egy évfordulós vacsorát akart. Talán még egy kis szexet is, ha már a gyerek nincs otthon. De ez lett belőle… Hazudna, ha azt mondaná, máskor nem fordult elő hasonló, de ennyire komolyra még soha nem fordult a bántalmazás. Reggel, amikor felébredtek, minden ment tovább a megszokott módon. De éjszaka még felriad. És a verejték úgy folyik a halántékán, ahogy azon az estén a vér…

Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:

Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37

Normál díjas vonal: +36 1 329 33 80

SKYPE mindennap 18-23 óráig: „segelyvonal”

Chat: http://chat.hatter.hu, hétfőn és szerdán 18-23 óráig

Email: lelkisegely@hatter.hu

Nyitókép: Unsplash

The post Falba verted a fejem, de úgy teszünk, mintha meg sem történt volna… appeared first on Igazinő.

Elég csinos, de hozzám képest… hagyjuk is. Na, az mindig szívecskével lájkolja. Gyanús. De ha erre rákérdezek, még a végén hülyének néz, hogy állandóan csekkolom a profilját. Tuti dugnak, vagy a lány akar valamit. Ah… szar az egész. Szerinted?

– Szerintem szimplán kérdezz rá – bökte oda ő csak úgy félvállról. Nem is igazán értette a barátnője problémáját. A fele sztorinál elkalandozott, mert már nem tudta nyomon követni a soron következő áldozatok szidalmazását. Unta már Annát és az állandó nyávogását.

Igazából nem is unalomról volt szó, hanem sértettségről. Havonta egyszer találkoznak. Pénteki napot szoktak választani, mert akkor mindkettőjüknek szabadnapja van. A gimi óta vannak jóban, mondhatni legjobb barátnők, de az ő részéről kezdett kopni a barátság. Volt pár év kihagyás is, amikor Annának jól ment. Nagyon is jól.

Neki meg nehezebben. Azok az évek a kemény munkáról, alázatról és tűrésről szóltak.  Szóval, van ez a havi egy alkalom, és láss csodát… megint csak Annáról beszélnek, meg a félig-meddig elcseszett életéről. Megint végig kell hallgatni, hogy mit csinál az új pasi, hogy a régi mekkora barom. Hogy a munka is szar, nem jól fizet, szemét a főnök, és egyébként minden férfi ebben a világban csak és kizárólag belé szerelmes.

Közben ülnek a Király utcában valami divatos helyen, és délután kettőkor már pezsgőt isznak eper díszítéssel. Mert a látszat fontos! Hányinger… Nem a pezsgő, meg nem a csajos délután. Azt nagyon is élvezné. De azt már nem, hogy hosszú hónapok óta csak róla van szó.

FORRÁS: UNSPLASH

Csak akkor csörren meg a telefon, ha Annának problémája van, és tanácsra vagy lelkisegélyre van szüksége. Ebből fakad a sértettség, amit most érez. Mert mi ő? Egy lelki szemetesláda? Annyira szeretne már egyszer tényleg őszintén beszélgetni. Annyira szeretné, ha Anna egyszer – igaz barátnőként – őt is végighallgatná.

Mert neki most jó. Most hirtelen… minden lebeg.

Mert 30 évesen végre talált egy férfit, akivel szépen, lassan haladnak előre a szerelem útján. Ő most végre boldog, helyén van. Furcsán romantikus és idealizált világba került ettől a félig még idegen férfitól, és úgy szeretné ezt az örömöt megosztani a barátnőjével!

– Van valakim – bökte ki végül, de amint kimondta, már meg is bánta.

– Majd elmúlik. Ne gondold, hogy nem ver át! Egyáltalán, hol ismerted meg? Látod, én is azt hittem, hogy van. De most hol van? – Anna keserű válasza szinte fejbe kólintotta.

Nem is szólt többet, csak némán végighallgatta a további panaszáradatot, majd megköszönte a „kellemes délutánt”, és hazaindult. Ennek a barátságnak most vége… Ennek a barátságnak most vége? – Ezt a gondolatot ízlelgette magában. Mire a Váci utca végére ért, a válaszban is biztos volt már, és mosolyogva ült be egy taxiba.

