Mesélj nekem egy szebb, élhetőbb világról

Mesélj nekem. Mesélj nekem a régi boldogságról, családról, meghitt, nyugodt estékről. Egyszerű vacsorákról, aggódó, féltve óvó szeretetről.

Mesélj nekem féltő édesanyákról, akik gondosan foltozzák aprócska gyermekeik térdnél kiszakadt nadrágjait, miután nagy sírás közepette puszit adva piciny horzsolásaikra már nem is fájt nekik semmi. Mesélj nekem nagyszülőkről, akik kaszálás után a fű között játszó unokákat a gondosan lekötött boglya tetejére ültetve tolták haza a szekéren hangos kacagás közepette. Mesélj a kicsikről, akik papsajtot és madársóskát vadásztak elemózsiaként játék közben. Mesélj a buszozós, nagyszülőkkel utazós közös fürdőzésekről, ahol nem fájt a kicsik szíve a kukoricáért a strandon, hisz boldogan, víztől kiszívva, kimerülten majszolták az édes otthonbéli rántotthúsos szendvicseket.

Ahol gondosan vigyáztak a nagyszülők a nyakukban hordható, szinte mindenféle színben kapható pénztartóról, ahol le nem vették a gyermekekről vigyázó szemeiket egyetlen percre sem, és sok helyen minden jót megvontak maguktól, hogy a gyerekeknek mindent megadhassanak. Mesélj nekem a nagyszülőkről, akik talán jobban szerették az unokákat gyermekeiknél, mert őket már csak szeretni kellett.

Kép forrása: Midjourney

Feledtesd el velem a világ nagy bánatát, ami köré súlyos köveket görget az emberiség, mert azt hiszik, ezzel semmissé tehetik a problémákat. Mesélj nekem hűségről, meséld el, milyen tiszta szívűnek lenni egy romlott világban. Mondd el, hogyan lehet az embernek ereje kiállni a sorból és vállalni, hogy ő márpedig nem ilyen. Hogy ő igenis érez, hogy ő igenis vállalja, ami a szívét nyomja. Mesélj nekem emberekről, akik nem félnek kimutatni, ha fáj. Mesélj olyanokról, akik egyszeriben megunják, hogy álarc mögött élnek, és félredobnak mindent, hogy új életet kezdjenek. Mondd el, hogy ők bátrak, és ne nevezd őket hülyének azért, mert felvállalják végre önmagukat. Értesd meg velem, hogy igenis az az erős, aki nem szégyelli, ha térdre zuhan, aki nem szégyelli a könnyeit, aki mer üvölteni lelki fájdalomtól, aki ki meri mondani, ha valami nem tetszik.

Mesélj nekem a világról, amiről álmodom. Mondd el, hogy vannak még azért, akikben ott lapul a jó, és nem akarják már palástolni, csak élni, őszintén, igazán. Mondd el teljes meglepődéssel, hogy ez és az felvállalta a valós énjét, és mindenki megbotránkozva áll és nem értik, ő mégis miért büszke magára, mert végre az mert lenni, aki legbelül eddig is volt. Mesélj nekem az elnyomottakról, akik hallgatnak, akiket butának titulálnak, de egyszer csak besokallnak, és a világ tátott szájjal nézi, mekkora zseni lapult a csendes, néma emberek mögött. Meséld el nekem, hogy a világ valójában nem olyan rossz, amilyennek látjuk. Mondd el, hogy milyen fantasztikus csoda, hogy van, aki félredobva kényelmet, anyagi biztonságot új életet kezd. Mert megértette végre, hogy az élet véges, egyet kaptunk belőle, amit kincsként kéne őriznünk és úgy cselekedni, hogy ha hibáztunk is, odaállunk a másik elé és őszintén felvállaljuk a gyarló emberi mivoltunkat.

Mesélj nekem egy szebb jövőről, ahol a gyermekeink mernek még álmodni, ahol a szép jövő gondolata nem kopik ki belőlük látva a világ gonoszságait. Meséld el nekem, hogy igenis minden rajtunk áll, és mondd el mindenkinek, hogy sose féljen az igazságáért kiállni, bármilyen retorziót is von ez maga után. Meséld el nekem, és mondd el nekik, hogy nincs fontosabb, minthogy önmagad merj lenni egy olyan világban, ahol néha úgy érzed, te nem vagy teljes értékű tag. Meséld el nekem, hogy te is képes vagy hinni az álmokban, hogy képes vagy kilépni a komfortzónádból, hogy nem rettent a bizonytalanság, mert már érted, hogy minden nap egy csoda, és egyetlen pillanat sincs, amit elpazarolhatnánk. Hogy lehessen a jövő generációjának is olyan őszinte, tiszta, egyszerű, mégis boldog élete, amilyen sokunk gyerekkora volt egykoron.

Nyitókép: Midjourney