1. Amikor megszülettem, apukám végigszaladt a falun, az összes barátjához bedörömbölve bekiabált, hogy megszületett Krisztina lánya, és meghívta keresztapának. Bár nem ebben a névben egyeztek meg a szüleim, de örökké hálás leszek neki, hogy anyukám nevét, és mellé tizenhat keresztapát kaptam.
2. Vannak, akik úgy hiszik, hogy hellyel-közzel néma vagyok, mert társaságban a csigaházamba visszavonulva csak figyelek, és nem sokat szólok, de a barátaim tudják, hogy a társaság motorja és központja tudok lenni. Mindenesetre mindkét helyzetben remekül érzem magam, akár tombolva végigtáncolom az éjszakát, akár csendben üldögélek.
3. Imádom a képzőművészetet, ami felé akarata ellenére egy tanárom indított el. Aki azért adott rajzból négyest, hogy ne kelljen velem, az egyébként jeles tanulóval “szégyenkeznie” a középiskolai rajztanár előtt, aki nem mellékesen a tanfelügyelője volt. Az igazságérzetemet annyira megsértette, hogy elszánt konoksággal mindenáron javítani akartam, és az általa egyáltalán nem preferált elmélettel próbálkoztam. Az olvasás közben annyi csodát találtam, ami elvarázsolt és örök életre magával ragadott.
4. Valószínűleg ugyanez a makacsság és igazságkeresés az, ami hajt az újabb és újabb dolgok megismerésére, kipróbálására. Imádok tanulni, kutatni és megtalálni a miértekre a válaszokat, ha lehetne, állandóan csak könyvtárakban és múzeumokban ülnék a megsárgult lapokat olvasgatva, fordítva. Sok év múlva is emlékszem, hogy valamit miben olvastam és nagyjából a könyv melyik részén. Amiért elkezdtem írni, annak egy oka van: szeretném, hogy mindez másnak is örömet szerezzen.
5. Van egy titkos, vagy nem is olyan titkos szerelmem. Odavagyok Vaszilij Kandinszkij művészetéért, de a festő személyiségéért is, és ahová el tudok jutni, tűzön-vízen átverekszem magam, hogy láthassam a festményeit, vagy azokat az élettereket, ahol alkotott. A hat unokámból öten már jól tudják, hogy ki az a Vaszilij bácsi.