Nyitókép: Unsplash

The post Ha lelki szemetesnek használsz, az nem barátság! appeared first on Igazinő.

Örült, hogy még 90 évesen is képes kikelni az ágyából minden áldott nap. Egyedül felöltözött, megfésülte a már kissé gyér haját, és rövid sétára indult. Reggel még a kertben sétált. Gyönyörű májusi idő volt. Most tehetetlenül pislog fel egy idegen férfi arcába bámulva. Nem emlékszik, mi történt.

Az előbb még a kutya után kiáltott, hogy ne szaladjon messzire tőle, most  pedig fekszik egy idegen helyen. Csak a férfi arcát látja, aki maszkot visel. A fejét nem tudja megmozdítani. Igazából semelyik testrészét sem. Olyan érzés, mintha lebegne. Nem lát senki mást, de érzi, hogy sokan vannak körülötte.

Mindenki zsizseg: kiáltások, parancsok, gyors mozdulatok. Ez van körülötte. Ő meg nyugodt. Annyira nyugodt, hogy szinte már félelmetes. Lassan az agya felfogja, hol van és mi történik. Aztán sötét…

FORRÁS: UNSPLASH

Reggel még a kertben sétált… Most magatehetetlenül, bénán fekszik egy kórházi ágyban. Csend van. Az előbbi zsizsgésnek nyoma sincs. Megpróbál szétnézni a szobában, de a teste nem engedelmeskedik. Nem tudja elfordítani a fejét. Továbbra sem pánikol. Az elméje teljesen ép.

Tudja, hogy eljött az idő. Tulajdonképpen már számított rá. 

Valaki felé hajol. Egy nő. Gyönyörű arca van. Szőke és göndör hajú, olyan, mint egy angyal. A szemei ki vannak sírva, de mosolyogni próbál. „Minden rendben lesz” – hallja a hangját valahonnan messziről. Mintha nem is egy légtérben lennének. Akkor, mint egy villám, belecsap a felismerés.

Ez a nő… nem angyal, nem egy látomás. Ő az, akit 50 évvel ezelőtt először tarthatott a karjaiban. Ő az, akit vállalt, annak ellenére, hogy a házassága akkor már széthullóban volt. És ő az, aki már évek óta nem látogatta meg…

Szerette volna elmondani neki, hogy nem haragszik rá. Szerette volna elmondani neki, hogy élete legjobb döntése volt, amikor megszülte. Hogy soha, egy percig sem bánta meg, hogy egyedül kellett felnevelnie. Nem bánta a nehézségeket, mert szereti! Mert teljes szívéből szereti, olyan erősen, ahogy csak egy anya tudja a gyermekét!

Ez az igazi, sírig tartó, önzetlen szeretet. Mert tudja, hogy az életének nem adhatott volna más értelmet, csak ő, akit megszült, aki az ő vére volt! Szerette volna elmondani, hogy mennyire büszke rá. De a szája már nem nyílt szóra…

Reggel még a kertben sétált. Gyönyörű májusi idő volt. Most fekszik, bénán, némán, magatehetetlenül. De boldog. Mert élete értelme mellette ül végig, míg le nem hunyja a szemét…

Nyitókép: Pexels

The post Az elmúlás sem olyan szomorú, ha volt kiért élned… appeared first on Igazinő.

Egyszer megfordult a fejében, hogy mellé ül, de ezt az ötletet hamar elhessegette. Túl merésznek érezte. Pedig ő nem egy bátortalan kislány, felnőtt nő. Igen, ő egy határozott, felnőtt nő!

Fél éve már, hogy “találkozgat” az idegen férfival a 75-ös trolin, minden péntek este, munkából hazafelé tartva. Amikor először látta, még nem tetszett neki igazán. Tulajdonképpen egy kicsit félt is tőle. Csak felszállt középen, és megállt azon az üres helyen, ahova az anyukák a babakocsijukat szokták betolni.

