Nőként csak én lehetek az ostobább?

Valahányszor olyan beszélgetésekbe csöppenek bele, ahol szóba kerülnek a toxikus exek, mindig eszembe jut Mr. Okoskodó és Mr. Intro.

Felsorolni sem tudnám azokat a szituációkat, amikor a volt párjaim úgy viselkedtek velem, mintha a világ legbutább nőszemélye lennék, akivel csak szájbarágósan vagy kioktatóan lehet megtárgyalni az élet dolgait.

Mondok példákat. Egyik reggel az autóm aggasztó, éles zajt adott ki magából, mire Mr. O. rám ripakodott a garázsajtónál (kábé úgy, mint egy ötévesre), hogy indulás előtt miért nem csekkoltam a műszerfalon a motorellenőrző lámpát? Aztán elkezdett mérgesen mutogatni, hogy a motorellenőrző lámpa azt jelenti, hogy ellenőrizni kell a motort. (Tényleg? Ki gondolta volna?) És volt olyan is, amikor megpróbálta elmagyarázni, hogy mitől fáj a hátam – a túl kicsi melltartótól, ami szerinte összenyomja a szöveteket.

De Mr. I. sem volt jobb nála

Emlékszem, amikor szaknyelvből újra kellett vizsgáznom a régi munkahelyemen. Nagyon nehezen ment, éjjel-nappal tanultam, míg végül második próbálkozásra sikerült teljesíteni a feladatot. Olyan boldog voltam, hogy azonnyomban felhívtam Mr. I-t, és izgatottan mesélni kezdtem az eseményeket. A reakciója viszont nagyon meglepett, mert a hírre kb. úgy reagált, hogy nincs jogom „ennyire” feldobottnak lenni, hiszen az első vizsgán csúnyán leszerepeltem. De a legjobban azt utáltam, hogy beledumált abba, miként végezzem a munkámat… HR-es diplomám van, újságíró akadémiát végeztem, ezer éve foglalkozom emberekkel és imádok társaságba járni. Az exem az ellentétem. Magának való, zárkózott személyiség, aki egész nap a monitor előtt ül home office-ban és csak minimálisan kommunikál másokkal.

Kép forrása: Midjourney

Érdekes, de a kezdeti rózsaszín ködös időszakban valahogy nem tűnt fel, hogy milyen keményen és agresszívan kommunikál, a szerelem vakká tett. Később aztán felnyílt a szemem, mégis reménykedtem abban, hogy szeretettel, türelemmel megváltoztathatom a lekicsinylő, kritikus attitűdjét. Ez nem sikerült, sőt, egyre mélyebbre taszított engem az önbizonytalanság mocsarába. Egy idő után viszont már annyira bántott és irritált a viselkedése, hogy úgy döntöttem, nincs tovább.

Kemény leckéket kaptam abból az időszakból

Ezek az évek megtanítottak arra, hogy mik azok a dolgok, amiket egy érzelmileg érett partner soha nem mondana valakinek, akit szeret. Szerintem azok a férfiak, akik úgy viselkednek, mintha hozzáértőbbek és okosabbak lennének a nőknél, „kisember szindrómában” szenvednek. A tapasztalataim alapján, akik ebbe a csoportba tartoznak, azok általában alacsonyabb rendűnek tartják magukat, vagy komplexusaik vannak az erős, okos, magabiztos nőkkel szemben.

Ezért érzik úgy, hogy érvényesíteniük kell az uralmukat, a tudásukat – még olyan helyzetekben is, amikor ez indokolatlan és szükségtelen. Természetesen nem minden mansplainer egyforma. Vannak, akik őszintén próbálnak segíteni, és talán nem is veszik észre, hogy közbeszólásukkal vagy szónoklásukkal leuralják a párjukat.  Ami nem mentség a zsarnokosodásra. A sok kéretlen tanács, kioktatás, de még akár a kedveskedő okoskodás is oda vezethet, hogy a másik fél leértékeli a saját ismereteit, képességeit, teljesítményét.

Ez történt velem, mert nem voltak határaim, és a párkapcsolataimban nem ragaszkodtam semmilyen általam kigondolt szabályhoz. Tudatos és önreflektív munkának köszönhetően ma már szerencsére könnyebben felismerem az ilyesfajta manipulációt, és a humorommal, az intellektusommal már csírájában elfojtom. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a férfiak nem jogosultak másoktól eltérő véleményt alkotni. Inkább arról van szó, hogy mindenkinek ki kell találnia egy olyan módszert az álláspontjának megfogalmazására, ami a párja számára megfelelő és elfogadható.

Nyitókép: Midjourney