Az önbecsülés kevés, ha mások nem értékelnek?!
Sok helyen olvashatjuk, hogy akkor vagyunk rendben, ha nincs szükségünk elismerésre másoktól, hiszen ha másoktól várunk biztatást, akkor azt a címkét kapjuk, hogy önbizalomhiányosak, gyengék vagyunk.
Az a környezetünk elvárása, hogy legyünk tisztában saját értékeinkkel, és ne másoktól várjunk erre biztatást. Vajon tényleg rossz az, ha szükségünk van visszajelzésekre? A rövid válasz az, hogy NEM. Legalábbis nem pontosan így igaz.
Valóban fontos, hogy szeressük és becsüljük magunkat, és ha ez az önbecsülés nincs meg bennünk, akkor hiába kapunk másoktól elismerést, az nem, vagy alig javít az önértékelésünkön. Viszont ha tisztában vagyunk az értékeinkkel, elégedettek vagyunk önmagunkkal, akkor is szükségünk van kapcsolatainkban a visszajelzésekre.
Gondolj csak arra, hogy miért (is) nehéz most a kényszerű távolságtartás a szeretteinktől! Társas lényként elemi igényünk, hogy fizikailag és szavakkal is kapcsolódjunk. Erre egy szomorú, de érzékletes példa, hogy a második világháborúban a csecsemőket Anglia biztonságosabb vidékeire szállították, ahol fizikai és orvosi szempontból ellátták őket. Ennek ellenére a csecsemők állapota mégis egyre csak romlott; elveszítették étvágyukat, és halálozási arányuk is megnőtt.
Világossá vált, hogy ennek oka az anya gondoskodásának és érzelmi közelségének hiánya, tehát érzelmi állapotról volt szó, nem pedig fizikairól. Szeretet, érintés és gyengédség hiányában elveszítették élni akarásukat.
Kapcsolatainkban számtalan módon adhatunk és kaphatunk visszajelzéseket. Sokszor azonban nem vesszük észre, hogy épp dicséretet kapunk. Vegyünk egy példát az elismerő szavakra! Egy kedves barátnőmmel találkozom, hogy együtt kávézzunk. Mikor találkozunk, megdicséri a ruhámat: „De jól áll ez a szoknya! Csini vagy benne!” Erre én azt válaszolom: „Á, csak úgy mondod! Pont most fogyózok, hogy a derekamról leadjak pár kilót!”
FORRÁS: UNSPLASH
Ismerős? Miért nem tudjuk befogadni a dicséretet? Ha az igazi gyökerét keressük ennek, akkor az a gyerekkorunkban keresendő: valószínűleg nem kaptunk gyerekként elég szóbeli dicséretet a külsőnkre (vagy akár bensőnkre) vonatkozóan, sérülhetett az önbecsülésünk, ami miatt sem gyerekként, sem most, felnőttként nem is tudjuk kifejezni igényünket a dicséret, a pozitív visszajelzés iránt.
Gyerekként teszteljük, milyen magatartásformával jutunk elismeréshez, és a legtöbb dicséretet eredményező rögzül. Felnőttként is ezt követjük. Így például ha kislányként az volt a szüleink elvárása, hogy csendben húzódjunk meg, ne zavarjuk a szülőket, akkor felnőttként is visszahúzódóak lehetünk.
Ha azt várták el tőlünk, hogy engedelmes, szorgalmas, jó kislányok legyünk, akkor felnőttként is nehezen mondunk nemet, túlvállaljuk magunkat, másoknak engedelmeskedünk. Ha csak akkor kaptunk dicséretet, ha elvégeztük a házimunkát, ha jó tanulók voltunk, akkor felnőttként is arra vágyunk, hogy a teljesítményünket dicsérjék, ezért keményen fogunk dolgozni, könnyen válunk perfekcionistákká, azaz csak a tökéletessel elégszünk meg.
Hogyan változtathatunk a rossz gyerekkori mintákon?
Gyakoroljuk a magunknak adott visszajelzéseket! Üljünk le a tükör, vagy akár csak egy notesz elé, és soroljuk fel, miket szeretünk magunkban! Ez lehet külső tulajdonság, de akár az is, amit jól csinálunk. Akár minden nap összegyűjthetjük, aznap miben voltunk jók.
Tudatosan figyeljünk oda arra, hogy többféle módon fejezzük ki a szeretetünket, elismerésünket mások felé, és mi is kérjünk visszajelzéseket! Tévhit, hogy a kért dicséret kevesebbet ér, csak az egyensúly fontos a kért, adott, kapott elismerések között. Kérjük meg szeretteinket, hogy mondjanak rólunk szépeket, dicsérjenek minket! Persze, viszonozhatjuk is, és így építjük az ő önbizalmukat is.
Ha szeretnél még többet megtudni az elvárásokról, azok káros hatásairól, és szeretnéd megtudni, hogyan szabadulhatsz meg tőlük, akkor regisztrálj a március 19-én megrendezésre kerülő Nő álarcok nélkül INGYENES ONLINE konferenciára, ahol 16 beszélgetést hallgathatsz meg különböző segítő szakmákból és életterületekről érkező női előadókkal.
Varga Szilvia Edit,
mediátor, önismereti coach
Nyitókép: Unsplash