Nem foglalkozott senkivel, a telefonját nyomogatta, aztán oldalra nézett. Mint aki megérezte, hogy figyelik. Rögtön szemben találta magát azzal, akinek a különös érzést köszönhette. Ott ült ő. Kissé idősödő, kopaszodó férfi. Talán 45 körüli, de lehet, picit fiatalabb.

Az arcán viselt maszknak köszönhetően nem látott mást belőle, csak a szemeit. Kék. Nem olyan mély kék. Nem olyan “hű, de bele tudnék szeretni” kék. Csak simán vizenyős kék. Bámulták egymást néhány pillanatig, aztán el is kapta a tekintetét. Megrémült a férfi furcsa aurájától, ami körülvette. De továbbra is érezte, hogy figyeli őt.

FORRÁS: UNSPLASH

Megnyomta a leszállásjelző gombot, és beállt közvetlenül az ajtó elé. Kővé dermedt, mert a férfi abban a pillanatban megállt közvetlenül mellette. Magas volt. Nagyon magas. Érezte, hogy a termete még jobban eltörpül a mellette álló test mellett.

Óvatosan elfordította a fejét, érezte, hogy a másik minden rezzenését érzékeli és figyeli. Lassan elindult a pillantása felfelé a magas alakon. Már felkészült rá, hogy újra belebámul azokba a vizenyős szemekbe… de tévedett. A férfi mereven nézett maga elé, és amikor a troli megállt, egyetlen hanyag mozdulattal lelépett a padkára, és határozottan elindult a járdán. Abba az irányba ment, amerre ő is lakik.

Nem értette magát, de megszaporázta a lépteit, hogy tartsa a tempót az idegennel. Egyszerűen kíváncsivá tette a kisugárzása. Nem volt terve, nem volt célja, csak a közelében akart maradni addig, amíg el nem éri a saját lakását.

Titokban vágyott rá, hogy a másik megforduljon és leszólítsa, bár tudta, hogy ilyen jelenet csakis a filmekben létezhet. De úgy érezte, ha lemarad mögötte, még az esélyt sem hagyja meg, hogy ez megtörténjen. A “hajsza” rövidre sikerült, mert a lakása elé ért és megállt.

Nézte a távolodó alakot. Arra gondolt, hogy ennyi volt. Soha többé nem látja ezt a különös jelenséget… de tévedett. Ugyanez a jelenet zajlott le a következő pénteken, és az azutánin, meg az azutánin is. Fél éve már, hogy “találkozgat” az idegen férfival minden péntek este.

Felszáll a trolira, belebámul a vizenyős kék szempárba, majd helyet foglal az előtte lévő ülésen, és vár. Elképzelte, ahogy leül, és egyszer csak valaki megkocogtatja a vállát. Hátrafordul, az idegen pedig mosolyogva néz majd vissza rá és megkérdezi, szabad-e a mellette lévő hely. Vagy egyszerre lépnek ki a járműből, a férfi megfordul és felajánlja, hogy amíg amúgy is egy irányba mennek, hazakíséri.

Ő persze szemérmes lesz, lesüti a szemét, de azért engedi majd a csodálatos idegennek, hogy 3 percig mellette sétáljon. Talán kedves bókokat is mond majd, vagy gyermekded vicceket, amiken hangosan felnevetnek. És beleivódik fülébe a férfi hangja, amit sosem hallott még, de amire annyira vágyik.

Fél éve már, hogy “találkozgat” az idegen férfival minden péntek este. Izgatja a képzeletét, kíváncsivá teszi minden mozdulata, de megszólítani sosem fogja. Nem teheti… hiszen ő a nő. Mégsem léphet csak úgy oda egy idegenhez…

Nyitókép: Unsplash

The post Egy férfi, aki idegenként is rabul ejtette a lelkem appeared first on Igazinő.

Vagy van, csak nem olyan, amilyenre vágytál. Kellene egy szerető, de amikor megkapod, nagyon gyorsan dobbantasz, mert nem is ezt akartad. Nem akarsz második lenni, se ribanc vagy játékszer.

Aztán komolyan randizol. Túl komolyan. A pasi meg olyan lassú és kiismerhetetlen több hét után is, hogy már azon gondolkozol, mikor menj haza valami mondvacsinált indokkal.

