Férfivélemény: Ne szép legyél, hanem értékes!

Az önmagunk elfogadásáért vívott harcban zászlóshajóként tör előre egy gondolat: MINDANNYIAN SZÉPEK VAGYUNK! Te is, én is, a sarki hentes, a lépcsőházban esténként ittasan billegő Józsi. Mindenkinek joga van szépnek éreznie magát!

Ez egy olyan szép, szívmelengető gondolat, hogy szép a testem, szép az arcom, szép a lelkem. Egy pufók kis bárányfelhőn heverészek boldogan, annak tudatában, hogy milyen csodálatosan szép teremtmény vagyok én. És közben hárfákat pengető kis angyalkák okádnak rám szivárványokat.

Hát milyen csodálatos LSD-vel átitatott álomkép ez, nem? Egyszerűen érzem, hogy minden porcikámat átjárja ez az életérzés, szóval oda is megyek a tükörhöz, és végignyalom azt az ínycsiklandozóan gyönyörű tükörképemet…

Aztán meg felköpök a levegőbe, és aláállok. Mert egyébként nekem erről az jut eszembe: még mindig itt tartunk? Hogy az az érték egy emberben, hogy néz ki? Még mindig ennyire felszínesek vagyunk, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha mindannyian gyönyörűnek érezzük magunkat?

Ráadásul úgy, hogy ezért nem teszünk semmit. Mert amikor egy ember heti 6 napot rohad az edzőteremben, és úgy kipattintja magát, mint egy görög isten, akkor azt mondom, hogy oké. Neki rohadt sok munkája van ebben, a munkája eredményeként tekint a jó testére, kerek fenekére. És utána elégedetten mondja azt, hogy igen, a saját mércém szerint én most jól nézek ki, bassza meg. Tettem érte, megérte a befektetett energia, a sok küzdés.

De az ilyen coach-os, életvezetési tanácsadós bullshit szövegektől kivagyok. Hogy reggel, amikor felkelsz, menj oda a tükörhöz, és mondd azt magadnak, hogy gyönyörű vagy! Hiszen minden ember szép a maga módján. Ha viszont mindenki szép, akkor mi értelme van egyáltalán ezzel foglalkozni?

Vagy miért érezzem jól magam egy olyan dolgoktól, amivel mindenki rendelkezik? Ha reggel felébredek, és belenézek a tükörbe, annak is örülnöm kellene, hogy van fejem? Mi értelme van ennek a valódi megmérettetés nélküli önelégültségnek? Semmi…

A szépség annyira szubjektív fogalom. Amelyik nő nekem tetszik, az egy barátomnak nem. Amelyik pasitól olvadozik az egyik nő, az elől a másik menekülne. Szóval, ennek fényében kit érdekel, hogy az emberek úgy általában szépnek tartanak-e? Mert ha igen, akkor mi van?

FORRÁS: UNSPLASH

 

A szépségeddel akarsz boldogulni az életben? Fogfehérítő reklámarc akarsz lenni? És ha a postás magában azt gondolja, hogy olyan ronda vagy, hogy ha lemész a bányába, akkor inkább feljön a szén, akkor mi van? Erre fogod építeni az önbecsülésed?

Velem nagyon kegyetlenül bánt a kamaszkor. Nagy, kissé előreálló fogaim voltak, hosszúkás, villanykörte alakú fejem és borzasztó ruhatáram. Körülbelül annyira voltam vonzó, mint egy tál pacal. Szóval a húúú de jóképű kislegény jelzőt maximum a nagymamám barátnőitől kaptam meg szánalomból – vagy mert nem volt rajtuk szemüveg…

Aztán az évek, a fogszabályzó meg az edzőterem megtették a hatásukat. És volt már, amikor megkaptam a “jó pasi” jelzőt. És ez így huszonévesen olyan dolog, amitől az embernek elkezd dagadni a büszkesége, és lesz egy 50%-os erekciója.

De így 30 felett, ha valaki azzal indít, hogy a külsőmet dicséri, akkor az első gondolatom magamban az, hogy ne már! Inkább beszélgess velem, olvasd el pár írásom, nézd meg, mivel foglalkozom, milyen ember vagyok. És azt dicsérd meg, ami én vagyok, amit én hozok létre!

Szóval, miért fontos a szépség? Talán azért, hogy valakinek megtetsszünk, nem? De akkor igazából saját magunkon kívül maximum egy másik embernek kell tetszenünk, aki a párunk – vagy akit szeretnénk, hogy az legyen. Senki mást nem kell meggyőzni erről. Ráadásul aki megszeret minket, az azt is szépnek látja bennünk, amit más nem. Mert az egész embert látja, nem csak részleteket.

Ezért sokkal fontosabb lenne inkább azzal foglalkoznunk, hogy értékes emberek vagyunk-e. Mit teszünk magunk körül? Hogy bánunk a többi emberrel? Mit hozunk létre? Mivel mozdítjuk előre a világot? Ezek pedig mind olyan dolgok, amiért tenni kell. Nem lehet csak úgy önkényesen kijelenteni magunkról, hogy jó emberek vagyunk.

Az a véleményem, hogy egy fiatal, tökéletes testű, szimmetrikus arcú, de üresfejű lánynál sokkal vonzóbb egy intelligens, magabiztos, talpraesett, összetett nő. A hibáival együtt is. Akkor is, ha nem olyan vékony, ha nem olyan feszes a bőre, ha nem olyan nagy a melle, ha már ráncok vannak a szeme alatt. Mert a szépség önmagában nem jelent semmit. Hacsak nem függönyt vagy előszoba szőnyeget választasz. Mert akkor számíthat, hogy az szép legyen.

El kellene felejteni, hogy lényegtelen fogalmakkal címkézgetjük magunkat és olyasminek akarunk megfelelni, aminek nem is érdemes megfelelni. Ha 1000 alkalommal kellene választanom, hogy mit szeretnék hallani, azt, hogy szép vagyok, vagy azt, hogy egy különleges, értékes ember, akkor én ezerszer is a másodikat választanám.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok