Drágám, nem akarok mártír szuperanyu lenni – segítenél?

Elismerésre mindenkinek szüksége van. Óriásit tud lendíteni az emberen, ha valamiért keményen megküzdött, és mások is gratulálnak az eredményhez, legyen az munka, edzésterv, vagy akár egy hobbi.

De érezted már úgy, hogy „aha, tök jó, hogy megveregetik a vállam, de most pont nem erre vágyom”? Képzeld el, hogy a munkahelyeden már harmadik hónapja két ember helyett robotolsz. Annak ellenére, hogy nehezített pályán mozogsz, igazából jól veszed az akadályokat: működtetsz mindent, aminek működnie kell, nagyobb hibák és fennakadások nélkül.

Mindeközben beszerzel pár ősz hajszálat és morcráncot, már a saját kutyád is megugat, mert ritkán lát. A családodat meg még csak azért nem falta fel a kosz szörny, mert otthon van, aki besegítsen néha. Hullafáradt és ronggyá nyúzott vagy, a Hónap Dolgozója fotóra akkor se mernél odaállni, ha lenne nálatok ilyen. Egyre több kolléga jegyzi meg, hogy csodálnak  a teherbírásodért. Egy nap még a főnök is eléd áll, és „Nahát, Manyika, gratulálok, csodásan helytáll mostanában. Csak így tovább!” felkiáltással mindenki előtt kezet fog veled.

Te pedig örülsz, hogyne örülnél, de közben magadban fortyogsz. „Kösz szépen, tényleg. Jeleztem előre, hogy egymagamnak ez nagyon sok lesz, szóltam, hogy kérek szépen segítséget. Most már látszik is, hogy majd’ megszakadok, úgy húzom magam után a kilógó beleimet, annyira igyekszem. De ha csak egyvalakivel tudnék osztozni a feladatokon, nem hullana ki a hajam, és nem amortizálódnék koffeintől futó zombivá minden hétvégére.”

Vagy a másik verzió, gondolj bele! Helytállsz otthon, két porontyot nevelsz, reggel a csipát, este a fikát törlöd, viszed a háztartást. Tisztaság van, a párodat meleg vacsorával, hideg sörrel várod haza, intézed a pénzügyeket, a családi logisztikát, a nagyszülőknek is besegítesz. És még úgy mellékesen azért te is keresel pénzt a konyhára.

FORRÁS: PEXELS

A kedves párod pedig csillogó szemmel, büszkén lapogatja meg a hátad este: „Micsoda fantasztikus háziasszony és anya vagy te, milyen szerencsés vagyok, hogy te vagy az én asszonyom!” Te meg már nem olvadozol olyan intenzíven ettől a nagy dicséret cunamitól, mint régebben. Nem esel hasra magadtól sem, hogy mekkora hős vagy.

Viszont gondolatban pörög a monológ: „Marha jó, hogy ennyire értékelsz, komolyan jólesik. De köszi, nem az aranyéremre hajtok, nem kell a plecsni a mellemre. Nem a főmártír szuperanyu szeretnék lenni, úgyhogy tökre el tudnám viselni, ha néha ezt-azt levennél a vállamról. Mondjuk hetente párszor főzhetnél te, vagy bevásárolhatnál, vagy akár fuvarozhatnád a pulyákat oviba, suliba. Beszéltünk már erről korábban is.”

Amit gondolsz, az azonban nem hallatszik ki. Eddig ugyanis azt hitted, hogy nemet mondani nem szabad, mert azzal megbántasz másokat. Meg úgy általában, a saját igényeid nem elég fontosak ahhoz, hogy érvényesítsd azokat, és különben is önző dolog magadra gondolni. Egyébként pedig a kemény munkának mindig megvan a jutalma, hiszen látod, értékelnek, elismerik az erőfeszítéseidet.

Emiatt aztán sokadjára is összeszorítod a fogad, saját magadat pedig egyre hátrébb és hátrébb sorolod a fontossági sorrendben. Ismerős a helyzet? Ha igen, akkor itt az ideje mérlegelni: valóban megéri hősként elesni a munka vagy a családi élet mezején?

Nem járna-e mindenki jobban, ha egyszer meghúznád a határt, nemet mondanál, és egyenlőbben osztoznátok?

Benne van a pakliban, hogy a környezeted szokatlan eredményt kapna: kipihent, energikus kollégát, vagy jókedvű, mosolygós édesanyát, akinek van ereje „csak még egy” esti mesére is. Azt gondolom, érdemes kipróbálni. Mindenki megérdemli, hogy ne kelljen megszakadnia.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