Szóval vannak ilyen szakaszok, amikor az édes is keserű. És minden „jó”, amit magadnak akartál vagy kitaláltál, egyszerűen tévút. Nem megy. Nem működik. Szokásos emberi tulajdonság, hogy ilyenkor kicsit belesüppedünk az önsajnálatba.

FORRÁS: UNSPLASH

Mindent és mindenkit hibáztatunk a saját tétovázásunk és döntésképtelenségünk miatt. Rosszkedvűek leszünk, és mivel magyarázatot nem tudunk adni rá, ezért másokat kezdünk okolni miatta.

• „Ha a gyerek szót fogadna.”
• „Ha a férjem jobb szerető lenne, vagy kedvesebb, vagy okosabb, vagy Brad Pitt.”
• „Ha minden úgy alakulna, ahogy kigondoltam.”
• „Ha minden és mindenki úgy viselkedne, ahogy én azt elvárom tőle.”

„Ekkor lennék boldog!” – kiált fel az ember, aki egy boldog pillanatot nem élt meg már évek óta. És ez nagyon gáz! Nem az, hogy nem éltél még boldogan, hanem az, hogy emiatt másokat vagy a környezetedet okolod.

Gondolkodtál már azon, hogy ez mitől fog változni? Hogyan lépsz ki az önsajnálat pokoli bugyrából? Van egy megoldás. Nem mondom, hogy rögtön azonnali változást hoz a bajodra, de talán segíthet. Nem túl divatos cselekedet ez mostanában, és azt gondolom, nem is élnek vele sokan.

Ez a hála.

Hála azért, mert meg tudod teremteni magadnak a 40 négyzetméteres panelt. Vagy azért, mert van két kezed meg lábad. Hála azért, mert egészséges vagy, mert családod van, mert munkád van. De ha ezek sincsenek, ha még egy barát sincs melletted, akkor is marad a hála azért, hogy élsz. Dobog a szíved, áramlik a vér az ereidben és a friss levegő a tüdődbe.

Hogy ennél többet is akarnál? A válasz nyilván igen. Akkor kezdd ott, hogy hálát adsz azért, amid van – és bizakodva teszel azért, amid még nincs… Ennyi a boldogság kulcsa.

Nyitókép: Unsplash

The post Lövésed sincs, mit akarsz, de az rögtön kellene! appeared first on Igazinő.

A legnehezebb része pedig nem a válás tényének feldolgozása, hanem a megbocsátás lesz. Megbocsátani – önmagának. Elfelejteni minden sérelmet, és önmagába nézni igazán, mélyen, őszintén. Retteg a perctől, amikor egyedül kell majd maradnia a ténnyel, amire már hónapokkal ezelőtt rájött, amikor beadta a válópert.

Azzal a szörnyű és felfoghatatlan ténnyel, hogy a házasságuk nem egy harmadik fél megjelenése miatt ment tönkre.

Nem azért, mert a férje – vagyis a volt férje – csapot-papot otthagyva rohant volna egy másik nő karjába. A valódi oka annak, hogy ez a válás megtörtént, ő maga. Mert gyáva volt, mert hazudott, és annyi gerince sem volt, hogy bevallja: félrelépett.

Egyszer! – Nyugtatta magát. Csak egyetlenegyszer, és akkor is csak egy csajos buli hevében. Hiszen 12 évig nem is volt más férfival! Akkor pedig éppen nehéz időszakban voltak, mint már annyiszor az évek alatt. De ő kitartott!

FORRÁS: UNSPLASH

Ő mindig kitartott! Hát nem volt jó feleség? Csak egy alkalommal csábult el, és az is hogy sikerült? Egy részeg este, halvány emlékekkel és megalázó szituációkkal. Na, megérte? Mondd meg, megérte ez neked?Őrjöngeni szeretett volna.

Megszaporázta a lépteit a macskakövön, hogy minél hamarabb hazaérjen. Azt érezte, hogy mindjárt kiborul. Tudta, hogy soha nem fog megbocsátani magának. Azért lett a házasságának vége, mert nem tudta tovább elviselni a tudatot, hogy elbukott.

