Ha nincs bikinifelső egy ovis kislányon, az felelőtlenség?

Kérdés nélkül is biztos vagyok benne, hogy nem lehet indulatmentesen beszélni a nagy talányról, miszerint kell-e egy ovis kislányra bikinifelső.

Akkor ugyan minek boncolgatni a kérdést? Mondjuk azért, mert elvittem a keresztlányomat egy laza strandolásra, és megkaptam a beszólást: felelőtlen vagyok! Először csak néztem elárvult bociszemekkel: ugyan miért lennék felelőtlen? Hiszen a gyereken van sapka, bekentem naptejjel, van karúszója és tőlem 10 cm-nél távolabbra nem nagyon megy. Az amúgy térdig érő vízben.

De még mielőtt elkezdhettem volna azon aggódni, hogy esetleg az a baj, hogy az elmúlt 5 percben nem kínáltam folyadékkal, megkaptam a kegyelemdöfést: egy ilyen nagylánynak már nem illik meztelenül strandolni! És akkor nagy levegő. Először megnyugodtam, hogy a saját értékrendem szerint nem követtem el semmi végzeteset. Meg a gyerek anyja rendszerében sem.

Hiszen keresztanyaként természetesen alapvető, hogy mindent is az anyuka instrukciója alapján teszek. Ha az anyja azt mondta volna, hogy márpedig kell az a bikini felső a négy éves és két hónapos gyerekre, akkor adtam volna rá. Mondjuk azt hadd szögezzem le, hogy a gyereken volt bugyi, vagyis nem volt meztelen! Ezt csak az offline kéretlen kommentelő – aki amúgy egy teljesen ismeretlen nagymama korú asszony volt – miatt emelném ki.

A gyerek bugyiban és sapkában volt, amelyek amúgy össze is illettek színben, de ez végül is nem lényeg. Szerinte a gyerek meztelen volt. OK. Szóval a gyermeken, aki egyébiránt édesen pancsolt a vízben, és élvezte, hogy a keresztanyja minden rezdülését lesi, nem volt bikinifelső. Bevallom, nekem nem hiányzott róla, és mivel az anyja nem pakolta be a cuccába, fel sem merült bennem, hogy kellene.

FORRÁS: UNSPLASH

Mert egy gyerekre ugye minek? Pontosabban azóta már tudom, hogy ez csak az egyik álláspont. Merthogy a másik szerint kislány ugyan nem léphet nyilvános strandra a mellbimbóit takaró felsőrész nélkül. Hoppá. Ez nekem ugyan teljesen új, de azért vizsgáljuk meg, hogy miért is kellhet az a bikinifelső!

Kezdjük a leggagyibb (bocsánat, de csak így lehet jellemezni) érvvel:

Szokja meg, hogy ilyen a világ. Vagyis csináljunk a gyerekből mini felnőttet, mert különben, ha nagy lesz, és már tényleg kellene, hogy valami takarja felül, akkor nehezebb lesz megszoknia. Nyakatekert egy érvelés, az tuti. Logikát ne is keress benne! Mert az nincs. De sokan mégis ezzel indokolják, amikor egy ovis kislányra bikini felsőrészt aggatnak. Aztán meg lehet nézegetni, ahogy a gyereken össze-vissza tekeredik a háromszöges anyagdarab.

Érezze, hogy mit szabad és mit nem. Vagyis a gyerek minél előbb tanulja meg, hogy a testének nemcsak az alsó részén, de a felsőn is vannak olyan helyek, amelyeket jobb eltakarni. Ugyanis ezzel őt védjük a kíváncsi és nem egészséges nézelődőktől, illetve tanítjuk arra, hogy hol nem nézhetik/érinthetik.

Ezzel már jobban lehet azonosulni. Tagadhatatlan, hogy a pedofilok köztünk élnek. Ez sajnos így van. Ennek ellenére nem hiszem, hogy bármelyik pedofilt visszatartana egy bikinifelső a gyereken.

 – Mert trendi! Nem túl erőteljes érv, de ez is belejátszik. Ha már amúgy is alsó és felső szettben kapható a bikini, akkor miért ne úgy kerüljön a gyerekre? No meg sok anyuka szeret összeöltözni színben – és akár fazonban is – a strandoló négyévesével. (Halkan kérdezem: miért is?)

Lehetne még komolyabb és komolytalanabb érveket sorolni, de valójában egyetlen fontos és megvitatásra szoruló topik maradt: mit akar a gyerek? Hiszen konkrét egészségügyi előnyei nincsenek – szemben a bikinialsóval – annak a nyamvadt felsőrésznek. Ellenben, ha vizesen is a gyereken marad, mondjuk palacsintázás közben, akkor az nem feltétlenül a legjobb.

Folyton lerángatni róla a vizeset és szárazat adni rá – ez sem biztos, hogy egy ovis álma. Akkor nem lenne egyszerűbb ezt a kérdést rábízni a kicsire? Ha a gyereknek – akár a barátnői vagy a nővére miatt – igénye van rá, akkor viselje. Ha meg nem szeretné, mert nyűgnek érzi, akkor legyen nélküle. Ez miért nem ilyen egyszerű?!

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok