Egy párkapcsolat a “Mindent vagy semmit” háborúja!

„Tisztellek. Tisztelem a személyiséged, a munkád, a hobbid. Tisztelem, amilyen vagy, még akkor is, ha teljesen más vagy, mint én.” Ideális világban ez így működne, ha már egyszer társadul választottál valakit. Mondjuk az ellentétedet. Ám az élet ennyire nem szuperegyszerű, szupercuki. Ezt már tudjuk.

Hamar bele tudunk habarodni egy olyan emberbe, aki az ellentétünk. Hiszen benne olyan dolgokat fedezünk fel, ami teljesen távol áll tőlünk, ez hozza a kíváncsiságot, a tanulási, megismerési kedvet, és sok esetben pont ez korbácsolja a szenvedélyt. Összejön mondjuk egy full racionális meg egy jóval lelkisebb ember. Én mondjuk abban hiszek, hogy az emberek “kevert” személyiségek, tehát egy racionálisnak is vannak érzelmei – kivétel ez alól, ha valamilyen mentális betegséggel küzd -, és egy lelkisnek is logikus dolgai. De a mérleg mindig billen erre vagy arra. A racionális képes hétköznapi, az életben maradáshoz szükséges gondolatokat táplálni a lebegő lelkisbe, mert neki az a pálya jobban fekszik. Míg a lelkis felszínre tud hozni olyan belső reakciókat, amitől a másik nem fest úgy, mint egy két lábon járó és gondolkodó könyv vagy okoskütyü, érzelmi analfabétizmussal tűzdelve. Ez egy kiváló páros tud lenni, de csak abban az esetben, ha mindkettőben benne van a hajlandóság, a kompromisszumkészség a másik személyiségének elfogadására. És nem csak addig, amíg meg nem fekteti egyik a másikat, és ahhoz kell az “elfogadásról” szóló nagy mese…

Azonban akadnak problémák, ha nagyon különböző emberek jönnek össze. Például a hobbik, az időtöltések területén, ami szintén nagyon eltérő lehet, pedig a közös élmények nagyon fontosak egy kapcsolatban. Ezért vagy választanak olyat a sajátjuk mellett, amit mindketten szívesen csinálnak, vagy nyelnek egy nagyot – ami a párkapcsolatban igenis kell néha -, és mindketten engednek a másiknak. Hol az egyik, hol a másik hóbortját űzik, igen, még akkor is, ha rohadt nagy utálattal tölti el őket. Hiszen amikor párt választottunk, a hozzá tartozó dolgokat is választottuk. Nincs olyan, hogy ez kell belőle, az meg nem.

A párkapcsolat esetenként kicsit mindent vagy semmit háború, de akkor is gyönyörű. Ám ez egészen addig működik, amíg nem mindig csak egy oldalra borulunk. Egy racionálisnak is tele tud lenni a töke, ha állandóan kiállításokra vonszolják, és egy lelkis is be tud sokallni, ha minden hétvégén vagy minden egyes kimozduláson mondjuk bicikliznie kell. Vagy fordítva. Ez akkor működik kerek egészként, ha a kettő olyan kiegyenlített, amennyire csak lehet, de sajnos legtöbbször az történik, hogy az egyik fél mindig erőszakosabb. Elkezdődik a másik elnyomása, aztán néznek bután, amikor jön az állandó szemrehányás és frusztráció.

Forrás: Unsplash

Persze van az a rész, amikor próbálják egymással megszerettetni a hobbikat, de nem kell túltolni meg erőltetni. Vagy megy magától, vagy nem fog menni. Ilyen egyszerű ez. És ha végképp nincs kedvünk a másikkal tartani, akkor bizony mindkét félnek partnernek kell lenni benne, hogy amíg mondjuk “A” elmegy kiállításra, “B” vigyáz a gyerekre, majd cserélnek. Mert egy így fair.

A munka téma is kényes tud lenni ennél a párosnál. Ha elégedett a párod azzal, amit csinál, nem árt támogatni benne, hiszen ezzel is kifejezed, hogy mellette vagy.  Még akkor is, ha mondjuk nem keres vele olyan marha nagy pénzeket – és itt nem az éhen halás esetéről beszélünk. Ez szintén olyankor szokott gondot okozni, amikor valami szellemi munkáról van szó, ami a racionális agynak olyan felfoghatatlan, megfoghatatlan. De tudod, nem is kell mindig mindent megérteni, elemezni és matekképletet gyártani belőle. Egyszerűen, ha szereti a társad, amit csinál, akkor támogasd benne, fogadd el! Máskülönben nem érvényes elvárni, hogy te egy “megértett”, “elfogadott” személy légy, amikor ez fordítva nem így van.

Marha unalmas és egyben kiábrándító ám állandóan a te dolgaidat hallgatni, miközben egyáltalán nem érdeklődsz a másik iránt.

Vagy ha mégis, csak bírálod, és még érezteted is, hogy tulajdonképpen nem tudod elismerni a törekvéseit. Érdekes az ember és az emberi természet. Én ugyan kevert, ám nagyobb részben lelkisebb fajta vagyok. Ám el nem tudnám magam képzelni egy hasonló emberrel, még ha sokszor biztosan könnyebb is lenne. Egy életen át azonban olyannal sem, aki képtelen a kompromisszumokra…

Nyitókép: Unsplash