Nem tudta tovább elviselni, hogy csaló, alávaló és hazug. Ezért adta be a válópert. Ezért nem érdekelte a vagyonmegosztás, és ezért akart minél messzebbre költözni a közös otthonuktól. De valamit nem kalkulált bele a tervébe… hogy önmaga elől soha nem fog tudni elmenekülni.

Farkas Nóra novellája

Nyitókép: Unsplash

The post Hazug nő vagyok, a férjem nem ilyet érdemel! appeared first on Igazinő.

A testünk egyszer megöregszik, és meghalunk. Már ez is borzalmas, de most nem erről a fizikai mulandóságról akarok beszélni. Ez ellen úgysem tehetünk semmit. Bánt az emberi természet, hogy elmúlnak a szerelmek, vágyak, érzések. Egyszer csak kipukkan valami, és már nem leszünk ugyanazok, akik voltunk.

Elfelejtjük az első szerelmeinket, a halottainkat és az emlékeinket.

Miről jutott most ez eszembe? Hogy kaptam egy fotót. Olyan régit, hogy én még gondolat sem voltam, amikor készült. A nagyapám van rajta. Az én drága nagyapám, 18 évesen. Olyan a látvány, mintha egy férfi modellt néznék. Beleszerettem a képbe.

Hosszasan bámultam, és egyszer csak sírni kezdtem. Szomorú és mély fájdalom tört elő belőlem. Mert 7 éve már, hogy nem látom az arcát. 7 éve már, hogy nem hallom a hangját. 7 éve töretlen, el nem múló szeretettel gondolok rá.

Ennyi ideje, hogy nem nézhetem, ahogy bosszankodva ül a konyhaasztalnál, majd haragosan felkiált: „Az isten lovát neki!” Mert így káromkodott. Ez nekem olyan édesen csengő, mintha nem is szitokszó, hanem valamiféle balzsamos dicséret lenne. Még ezt is csodáltam benne. Csodáltam magas, délceg termetét. Ámulattal néztem fel rá én, az apró törpe, ahogyan büszke járásával körbe-körbe ment a házban.

FORRÁS: PEXELS

Mélyen belém martak az emlékek, és keserves zokogásban törtem ki. Hogyan felejthettem el ezt az érzést? Hogyan mehetett ki a fejemből, hogy ő volt, élt, létezett és nagyon szeretett? Megharagudtam magamra. Elnyomtam magamban az emlékét? Vagy szimplán annyira lenyom a munka, az életem, a hétköznapok mókuskereke, hogy megfeledkeztem erről a szeretetről?

Úgy döntöttem, nem kárhoztatom magam, amiért évek óta nem gondoltam rá. Szimplán megállok, és megemlékezem. Felidéztem a gyerekkoromat. Amikor jött értem az óvodába, vagy amikor csokit vett nekem a kisboltból. Minden közös pillanatunkat igyekeztem újraéleszteni a szívemben, és megemlékeztem a nagyságáról.

Mert mindig felnéztem és példaképként tekintettem rá. Úgy hiányzik, annyira leírhatatlanul vágyom rá, hogy láthassam még… Bánt az emberi természet. Bánt, hogy felejtek. De mostantól igyekszem tenni ellene és örökre megőrizni a lelkemben azt, aki megérdemli.

Nyitókép: Pexels

The post Szeretteink emlékét nem moshatja el a jelen… appeared first on Igazinő.

Azt is szeretném elmondani, hogy nem minden fekete és fehér. Sajnos az élet nem ilyen. 2 szép kislányunk van. 3 és 8 évesek. Csodálatos gyerekek, kívánni sem lehet tőlük jobbat. A feleségem olyan műgonddal neveli és egyengeti őket, hogy bármelyik nő megirigyelhetné.

Viszi őket a suliba, oviba, magánórákra. Tanul velük otthon. Főz, és vezeti a háztartást. Emellett pedig még mindig csinos és kívánatos a külseje. A barátaim heccelnek is eleget vele, hogy vigyázzak, mert egy ilyen nő, még ha 40 éves is, hamar talál magának egy fiatal, ereje teljében lévő férfit. Ezen mindig hangosan felnevetek, és visszavágok valami frappáns mondattal, de belül… rettegek.

Minden éjjel, amikor a lányok már alszanak, a nejem és én ágyba bújunk. Olvasunk, vagy beszélgetünk. Megbeszéljük a napunkat, a következő nap feladatait, összeegyeztetjük a programjainkat, és álomba merülünk. De néha, amikor ő már alszik, én nyitott szemmel fekszem a hátamon, és bámulom a plafont. Mocskosnak érzem magam.

Sőt, néha odáig fajul az önmarcangolásom, hogy egyenesen gyűlölni kezdem magam azért, mert nem vagyok más, csak egy csaló…

Egy ártatlan munkahelyi flörttel kezdődött. Csak néhány mosollyal, amit az új kolléganő küldött felém. Aztán egyre többet kereste a társaságomat. Bent maradt túlórázni, amikor én is. Csatlakozott hozzám az ebédnél, és csak beszélt, és csacsogott, és nevetett azzal a csodálatos zengő hangjával. Pontosan tudtam, mire megy ki a játék, és úgy voltam vele, hogy ezek a kis semmiségek még jót is tesznek nekem.

FORRÁS: PEXELS

Kicsit felpezsdítik a vérem, és én újra férfinak érzem magam, nem egy kétgyerekes 50-hez közeli apukának. Nem léptem semmit, csak hagytam, hogy ez a 27 éves csoda udvaroljon nekem. Hónapokig játszottuk ezt. A lány egyre izgatottabb lett – és vele együtt én is. Pezsgett körülöttünk minden, én pedig annyira jól éreztem magam vele, hogy már vártam a hétfő reggeleket, hogy újra láthassam.

Aznap délután szakadt az eső, amikor megkért, hogy vigyem haza munka után. Én pedig megtettem. Már az autóban tudtam, hogy fel fog hívni magához, és azt is, hogy menni fogok… Mert gyenge voltam! Mert egy farokorientált férfi vagyok, rossz férj, gyenge jellem, rossz apa, vagy nem tudom, mi még, de annyira vágytam arra a nőre, hogy úgy éreztem, ma szabadságot adok magamnak a házasságomból.

Szabadság… most minden éjjel fekszem az ágyamban, és rettegek, hogy kiderül, viszonyom van. De leginkább attól rettegek, hogy megbuktam mint férfi…

Nyitókép: Unsplash

The post Megcsaltam a feleségem, megbuktam mint férj… appeared first on Igazinő.

Ha pedig viszonzatlan, akkor nyomorba dönt, elpusztít és lelök abba a mélységbe, amit az emberi lélek egynek érez a földi pokollal. Hát… nem tudom. Nem vagyok meggyőzve. Voltam már magasságban és mélységben is a párkapcsolatomban, de hogy ezt nevezzem szerelemnek, az nekem kicsit sántít.

Az a bajom az egésszel, hogy nem hiszek benne.

Mulandó érzelemnek tartom. Kiszámíthatatlan és elillanó valaminek, ami napról napra, vagy akár percről percre változik. Többre becsülöm a szeretet, tisztelet, megértés, megbocsátás fogalmait, amik – szerintem – sokkal tartósabb párkapcsolathoz vezetnek.

A mai világban nagy hangsúlyt fektetünk a tudatosságra. Ez jelen van a munkánkban, a gyereknevelésben, még a táplálkozásunkban is. Akkor miért ne vinnénk bele a tudatosságot az érzelmeinkbe? Vagy a szerelem egy olyan dolog, ami pont ezt a tudatosságot kell, hogy felborítsa? De miért?

Ha ésszel tudjuk, hogy ennek sírás lesz a vége, akkor miért megyünk bele? Kamaszként még megértem. Akkor én is átéltem valami rózsaszín ködös hormontúltengést, amit bátorkodtam szerelemnek nevezni. Ez rendben is van. Egy kamasz éretlen, próbálgatja a szárnyait, ismerkedik a testével, lelkével. Érzelmekkel, amiket sosem tapasztalt még.

FORRÁS: UNSPLASH

De egy felnőtt, 30 éves ember, aki már tapasztalatokban és élményekben gazdag? Miért engedi, hogy ez a szerelemnek csúfolt őrület maga alá gyűrje? Nem lenne okosabb dolog tudatosan választani párt magadnak, aki mondjuk korban, érdeklődési körben, egzisztenciában is jól passzol hozzád?

Egy embert, akit tisztelsz, becsülsz, kedvelsz. Akivel ki tudod alakítani azokat az érzéseket, amik valóban tartósak. Amik nem múlnak és nem szűnnek meg, hanem benned vannak egy egész életen át. Talán van, akinek rémisztő, amit most megfogalmaztam.

Lehet, hogy rosszul látom. Lehet, hogy ez csak védekező mechanizmus. De egy biztos: tudom, hogy többségünk várja és kívánja a szerelmet. Ha viszont soha nem talál ránk, nem élhetünk ennek az árnyékában. Én legalábbis nem szeretnék.

Nyitókép: Unsplash

The post Leszavaztam a szerelmet, mostantól ésszel választok párt! appeared first on Igazinő.

Most éppen a nagyvárosi, egyedülálló, önfenntartó nő karaktere csábít. Számomra most az az etalon. A megközelíthetetlen, erős és kissé félelmetes… Egy Wonder Woman. Mindig friss, mindig üde. Magassarkúban tipeg föl-le az irodában, és mindenre tudja a választ. Nem esik kétségbe semmitől.

Esténként egyedül költi el az otthonában a trendi vacsoráját. Hozzá vörösbort iszik. Vacsora után még kicsit olvas, majd reggel kipihenve ébred, és határozottan vág neki a napnak. Nos, a karakter tökéletes, de hozzám kicsit túl merev lett. Ezért úgy döntöttem, váltanom kell…

Minden ott kezdődött, hogy meghúztam a bokám futás közben, úgyhogy egy időre kilőttem a magassarkúm az űrbe. Mégsem tehetem tönkre a bokám, akármennyire is nő vagyok. Így hát tornacipőt húztam, farmert, meg egy laza pólót. Nem sminkeltem, mivel úgy éreztem, a szettemhez nem illene.

Bicegve léptem be a munkahelyemre, és hirtelen mindenki érdeklődni kezdett, mi történt a lábammal. Akkor pedig megtetszett az elesett nő szerepe… Óh, csodálatos érzés! Mindenki segíteni akart, mindenki sajnálkozott a sérült, szép arcú kolléganő fölött. Persze gyorsan unalmassá vált a játék, mert a személyiségemtől túl távol áll ez a karakter.

FORRÁS: UNSPLASH

Akkor ki legyek? Mogorván néztem a tükörbe péntek este. Talán nem kellene beskatulyáznom magam egy-egy szerepbe. Talán el kellene fogadnom magam annak, aki vagyok, és nem a külsőségekkel foglalkozni.

Rájöttem, hogy nem leszek jobb nő – sem magassarkúban, sem tornacipőben – amíg nem fogadom el saját magam.

Attól, hogy simulékony vagyok egy férfival, nem leszek hozzáillő partner. Hiába látom, hogy milyen nőre vágyik, hiába tudom eljátszani egy darabig a kellő szerepet. Hosszú távon nem megy. Na és itt üt be a pánik! Ha nem idomulok, ha nem simulok… ki fog engem szeretni és elfogadni?

Gyorsan meg is adtam a választ magamnak, mielőtt a kétségbeesés ragadós palástja a vállamra feszült volna: ha szerencséd van, jön egy pasi, és nem fogja zavarni egyetlen hibád sem. Ha… szerencséd van. De ha igazán tartós és jó kapcsolatot akarsz, ahol feltétel nélkül szeretnek, kezdj el megbarátkozni saját magaddal!

Nyitókép: Unsplash

The post Ma démoni szeretőt játszom, holnap elesett áldozatot! appeared first on Igazinő.